KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Közérdekű informáciÓk
EU ROVAT
ÁLLÁSKÍNÁLAT
Jelenleg az alábbi intézményekben keresünk kollégákat:
ELÉRHETŐSÉGEINK
Amennyiben kérdése van a weboldallal kapcsolatban, kérjük forduljon hozzánk bizalommal az alábbi telefonszámon:

Tartalmi információ:
06 (20) 849 2310
valko.viktoria@nagykanizsa.hu

Technikai információ:
webadmin@nagykanizsa.hu

Írjon nekünk >>
Összes elérhetőségünk >>
 
Nagykanizsa Testvérvárosai

 Nagykanizsa testvérvárosai Akko (Acco, Aco, Acre, Ako) 51 000 lakosú város Izraelben, Haifától északra a Földközi-tenger partján. 1996 óta Nagykanizsa testvérvárosa.
Akko közel ötezer éves város, az óváros 2002-től a világörökség része, gyakran volt történelmi események színhelye. Nagy Sándor i.e. 333-ban foglalta el, i.e. 261-től a neve Ptolemais volt, a Bibliában is ezen a néven szerepel. A keresztes hadjáratok idején Saint Jean d'Acre néven fontos kikötő, Jeruzsálem eleste után a Jeruzsálemi Királyság fővárosa, keresztes hadak élén II. András magyar király 1217-ben járt itt. Egy évvel később Assisi Szent Ferenc itt alapította meg az első palesztinai kolostort. Napóleon 1799-ben eredménytelenül ostromolta a várost. 1920-tól Palesztinához, 1948-tól Izraelhez tartozik.
Akko gazdag műemlékekben és múzeumokban. A keleties hangulatú, főként arabok lakta, várfallal övezett óvárosban a citadella alatt a keresztesek által a XIII. században épített hatalmas gótikus termek vannak. Szintén az óvárosban van Izrael egyik legnagyobb mecsetje az Al-Jassar nagymecset, és itt látható a nagyszámú turista által látogatott két fedett piac, az ún. a fehér és fekete szuk valamint a három karavánszeráj.
A város gazdaságában legfontosabb tényező az idegenforgalom, de emellett jelentős a kereskedelem, a vegyi-, élelmiszer-, kerámia- és acélipar, valamint a halászat.
Egyedülálló kulturális esemény a minden évben ősszel, a sátoros ünnep idején megrendezésre kerülő avantgárd színházi fesztivál, melyre nem csak Izraelből, hanem külföldről is jönnek látogatók, főként fiatalok. Az egyhetes rendezvénysorozaton egyidejűleg nagyszámú helyszínen - az óváros föld alatti gótikus termeiben is - folynak a hivatalos programba felvett előadások, emellett amatőr társulatok és mutatványosok tucatjai szórakoztatják a járókelőket az óváros utcáin és a várfalakon.
Akko lakosságának 30 %-a arab, a városban hagyományos a zsidók és arabok közötti jó viszony. A két nép közötti példaszerű együttélést az országos hírű, köztiszteletben álló személyiségekből álló Jó Izrael Társaság 1996-ban "Tolerancia-díjjal" ismerte el.
Honlap: http://www.akko.org.il
Bihács a Bosznia-Hercegovinai Föderáció nyugati kantonja központja, a horvát határ mellett, Bosznia-Hercegovina északnyugati részén fekszik. A város közigazgatási, oktatási és kulturális központ, hetvenezer lakosa van. A délszláv háborút követően 1995-től Bihács az Una-Suna kanton központja lett. A várost az Una folyó szeli ketté, a térség gazdag
növény és állatvilággal rendelkezik, jellemzőek a karsztos kőzetek, jelentősek a kantonban az idegenforgalmi lehetőségek.
A város első írásos említése – akárcsak Nagykanizsáé – egy IV. Béla által kibocsátott dokumentumban olvasható: 1260-ban mint a horvátországi Topusko templomának birtokát említik. 1262-ben szabad királyi városi rangot nyert. Bihácson ebben az időszakban többször ülésezett a horvát rendi gyűlés (szábor) is. Privilégiumait 1412-ben elvesztette, amikor az ott tartózkodó Luxemburgi Zsigmond a várost átadta a Frangepánoknak. A törökellenes harcok idején, a 16. században ismét királyi uralom alá került. Az azonos nevű régióban fekvő Bihács egészen a boszniai szandzsák 1592-es elestéig visszaverte az oszmán támadásokat.
