KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Közérdekű informáciÓk
EU ROVAT
ÁLLÁSKÍNÁLAT
Jelenleg az alábbi intézményekben keresünk kollégákat:
ELÉRHETŐSÉGEINK
Amennyiben kérdése van a weboldallal kapcsolatban, kérjük forduljon hozzánk bizalommal az alábbi telefonszámon:

Tartalmi információ:
06 (20) 849 2310
valko.viktoria@nagykanizsa.hu

Technikai információ:
webadmin@nagykanizsa.hu

Írjon nekünk >>
Összes elérhetőségünk >>
 
Kanizsa neves szülöttei

A B D E F G H I K L M N O Ö S Sz T Ü V

ABONYI ANDOR (Nagykanizsa, 1887. febr. 21. - Galícia, Ukrajna, 1915. szept. 14.)
ügyvéd, költő, szerkesztő

Családi neve 1905-ig Auszterlitz volt. Középiskoláit a kanizsai piarista gimnáziumban végezte, majd a pécsi jogliceum hallgatója lett. 1914-ben ügyvédi irodát nyitott Dombóváron. Megalapította a Dombóvár és Vidéke című lapot. Az I. világháborúban bevonult, Galíciában esett el.

F.m.
Primus. Költemények. Pécs, 1906.; Nap-nap után. Versek. Nagykanizsa, 1911.; Halál Útján. (kézirat).

Irod.
Gulyás; A kegyesrendi főgimnázium értesítője. Nagykanizsa, 1916.

ÁDÁM GYÖRGY (Nagykanizsa, 1911. aug. 7. - Budapest, 1974. jún. 17.)
közgazdász

Budapesten volt tisztviselő, az illegális kommunista párttal való kapcsolata miatt többször letartóztatták. 1939-ben Dél-Amerikába vándorolt, ott újságíróként dolgozott, hírügynökségi tudósító volt. 1947-ben tért haza, előbb kereskedelmi vállalatnál dolgozott, majd külpolitikai újságíró, 1948-ban az MTI közgazdasági kiadványainak szerkesztője. 1949-ben koholt vádakkal 10 évre elítélték, 1954-ben rehabilitálták, ezután a Közgazdasági Egyetem munkatársa lett. 1957-1963 között újra börtönben volt, kiszabadulása után kiadói szerkesztő, 1973-tól a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet munkatársa, 1972-ben a közgazdasági tudományok kandidátusa. Munkáiban főleg a tudományos-technikai forradalom kérdéseit, a világ gazdaságának problémáit vizsgálta.

F.m.
Új technika - új struktúra. Bp. 1966.; Amerika Európában. Vállalatbirodalmak a világgazdaságban. Bp. 1970.; Világkonszernek (összeállította és válogatta). Bp. 1974.

Irod.
MÉL 3. 2-3. p.

ALAPY GÁSPÁR (1530-as évek - 1584. máj. 29.)
várkapitány, horvát bán

Ősrégi horvát nemesi család sarja. A katonai mesterséget nagybátyja, Zrínyi Miklós oldalán tanulta. Szigetváron hadnagy, majd vicekapitány. 1566. június 17-én o vezette a szigetvári vitézek sikeres siklósi portyázását, amelynek következménye volt Szigetvár török ostroma. A vár elfoglalása után török fogságba került, ahonnan sikerült magát kiváltania. 1573 februárjában a horvát nemesi csapatok vezéreként, az ő irányításával verték le a horvát parasztok lázadását, s fogták el a "paraszt-királyt", Gubec Mátét. Még ugyanebben az évben kanizsai várkapitány lett. Rövid ideig látta el ezt a posztot, mert a szigetvári bég húshagyó kedd éjszakáján meglepte a kanizsai várat, felgyújtotta a külvárost, s jelentős hadizsákmánnyal távozott. Ez a véres ütközet hozzájárult ahhoz, hogy másnak adta át a várkapitányságot. 1574-tol horvát bán, mely méltóságot 1577-ig viselte.

