A társadalmi változások jelentõsen átalakították a családban a nagyszülõk szerepét. Egyrészt a többgenerációs nagycsaládokat felváltották a kétgenerációsak – a csak szülõkbõl és gyermekeikbõl álló ún. nukleáris családok. Másrészt a szülõvé válás idõbeli kitolódása a nagyszülõvé válás késõbbre tolódását is eredményezte. Az elsõ gyermek gyakran a párok 30-as éveiben érkezik, így nem ritka, hogy a nagyszülõ korúaknak (60-70 éves korban) még nincs unokájuk. Harmadrészt a nyugdíjkorhatár megemelkedett, és még a nyugdíjba vonultak is munkát vállalnak a jobb megélhetésért. Így szabadidejük csökkenése is jelentõs szerepátalakulást hozott.

A gyermek nevelésének felelõssége
Bármennyi idõt tölthet egy nagyszülõ a gyermekkel, s bármilyen nagyszerû készségei, nevelési elvei, tapasztalatai vannak, a gyermek neveléséért a felelõsséget elsõsorban és meghatározó módon a szülõknek kell vállalniuk. Õk döntötték el az életre hívását, õk a meghatározó személyek a gyermek körül a legfontosabb kérdésekben: az etetés, az altatás, a lakás berendezése vagy milyen pelenkát használjanak, és mit tartanak fontos nevelési elveknek. Az õ kompetenciájukba tartozik a viselkedési szabályok felállítása, a családon kívüli kapcsolatok ápolása és a pénzügyek alakítása is. A szülõk kezdeti, tapasztalatlanságból adódó bizonytalanságai láttán, a nagyszülõknek néha nehéz megállni, hogy beleszóljanak a kis család életébe, pedig a gyermek születésével létrejött családi átalakulásokban az új egyensúlyok kialakítása a szülõk, a felnõtt pár dolga. Ez többnyire remekül szokott is sikerülni nekik!

Kinek mit adhat a nagyszülõség?
A nagyszülõkkel való kiegyensúlyozott kapcsolatra mindenkinek szüksége van: a szülõknek, a nagyszülõknek és az unokáknak is. Alapvetõen rengeteg erõforrás, örömforrás, biztonság, kölcsönös támogatás rejlik ebben az értékes kapcsolatban.

Az elsõ idõszakban nagy segítséget nyújt, sõt biztonságot ad, ha a nagyszülõre, a tapasztalatára lehet támaszkodni, de fontos, hogy ez tapintatos, a valós szükségletekre, sõt a kifejezett igényekre, kérésekre reagáljon. A késõbbi idõszakban felbecsülhetetlen értéke van annak, ha a nagyszülõ a gyermekvigyázásban szerepet tud vállalni. Erre nemcsak a napi teendõk tehermentesítése miatt, vagy a kivitelezhetõ logisztika miatt van szükségük a szülõknek (bár ez önmagában is hatalmas érték), hanem azért is, hogy maradjon idejük, lehetõségük a párkapcsolatuk ápolására. A párnak szüksége van a gyermeküktõl független, közös tartalmas idõre ahhoz, hogy feltöltõdve ismét képesek legyenek szülõi feladataik ellátására. Nem mellékes élmény az sem, amikor harmonikus együttlétben láthatják a gyermeküket és saját szüleiket.

Az unokák számára a nagyszülõk fontos tapasztalatot jelentenek. Olyan tevékenységekben tudnak részt venni velük, amire a szülõknek nincs lehetõségük, olyan érzelmi szálakkal kötõdhetnek, ami minden más felnõtt-gyermek kapcsolati mintától eltér. Megtapasztalhatják a nagyfokú toleranciát a nagyszülõ részérõl, ugyanakkor a gyermekek is tanulják, hogy a nagyszülõknek esetleg másfajta segítségre, türelemre, gondoskodásra van szükségük betegségükbõl, vagy egyéb idõsebb korukból adódó akadályaik miatt (mozgás, látás, hallás, stb.) A nagyszülõk tudnak mesélni múltbéli eseményekrõl, különleges figyelemmel, humorral, értékrenddel, türelemmel tudnak a gyermek mellett lenni, ami az unoka számára új tapasztalatokat, tágabb szemléletet, érzelmi intelligenciájának fejlõdését jelentheti. Különös jelentõséggel bír ez a lehetõség, ha a nagyszülõ(k) lakókörnyezete jelentõsen eltér az otthoniaktól. A nagyszülõnél más az idõbeosztás, más a napi rutin, étkezési, alvási szokások, színek, ízek, illatok, formák, anyagok, tárgyak. Esetleg más háziállatokkal ismerkedhet meg, sõt új baráti kapcsolatokra, unokatestvérekkel, más rokonokkal, szomszédokkal való találkozásokra is lehetõsége nyílik a gyermeknek.