Bihács a legnyugatabbra fekvő európai erőd volt, amelyet az oszmánok valaha meghódítottak. Ennek dicsősége Haszán-pasa Predojevićnek, a vlach származású boszniai vezírnek jutott. Bosznia nagy része már 1463-tól oszmán uralom alatt állt. A várost a boszniai pasaluk részét képező bihácsi szandzsák központjának nevezték ki. 1699-ben a boszniai szandzsákhoz csatolták, majd 1865-ben újból szandzsák székhely lett, egészen Bosznia-Hercegovina 1878-as okkupációjáig.
Az osztrák-magyar uralom kezdetén a hatóság szimbolikusan megnyittatta a városkaput. Az időszak csaknem egészét jellemző békeévek alatt, 1888-ban a hatóság lebontatta az óvárost a külvárosoktól elválasztó várfalat.
Számos iskola (köztük gimnázium), és a városi polgárság javát szolgáló egyéb létesítmény épült, valamint kiépült az infrastruktúra-hálózat, és megindult az iparosodás. Az új köz- és lakóépületek europaizálták a város addigi oszmán jellegét. Bihács lakóinak száma is növekedésnek indult: 1910-ben 8370 lakosa volt.
A város a királyi Jugoszlávia időszakában is prosperált, bár az 1930-as évek gazdasági világválsága nyomott hagyott fejlődésén.
A második világháborúban Bihács egy ideig Josip Broz Tito partizánvezér (és későbbi jugoszláv elnök) főhadiszállásául szolgált. Nemcsak a náciellenes harcok központja volt, hanem a Jugoszláv Népfelszabadító Antifasiszta Tanács (AVNOJ) 1942-es ülésének színhelye is. Emiatt a megszálló csapatok célpontjává vált; a németek 1943-ban visszafoglalták, és egészen 1945-ös vereségükig megtartották.
Az 1992 és 1995 között folyó boszniai háborúban a várost a szerb csapatok több mint három évig ostromolták. Bihács blokádja végül 1995 augusztusának elején, a horvát hadseregnek a boszniai hadsereggel közös Vihar hadműveletének keretén belül végrehajtott akcióját követően szűnt meg.
Honlap: www.bihac.org  Csáktornya Horvátország északi részén fekszik, közel a szlovén és magyar határhoz. A tizenhétezer lakosú város közlekedési és kereskedelmi központ, Észak-Horvátország egyik gazdasági központja. A település a nevét a Csáki Demeter által a XIII. században épített toronyról kapta. A XVI. századtól Zrínyi család birtokába került a vidék, ekkor jelentős gazdasági és kulturális fejlődés kezdődött. A mai kulturális élet centruma a kulturális központ, a könyvtár és a városi múzeum. Csáktornya kedvelt helyszíne a különböző kongresszusoknak és kiállításoknak. A turistákat jól kiépült szolgáltató rendszer fogadja. Csáktornya és környéke kiváló lehetőségeket kínál a horgászoknak és vadászoknak is. Honlap: www.cakovec.hr  Gleisdorf közlekedési csomópont Graztól 25 km-re keletre. Nevét és templomát 1229-ben oklevélben említik először, városi rangot 1920-ban kapott. Ma a kelet-stájer térség kereskedelmi-, ipari- és oktatási központja, a kilencvenes években a napenergia hasznosításának osztrák fővárosává vált. A nyolcvanas évek közepétől több területen kapcsolatot épített ki Nagykanizsával. Kezdettől fogva élénkek voltak a kulturális kapcsolatok, a képzőművészek évente szerveznek közös alkotótábort. Gleisdorf zeneiskolája a legjobbak között van Ausztriában.A város lélekszáma 2015. január 1-től közigazgatási átszervezés következtében megváltozik. Egy nagy település-egyesítési folyamatban Gleisdorf, és négy környező település, Labuch, Lassnitztal, Nitscha és Ungerdorf egy településsé olvad össze. Ezzel Gleisdorf a nevét megtartva közel megduplázza a lélekszámát, lakosainak száma tízezer fölé emelkedik. Honlap:  www.gleisdorf.at  Kazanlak hetvenezer lakosú város, közlekedési csomópont Bulgária középső részén, a Balkán-hegység déli lábánál, a Sipka-szoros közelében. Nagykanizsa testvérvárosa. A város területe már az i.e. VI. századtól lakott volt, az i.e. IV-III. században Szevtopolisz volt a neve, 1370 körül fél évezredre török uralom alá került. A XVIII. században a rózsaolaj termelés és kereskedelem központja, büszkén viseli a "Rózsák völgyének fővárosa" címet: világhírű az itt előállított rózsaolaj. A kora nyári rózsaszüret színpompás látványosság, ekkor különösen sok turista látogat ide. A rózsasziromból lepárlóüzemekben állítják elő a nagyon értékes illatszer alapanyagot, a rózsaolajat.