Irod.
MÉL 1. 18. p.; Pallas; Barbarits 8-9. p.; Bátorfi 1. 28. p

ÁRKUS JÓZSEF (Nagykanizsa, 1930. nov. 1. - Budapest, 1992. szept. 28.)
újságíró, humorista

Szülővárosából már gyermekkorában elkerült a család. Újságíró iskolát végzett, különböző lapoknál dolgozott, 1965-66-ban a Rádió rovatvezetője, 1966-75 között a Népszabadság munkatársa, 1976-tól a Ludas Matyi, 1990-től az Új Ludas főszerkesztője. Nagy népszerűséget szerzett a televízió Parabola című műsorának szerkesztésével, műsorvezetésével. Szatirikus írásai a Ludas Matyin kívül a Népszabadságban és más lapokban jelentek meg, egy részük kötetekbe gyűjtve is.

F.m.
Tűztengerben (életrajzi regény). Bp. 1965.; Le vagyunk értékelve Bp. 1988.

Irod.
Magyar és nemzetközi ki kicsoda 1992. Bp. 1991. 29. p.

BABOCHAY GYÖRGY (Nagykanizsa, 1835. március - Nagykanizsa, 1913. aug. 9.)
polgármester

Régi nemesi családból származott, a csehi Babochayak ágából. A család jelentős közéleti múlttal rendelkezett Nagykanizsán. Apja Babochay János is többször töltött be városbírói tisztet. Tanulmányai elvégzése után visszakerül szülővárosába, s a törvényszékek országos rendezése után bírónak nevezik ki. 1876-ban városi főjegyző lesz, majd 1878-ban polgármesterré választják. Erős kézzel igyekezett rendezni a város zilált pénzügyeit. Elképzelései közül siker koronázta a város villanyvilágításának megvalósítását. A város utcái kőburkolatainak jelentős része is ekkor valósult meg. 1896-ig volt a város megbecsült polgármestere. 1898-ban Budapestre költözött, ahonnan 1908-ban tért haza szülővárosába. Itt élt haláláig, a nyilvánosságtól elzárkózva.

BABOCHAY JÁNOS (Nagykanizsa, 1801 - ? )
ügyvéd, városbíró

Babochay György polgármester apja. 1848 márciusában a nagykanizsai népmozgalom vezetője. Részt vállal a híres "kanizsai 12 pont" szövegezésében. A forradalom és szabadságharc idején a képviselőtestület tagja, a nemzetőrség három parancsnokának egyike. Az általa vezetett kanizsai őrsereg csatlakozott a letenyei védelmi egységhez. Három alkalommal választották városbírónak (1833, 1860, 1865). Az o utasítására lettek magyar nyelvű feliratai a nagykanizsai városházának. Ötlete nyomán született a "Kanizsa vármegye" elképzelés 1867-ben, amelyet azonban az országgyűlés nem fogadott el.

Irod.
Barbarits.

BABOCSAY JÓZSEF (Szigetvár, 1760. márc. 19. - Nagykanizsa, 1838. jún. 18.)
orvos

Orvosi oklevelet a pesti egyetemen szerzett 1789-ben. A következő két évben Babocsán és Berzencén orvos, majd 1792-tol haláláig Nagykanizsán tiszti főorvos. Egy ideig a város irányításában is szerephez jutott. Közel került a szabadkőműves eszmékhez, kéziratban maradt egy, a szabadkőműves gondolatokat védelmező műve is. Megjelent művében elsőként ismertette Hévíz gyógyfürdőt, címlapján a szerzőt csak nevének kezdőbetűi jelölik.

F.m.
Boldog Zala vármegye! Keszthelyi-Hévvizedről méltán neveztetel így attól, a ki ezen rendeket írta dicséretedre. D.B.J. Sopron, 1795.

Irod.
MÉL 1. 66. p.; Csekey István-Degré Alajos: B. J. (1760-1838) Hévíz első ismertetője. Balatonfüred-Hévíz, 1960.

