Világszerte milliók életét keseríti meg a parlagfû okozta allergia. Magyarországon több mint kétmillióan szenvednek a tünetektõl, továbbá a mezõgazdaságban gyomnövényként közvetlenül is gondot jelent, irtása éppen ezért fontos, és törvény szerint is kötelezõ.

A parlagfû elleni védekezés az ingatlan tulajdonosának, illetve használójának a kötelezettsége, amely alapján a földhasználó köteles az ingatlanon a gyom virágbimbójának kialakulását megakadályozni, majd ezt az állapotot a vegetációs idõszak végéig fenntartani.

Tavaly óta már naptári idõszaktól függetlenül kell megakadályozni a parlagfû virágbimbójának kialakulását.

Sajnos az elmúlt hetek idõjárása kedvezett a még ki nem kelt gyomok csírázásának, kelésének, valamint a már kikelt parlagfüveknek is, helyenként akár már 35-40 cm-es egyedeket is lehet találni. A parlagfû növekedéséhez igazodik a fertõzött területek felderítése, amely várhatóan július második felében elkezdõdik.

A hatóságok feladata, hogy – amennyiben a tulajdonos nem tesz eleget a kötelezettségének – a mulasztók költségén elrendeljék az ún. közérdekû védekezést, emellett növényvédelmi bírságot is kiszabhatnak. Ennek alapja a parlagfûvel fertõzött terület nagysága.

A bírság mértéke belterületen és külterületen is egyaránt 15 ezer forinttól 5 millió forintig terjed.

Amennyiben a védekezéssel kapcsolatban felmerült költségeket, illetve a növényvédelmi bírságot nem fizetik ki határidõn belül, az köztartozásnak minõsül, így annak behajtásáról az állami adóhatóság gondoskodik.

Belterületen a jegyzõ, külterületen az illetékes megyei kormányhivatal növény- és talajvédelmi hatósága köteles eljárást indítani azokkal szemben, akik nem tettek eleget a parlagfû-mentesítési kötelezettségüknek.

A külterületi területek ellenõrzésében a Kormányhivatalok Földhivatali Osztályainak munkatársai járnak el, de egyre gyakrabban érkeznek lakossági bejelentések is parlagfûvel fertõzött területek vonatkozásában, valamint a mezõõrök és Kormányhivatalok Földhivatali Osztályai és Növény- és Talajvédelmi Osztályainak növényvédelmi felügyelõi is végezhetnek felderítéseket a parlagfüves területek azonosítása érdekében.

A parlagfüves területek beazonosítása érdekében az Agrárminisztérium az idei évben is tervez helikopterrel történõ légi felderítést. A hatékony megelõzés céljából a hatóság szakemberei drónokat is bevetnek az eljárások során.

Amennyiben valaki parlagfûvel szennyezett területeket észlel, bejelentését megteheti a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal oldaláról elérhetõ Parlagfû Bejelentõ Rendszeren keresztül.

Az eredeti cikk ITT olvasható.