Mindenki tapasztalta már, hogy az idõ múlása egyre gyorsabbnak tûnik, ahogy korosodunk. Néha rácsodálkozunk, hogy a ‘mintha tegnap lett volna’ élményeink óta sokszor hetek, hónapok, évek vagy netán évtizedek teltek el. Sokszor úgy repül az idõ, mintha versenyautón ülne. De miért érezzük így?

A tudósok több oldalról is próbálják megmagyarázni. Az egyik elmélet szerint az öregedés megváltoztatja a biológiai óránkat: ahogy lassul az anyagcserénk, a légzésünk és a szívverésünk is idõvel, ez okozza az idõérzékelésünk megváltozását.

Egy másik feltevés szerint az új információk mennyiségéhez van köze. Amíg gyerekként minden újnak számított, az ingerek feldolgozása tovább tartott, így hosszabbnak éreztük a közben eltelt idõt is. Ezzel szemben felnõttként már egyre kevesebb új inger ér minket, így a feldolgozás is gyorsabb, ezért nem tûnik olyan soknak a közben eltelt idõ.

Vannak, akik a matematikát hívták segítségül a jelenség megfejtésében. Eszerint az idõt bár lineárisan mérjük, az idõérzékelésünk inkább logaritmikus. Tehát a hagyományos lineáris módon az évtizedek között pont ugyanannyi egységnyi idõ telik el, ezzel szemben a logaritmikus skálán hatványozottan emelkednek a számok. Szóval az adott idõegységet a már megélt életkorunk fényében érzékeljük. Lényegében az 5 és 10 éves kor közötti idõszak éppen olyan hosszúnak tûnhet, mint a 40 és 80 év között eltelt idõ, pedig az egyiknél csak 5, a másiknál 40 év telik el.

Ha kevésbé tudományosan nézzük, akkor talán a tapasztalatainkból merítve azt mondhatjuk, hogy a relativitás lehet a kulcs. Gyerekkorunkban általában mindig vártunk valamit: egy nyári tábort, szülinapot, karácsonyt vagy épp azt, hogy felnõjünk. Felnõttként azonban már nem várunk ennyi mindenre. Csak tesszük a dolgunkat, éljük a hétköznapokat, rég elfeledve, hogy mennyi csoda vesz minket körbe, amire érdemes olyan lelkesen várni, mint gyerekként.

Az eredeti cikk itt olvasható.