Kedves Kanizsaiak!

A koronavírus árnyékában múlt el a tavasz. Amikor a karanténban töltött napok után végre újra az utcákra merészkedtünk, talán még a nap is szebben sütött, mint máskor, és jólesõ érzéssel szippantottunk bele a levegõbe.

Így érezhették magukat tegnap a Teleki utcai idõsek otthonának lakói is, akik a járvány kitörése óta elõször hagyták el a megszokott falakat. Támogatók jóvoltából elõbb egy különleges városnézõ túrán, majd kiskanizsai fagyizáson vettek részt.

A dottó útba ejtette a polgármesteri hivatalt is, ahol lehetõségem nyílt köszönteni az idõseket, illetve köszönetet mondani a szociális intézmény munkatársainak.

Még egyszer köszönöm a Koller Jutka vezette kollektívának azt a profi és lelkiismeretes helytállást, amelyet a pandémia 98 napja alatt (sõt, még az elõtt) tanúsított: a szigorú, idõben meghozott és következetes intézkedéseknek hála, a kanizsai idõsek otthonába nem tört be a járvány, sikerült megvédeni az ott élõket a veszélyes vírustól.

Köszönet az amúgy ma már hagyománynak számító városnézõ túra ötletgazdáinak, szervezõinek is, amiért nem feledkeznek el a korban, bölcsességben elõttünk járókról. Példaértékû a gesztus, az a fajta törõdés, amellyel szüleink, nagyszüleink generációja felé fordulnak.

Bízom abban, hogy az otthon lakói olyan vidám, szép élményekkel gazdagodtak, amelyekbõl még sokáig tudnak lélekben meríteni!

Balogh László
Nagykanizsa MJV polgármestere