Kazanlakban fejlett a textil- és élelmiszeripar, de a város iparának ismert reprezentánsa a fegyvergyár és a hangszergyár is. Jelentősek a kulturális és oktatási hagyományok, a város nagyszámú művészt adott az országnak. Híresek az i.e. IV. századból való, freskókkal díszített trák fejedelmi sírboltok. A trákok a vidék őslakosai voltak. Honlap: http://www.kazanlak.bg  Kovászna(Covasna), tizenháromezer lakosú város Romániában, a Keleti-Kárpátok lábánál, Brassótól 65 km-re északkeletre. 1990-től tart kapcsolatot Nagykanizsával, 1993-tól Nagykanizsa testvérvárosa. Első ismert írásos említése 1548-ból való, a lakosság száma a 19. század közepén háromezer volt, városi rangot 1952-ben kapott. 1992-ben a 12500 lakos kétharmada magyar, egyharmada román nemzetiségű volt. A város két részből áll, a nagyobb, alacsonyabban fekvő városrészben van az utóbbi évtizedekben épült városközpont, a magasabban fekvő rész Vajnafalva, itt többségében román nemzetiségű lakosság él.
Az 550-650 m magasan, szép természeti környezetben fekvő város már a múlt század végén kedvelt gyógyfürdő és üdülőhely volt, közelében több turisztikai látványosság található. Hírnevét a kiváló klimatikus viszonyok mellett a különféle gyógyvizeknek és a több szállodában és üdülőben is kiépített mofettáknak köszönheti. A mofetták posztvulkanikus eredetű, radioaktív nemesgázokat is tartalmazó természetes széndioxid gázfeltöréses helyek, lépcsőzettel kiépített különböző mélységű gödrök, melyekben orvosi felügyelet mellett naponta egyszer vagy kétszer negyedórányi időt töltenek a gyógykúrára érkezők. A város különböző részein elhelyezkedő, a természeti tényezők gyógyhatásaira épülő gyógyintézetek sokféle betegségcsoportokra nyújtanak terápiát: szív- és érrendszeri betegségek, gyomor és bélrendszeri betegségek, a belső elválasztású mirigyek betegségei, mozgásszervi betegségek, anyagcsere betegségek, nőgyógyászati-, férfi nemi szervi és vesebetegségek, valamint idegrendszeri betegségekben szenvedők jönnek gyógyulni Kovásznára. A híres szívkórház 910 ágyas, a szállodákban több mint kettőezer vendéget tudnak fogadni, a kemping 450 férőhelyes, ezek mellett fizetővendégszobák is a turisták rendelkezésére álnak. Érdekes látványosság a város központjában található "Pokolsár", egy ma is fortyogó, kiépített iszapvulkán. A városhoz kapcsolódó kirándulóhely a Tündérvölgy, melynek végén található a "Sikló", egy több mint százéves, egyedülálló ipari emlék, mely egy ellensúly elven működő, sínre épített, drótkötéllel vontatott szállítóeszköz, mellyel a kitermelt fát hozzák le a hegyről.
A város iparát elsősorban a fafeldolgozás, a bútorgyár, a textil- és gyapjúfonoda, a lemezgyár és kekszgyár jelenti, a lakosság jelentős része háztáji jelleggel vagy főfoglalkozásban mezőgazdasággal foglalkozik. A vajnafalvi lakosság körében ma is fontos szerepet játszik a juhtartás. A posztógyár a háziipari hagyományok folytatója.
A városban kettő általános iskola és egy, a középiskolás korosztály oktatását szolgáló líceum működik. Kovászna jelentős kulturális eseménye az évente tavasszal megrendezésre kerülő "Kőrösi Csoma Sándor Napok", melyre több magyarországi városból is hívnak kultúrcsoportokat. Ekkor rendezik meg a Kovászna melletti Csomakőrösön született orientalista emlékét ápoló nemzetközi konferenciát is. Szintén évente, augusztus első vasárnapján a festői szépségű Tündérvölgyben kerül sor a nagyszabású, román népszokást bemutató ünnepségre, a vajnafalvi lakodalmas- és pásztorhagyományok seregszemléjére, a látványos pásztorlakodalomra, melyről Orbán Balázs is nagy szeretettel emlékezik meg. Honlap:  www.kovaszna.ro  Magyarkanizsa 27 500 lakosú város a szerbiai Vajdaságban, a Tisza jobb partján, közel a magyar határhoz - 1997 októbere óta Nagykanizsa testvérvárosa. A lakosság 89 %-a magyar.