A nagyszülõ számára többnyire egy régóta vágyott állapot az unokával való foglalkozás. Különleges érzelmi szál az, ami összekötheti õket. Új tevékenységeket, feladatokat ad ez a szerep, gyakran látni nagyszülõket, akik szinte megelevenednek, sõt megfiatalodnak az unokájuk környezetében. Az esetleg régóta nyugdíjas létben, vagy egyedül élõ nagyszülõnek különösen fontos lehet az az élettel telítettség, elevenség, kíváncsiság, amit unokája hoz a hétköznapokba, még ha csak rövid idõszakokra is. A dolgos, szülõként és munkavállalóként megélt évtizedek után újra fontos valakinek mindaz, amit tesz, amit mond. Az unoka érintése, simogatása, naiv érdeklõdése, tiszta tekintete a nagyszülõ számára is új, sokszor eddig ismeretlen érzéseket, élményeket ad. Az unoka megjelenése a saját szülõi szerepének beteljesülését is jelentheti, hiszen gyermekének sikeres felnõtté válását koronázza meg, visszajelzés az élettõl a saját szülõi minõségére.

Ki mit tehet azért, hogy örömet adó kapcsolódás legyen a nagyszülõség?
Alapvetõen nagyon sok örömforrás is lehet a nagyszülõvé válás, de éppen a nagyfokú érzelmek jelenléte és az elõzetes várakozások miatt kudarcok, csalódások, elégedetlenségek, fájdalmak is kísérhetik. Hogy ez a kapcsolat mindenki számára örömteli legyen, tenni kell. A kölcsönös tisztelet, szeretet, a másik lehetõségeinek és korlátainak ismerete, elfogadása nagymértékben hozzájárul a sikeres kapcsolódáshoz.

Az elsõ idõszakban, a gyermek születése körül fontos, hogy a nagyszülõ ne vegyen ki a szülõ kezébõl feladatokat csak azért, mert a fiataloknak valami lassabban, körülményesebben sikerül, vagy nem úgy csinálják, ahogy azt a nagyszülõ elképzelte. Ne akarjon a szülõknél jobb szülõ lenni! Egy folyton akadékoskodó, túlaggódó, mindenbe beleszóló nagyszülõ nem segítség, inkább komoly konfliktusok forrása. Mindenképpen érdemes nyíltan, õszintén kommunikálni arról, hogy e tekintetben kinek milyen igényei és milyen lehetõségei vannak. Különösen nehéz jól jelen lenni, segíteni, ha a szülõk valamelyike bizalmatlan a nagyszülõ felé (lehet ez akár a saját, akár a házastárs szülõje), vagy ha kifejezetten rossz a kapcsolat. Sajnos lehet látni olyan nagyszülõket is, akik nem találják meg sikeresen az új helyüket, szerepüket a megváltozott körülményekben: vagy a szülõk elvárásai irreálisak, és túl nagy terheket tesznek a nagyszülõre, vagy éppen ellenkezõleg, teljesen kizárják a nagyszülõ(ke)t az életükbõl, így gyermekük életébõl is.

A bizalmon, nyílt kommunikáción alapuló kapcsolódás szülõk és nagyszülõk között lehetõvé teszi, hogy mindenki megtalálhassa és megtanulhassa új szerepét, helyét a megváltozott körülmények között, hogy ne legyenek nagy hiányok, vagy éppen terhes jelenlétek. Különösen érzékeny kérdés lehet ez azokban a családokban, ahol több generáció él egy fedél alatt, ilyenkor több tapintatot, több egyeztetést igényel a harmonikus együtt-, és egymás mellett élés.

Ne tegyünk szülõként negatív megjegyzéseket a nagyszülõre, sem pedig nagyszülõként az unokánk szüleire! – ez feldolgozhatatlan lojalitás-konfliktust tud okozni a gyermekben, ami akár megbetegedésekhez is vezethet.

Próbáljuk meg nem kritizálni, megjegyzésekkel minõsíteni a fiatalokat (ez a szülõi kompetenciájukat kérdõjelezi meg és önbizalmukat töri le, ami épp a kompetencia megélésükre hat negatívan)!

Mikor forduljunk segítségért?
Ha a szülõk nem engedik meg, hogy a nagyszülõ találkozzon az unokájával. A nagyszülõ ugyan nem gyakorol szülõi felügyeleti jogot, de unokája láthatására joga van. Ennek rendezését kérheti a családsegítõ és gyermekjóléti szolgálatnál, akik, ha szükséges, segítenek ennek jogi tisztázásában, érvényesítésében, vagy további intézkedéseket kezdeményezhetnek.

Ha a szülõk azt érzik, hogy a nagyszülõ jelenléte terhes, vagy kiszámíthatatlan, vagy a gyermek számára nem megfelelõ, az õ saját életritmusuk, értékrendjük kialakításában akadályozó, akkor kérhetnek családterápiás segítséget, ahol segítenek kijelölni az új családi határokat, megtalálni a kívánt egyensúlyokat, kapcsolódási lehetõségeket.

(Szabó Gyõzõné Magdi)

Az eredeti cikk itt olvasható.