Az elmélet, miszerint az ellentétek vonzzák egymást, hosszú távon megdõlni látszik. Amíg pillanatnyilag bele tudunk szeretni a másik másságába és képesek vagyunk rajongani is érte ideig-óráig, úgy tûnik a hosszú távú, esetleg életen át tartó kapcsolatok záloga mégis a hasonlóság.

Az evolúció és a biológia súgja számunkra, hogy válasszunk magunknak hasonló párt. Bizonyos fizikai egyezés sejtet némi genetikai egyezést is, amit tudat alatt vonzónak találunk. Ez a nem tudatos késztetésünk arra, hogy nagyobb eséllyel örökítsük a génállományunk hasonló részeit létrehozva a saját, jobb kiadásunkat. A mégis megmaradó különbségek pedig a populáció genetikai sokszínûségéért felelnek, ezért nem jó a túl sok egyezés sem, mint a rokonoknál.

Ha nem csak a biológia szempontjából nézzük, a közös életnél is jobb eredménnyel kecsegtet, ha azonos hullámhosszon vagyunk. A hasonló értékrend, a közös célok, azonos beállítottság az, ami esélyt ad a hosszas boldogságra. Hiába szereti egymást vagy vonzódik egymáshoz két teljesen más jellegû ember, szinte borítékolható a közös jövõ korai vége.

Akiknek viszont sikerül megtalálniuk életük párját, ha az elején nem is szembetûnõ a hasonlóság köztük, évek vagy évtizedek múltán egyre látványosabbá válik majd. Ez a kutatók szerint annak köszönhetõ, hogy az együtt töltött idõvel közös érzelmeket élnek meg az emberek, ami a fizikai külsõjükön is nyomot hagy, illetve az idõ múlásával az emberek jellegzetességei halványodni kezdenek (például a fekete, barna, vörös vagy szõke haj is õsszé válik) és az alaptulajdonságok válnak látványosabbá (például a csontszerkezet). Így kiderül a párról, hogy kezdettõl fogva volt bennük némi egyformaság, még ha nem is látszott elsõre.

Az eredeti cikk ITT olvasható.