Magyarkanizsa "község" (a magyarországi járásnak megfelelő méretű közigazgatási egység) 1960-ban jött létre, 13 településből áll, területükön már a bronzkorban is éltek emberek. A vidék a magyar honfoglalás után fejedelmi birtok volt, majd a pannonhalmi apátság tulajdonába került. A török uralom viszontagságait követően 1686. október 20-án szabadította fel a területet az Ausztria vezette keresztény szövetség, ezért Kanizsa október 20-án ünnepli a község napját.
A társadalmi rétegeződés nemzeti, faji és vallási sokszínűséget eredményezett. Az első iskola 1700-ban létesült, 1840-ben színtársulat működött, 1863-ban könyvtár létesült, 1867-ben pedig kisdedóvó. A kiegyezés után a fejlődés felgyorsult, a település 1908-ban megkapta a korábban egyszer már elnyert városi címert. Ekkor építették a ma is használatos városházát (1911) és a Szent Pál templomot (1912). A város határában gyógyvizet találtak, 1913-ban a Népkertben felépítették a mára már gyógy-és rekreációs központtá fejlesztett fürdőt. A lendületes városiasodás a világháború alatt elakadt, a város a trianoni békével országot váltott: Jugoszláviába került.
A jugoszláv földreform és településpolitika nemzeti érdekeinek megfelelően a fel nem tört közlegelőkre szláv lakosságot telepített, így jött létre Velebit és Vojvoda Zimonjic település.
A második világháború idején a bécsi döntés alapján a Magyar Királysághoz visszacsatolt Kanizsáról a szláv telepeseket kitelepítették, településeikre bukovinai székelyeket hoztak. Őket a három év múlva visszatért délszláv állam telepítette ki.
A második világháborút követően a hatvanas évektől fokozatos gazdasági fellendülés kezdődött a mezőgazdaságban, a feldolgozó és szolgáltatóiparban. Jelentős változást hozott a kőolajtermelés megkezdése, az utak korszerűsítése és a tiszai híd megnyitása. Jelentős fejlődés történt az építőiparban és építőanyag-gyártásban, új iparágak is megjelentek. A nyolcvanas években a szocialista rendszer válságba került, a gazdasági fejlődés elakadt. A szocialista Jugoszlávia 1992-ben széthullott, a rendszerváltás lassan haladt.
A mai Magyarkanizsa fejlődő kulturális élettel és jelentős idegenforgalmi kínálattal büszkélkedhet. A kanizsai "Írótábor" külföldön is ismert kulturális esemény, a nemzetközi jazz fesztivál szintén elismert rendezvény. A Tisza jelentős idegenforgalmi vonzerővel bír, melyet jól egészítenek ki Magyarkanizsa turisztikai szolgáltatásai.
Honlap: www.kanjiza.rs Ptuj 22 000 lakosú város Szlovéniában, a Dráva partján. 2008-ban együttműködési megállapodást kötött Nagykanizsával. A város Poetovio néven már a római korban lakott volt, IV. Béla és Mátyás király alatt a Magyar Királyság fennhatósága alá tartozott. 1918-tól Jugoszlávia, 1991-től a független Szlovénia része lett. A XX. század elején a lakosság többsége német anyanyelvű volt.A festői városképpel rendelkező, hangulatos városban jelentős a turizmus, a város legrégebbi látnivalója a római kortól származó Orpheus emlékmű. A vár rendezvények szervezésére is alkalmas, itt a látogatható lakosztályok mellett hangszer, fegyver és jelmezkiállítás látható. A város Európa hírű rendezvénye a farsang idején megrendezett Kurentovanje, a népi jelmezes felvonulás, melynek rendezvényeire több ezer turista látogat. A XV. századi Szent György templom, a középkori könyvtárral rendelkező XVII. századi minorita kolostor, a modern termálfürdő és welness-központ, valamint a Dráva duzzasztásával nyert víztározó szintén jelentős vonzerővel bír. A város közelében fekvő dombokon kiváló bort termelnek, a közelben található Ptujska Gora kedvelt búcsújáróhely. Honlap: www.ptuj.si Puchheim húszezer lakosú bajor település Münchentől 20 km-re nyugatra. 1991-től Nagykanizsa testvérvárosa. A település első írásos említése a X. század közepéről származik.
A múlt század első felében tőzegfejtő munkások települtek az akkor még lápos területre, majd 1869-ben az első vasútvonal megépítése után megindult a gazdasági fejlődés. 1910-ben itt épült meg Bajorország első repülőtere, melyen az első világháború után több ezer fős hadifogolytábort alakítottak ki. Ide szállították München város háztartási hulladékát, itt működött 1949-ig a háztartási hulladékot válogató és újrahasznosító vállalat. A második világháború után kedvező fekvése és a jó közlekedési lehetőségek miatt - húsz perc alatt elérhető München belvárosa - kedvelt lakóhely lett Puchheim. A hatvanas években gazdag zöldövezettel új településrészeket építettek, a lakosság nagyszámú betelepülővel gyarapodott. Puchheim két, különálló településrészből áll: a régebbi, kisebb, a ma is falusias jellegű Puchheim-Ort, és a nagyobb, a vasútállomás körül felépült, mai városközpontot magába foglaló, korszerű várostervezési szempontok alapján tervezett Puchhem-Bahnhof. Puchheimben három környezetbarát ipartelep van, a több mint 1500 ipari vállalkozó és 130 kisipari üzem mellett jelentős filmgyár is működik. Az infrastruktúra mintaszerű: 6 óvoda, 2 napközi otthon, 3 alsó- és egy felső tagozatos általános iskola, reáliskola, gimnázium és zeneiskola mellett számos kitűnő sportlétesítmény, ifjúsági centrum és idősek otthona áll a lakosság rendelkezésére. Az egészségügyet 28 orvos, 6 gyógyszertár képviseli, a vendéglátást 2 szálloda, 3 panzió és 17 vendéglő. A félszáz civil szervezet egy része főállású alkalmazottat is tart. A szociális mintalakótelep szövetségi szinten is példaértékű. A két katolikus templom és az evangélikus templom ad otthont az elismerésre méltóan ökumenikus egyházi működésnek. Puchheim rendszeresen részt vesz a frankfurti könyvvásáron, ahol a Németország szerte ismert, háromévenként megrendezésre kerülő irodalmi napokat népszerűsíti. Az 1999-ben átadott új kulturális központ épületét korszerű építészeti megoldásai miatt országosan is jelentős épületnek tartották, nagytermét Bartók Béláról nevezték el. Honlap: www.puchheim.de  Salo55000 lakosú város Finnország déli részén, Helsinkitől 110 km-re nyugatra. 1996-tól Nagykanizsa testvérvárosa. A település III. Sándor orosz cár engedélyével 1877-ben lett önálló község, várossá 1960-ban nyilvánították, amikor 55 év után először engedélyezték új városok avatását.
Salo gyorsan fejlődő ipari-, kereskedelmi- és kulturális központ, 1997-ben a települések összehasonlításakor a vállalkozók legjobb finnországi központjaként értékelték. A város legnagyobb termelő üzeme a Nokia gyár volt, mely az ötvenes években kicsi rádió üzemként indult, kereskedelmi volumene alapján az ezredfordulón első volt Európában, világviszonylatban a második, 5600 fő dolgozott itt. Az információtechnikai ipar viharos változásának Salo városa is szenvedő alanya lett, a Nokia gyár itt is beszüntette termelését, a város adóbevételének nagy részétől elesett és megnőtt a munkanélküliség. Több mint százéves a Leino acélipari konszern, nemzetközileg ismertek a Fiskars gyár szerszámai, a Horsma gyár mezőgazdasági és faipari gépei, de jelentős az iskola- és irodabútor gyártás is. Salo vidéke jó feltételeket biztosít a cukorrépa és gabonatermesztéshez, itt működik a legrégebbi finn cukorgyár. A saloi üzletek 60-100 ezer fős vonzáskörzet ellátására rendezkedtek be, az infrastruktúra minden területen teljes, a kórházat a környező településekkel közösen tartják fenn. Az oktatás kiemelt szereplője a kereskedelmi iskola, a felnőttoktatási központ és a turkui egyetem kihelyezett részlege.
Salo közelében található az ország legnagyobb kiránduló körzete a 3 000 hektár területű Teijo, mely sziklák, hangafüves erdők, süppedékes vadon, tavak és mocsarak mozaikja. A finn nyelvben a salo erdős szigetet jelent, a város központja a tengerről csónakkal elérhető. A városközponthoz közel 100 hektár nagyságú sportpark van, ahol többek között jégcsarnok, atlétikai- és labdajáték pályák, lovas iskola és manézs, fedett- és szabadtéri teniszpályák találhatók. A szolgáltatások kiegészítője a 18 lyukú golfpálya és az uszoda. A rádióamatőrök klubja nemzetközileg is ismert, a tizenhárom sportklubnak ötezer tagja van. 1998-ban három jelentős szabadidős létesítmény készült el: a 3000 fős nézőterű többfunkciós sportcsarnok, a szépművészeti múzeum és a tengerparti turistavasút.A kultúra iránti igényt jelzi, hogy a szépművészeti múzeumnak 15-20 ezer látogatója van évente. Salo büszkesége a Városi Könyvtár, mely a város fejlődésének szimbóluma: évek óta országos csúcstartó a könyvkölcsönzések számát illetően. Különösen az ismeretterjesztő és szakkönyvek kölcsönzése haladja meg az országos átlagot. Jelentős kulturális esemény a hagyományosan június elején megrendezésre kerülő nemzetközi gyermekdal-fesztivál. Az amatőr művészeti csoportok között több felnőtt kórus is működik. A lakosság többsége evangélikus vallású. Honlap: www.salo.fi    Shijiazhuang kínai város, a Pekinget körülvevő Hebei tartomány székhelye. Belvárosának lakossága 2004-ben 2,1 millió fő, közigazgatási területének népessége 9,1 millió fő volt.
1939 óta város, mai nevét 1947-ben kapta, korábbi neve Shímén Jelentős fejlődésnek a hetvenes években indult, amikor tartományi székhely lett. Azóta a fiatal ipari város félmilliós lakosságszáma megnégyszerződött. A város közlekedési csomópont, nemzetközi repülőtere jelentős forgalmat bonyolít le. A Pekingbe vezető 270 km hosszú autópályát 1986 és 1993 között építették, ez volt az egyik első kínai autópálya-projekt a múlt század végén.
Jelentős az ipari termelés, kiemelkedő a textil, a vegy- és gyógyszeripar. A világ antibiotikum és C-vitamin termelésének jelentős hányadát itt állítják elő. A város high-tech ipari fejlesztési zónáját 1991-ben alapították, azóta lendületesen fejlődik. Az export 20 %-a a külföldi befektetésekből származik.
A vidék gazdag ásványkincsekben, kőszén, gáz, vas, mangán, króm, vanádium, réz és meleg víz egyaránt található a térségben. Jelentős a mezőgazdasági termelés, a zöldség, gyümölcs és állattenyésztés egyaránt.
Shijiazhuangban 15 egyetem, 49 technikum, és mintegy 100 kórház működik. A város turisztikai vonzereje nagy, jelentős a turistaforgalom. Több népszerű idegenforgalmi látványosság is található a városban és környékén: a Longxing Kolostor Zhending-ben, az 1400 éves Zhaozhou-híd, a Bailin templom, a Cangyan, Toulian, a Tiangui és Qinliang hegyek.
Shijiazhuang és Nagykanizsa polgármestere 2007-ben együttműködési megállapodást írt alá.
Egy érdekesség: 2007-ben shijiazhuangi születésű lány lett a világszépe.
Honlap: http://www.sjz.gov.cn/  Togliatti 750 ezer lakosú orosz város a Volga partján. 1998-ban együttműködési megállapodást kötött Nagykanizsával, azóta a két város között folyamatos a kapcsolat.Az I. Péter cár korában Sztavropol néven alapított városnak a XX. század elején még csak hatezer lakosa volt, gyors fejlődének az ötvenes évek végén indult, amikor elkészült a Volgán a vízi erőmű. Mai nevét 1964-ben az olasz baloldali politikusról, Palmiro Togliattiról kapta. Az egymás mellett fekvő Szamara, Togliatti és Zsiguljovszk város ma az egyik legnagyobb orosz ipari centrum: Togliattiban van a Lada gyár, jelentős a vegy-, építőanyag-, textil- és élelmiszeripar, a halászat és mezőgazdaság. Kikötője az egyik legnagyobb belföldi kikötő Oroszországban, nemzetközi repülőtár 60 km-re van a várostól.Honlap: www.tgl.ru