BARBARITS LAJOS (Veszprém, 1899. okt. 3. - Budapest, 1981. júl. 29.)
történész

Apja Barbarits Lajos, anyja Torma Borbála. Iskoláit Pápán végezte, majd 1923-ban a keszthelyi gazdasági akadémián szerzett oklevelet. Még ugyanebben az évben Nagykanizsán telepedett le, ahol a Zalai Közlöny c. újság munkatársa lett. 1926. júniusától csaknem két évtizeden át ő a felelős szerkesztő. A Zalai Közlönyön kívül a Keszthelyi Újság, a Hazám, az Új Élet és a Visszhang c. lapokban jelentek meg írásai. Helytörténetírói tevékenységének kiemelkedő műve a Budapesten 1929-ben megjelent Nagykanizsa c. monográfia. A mindmáig alapvető fontosságú munkához olyan forrásokat használt fel, amelyek a kanizsai városháza 1945. évi leégésekor nagyrészt elpusztultak, így ezek adatairól csak az ő könyvéből szerezhetünk tudomást. 1954-tol 1957-ig tudományos kutató a Magyar Mezőgazdasági Múzeumnál, 1957-tol 1967-ig az intézmény főigazgató-helyettese. A mezőgazdaság gépesítéséről szóló és gazdaságtörténeti tárgyú cikkei főként a Magyar Mezőgazdasági Múzeum kiadványaiban és az Agrártörténeti Szemlében jelentek meg. Ezenkívül különböző múzeológiai szakcikkeket is publikált itthon és külföldön egyaránt.

F.m.
Nagykanizsa. Bp. 1929.

Irod.
Gulyás; Barbarits; Degré Alajos: Emlékezés Nagykanizsa monográfusára. ZH. 1981. aug. 30.

Arck.
Magyar Mezőgazdasági Múzeum. Adattár.; Barbarits 363. p.

BATTHYÁNY LAJOS ERNŐ (1696. márc. 7. - 1765. okt. 26.)
gróf, kancellár, nádor

Batthyány Ádám (1662-1703) és Strattmann Eleonóra legidősebb fia. A Strattmann-hitbizomány örököse. Családi birtokainak jelentős részét is hitbizománnyá alakította. Főpohárnokmester, Zala vármegye főispánhelyettese, a hétszemélyes tábla elnöke, 1732-1746-ig kancellár. E minőségében jelentős szerepet játszott az 1741-es országgyűlésen. Mária Terézia politikai támogatója. 1751-ben az o személyében választotta meg az országgyűlés utolsó nemzeti nádorát. Élete végén szembe került a királynővel az adóemelés és jobbágyok helyzetének rendezése ügyében. 1765-ben gimnáziumot alapított Nagykanizsán, amelynek fenntartására 10.000 Ft értékű alapítványt tett.

Irod.
MÉL 1. 146. p.; MN 3. 375-376. p.

BERTHA BULCSÚ (Nagykanizsa, 1935. máj. 9. - Budapest, 1997. jan. 19.)
író

Diákkorában Balatonedericsen lakott, Keszthelyen érettségizett. Különböző munkahelyeken dolgozott, ipari munkás, majd könyvtáros volt, 1960-tól Pécsett újságíró, szerkesztő, 1967 után Budapesten élt, 1971-74 között az Új Írás felelős szerkesztője volt, majd az Élet és Irodalom főmunkatársa. Néhány regénye mellett elsősorban novelláival, a kortárs magyar írókat bemutató egyéni hangú interjúival - portréival, valamint sokszor vitát kiváltó publicisztikájával szerzett hírnevet. 1973-ban jelent meg Balatoni évtizedek című szociográfiája, amely a Balaton-környék életét egyéni emlékeinek segítségével mutatja be.

F.m.
Lányok napfényben. Elbeszélések. Bp. 1962.; Harlekin és szerelmese. Elbeszélések. Bp. 1964.; Füstkutyák. Regény. Bp. 1965.; A nyár utolsó napja. Elbeszélések. Bp. 1968.; Tűzgömbök. Regény. Bp. 1970.; Meztelen a király. Íróportrék. Bp. 1972.; Írók műhelyében. Íróportrék. Bp. 1973.; ... Utazás fehér lavórban. Publicisztikai írások. Bp. 1994.

Irod.
UMIL 1. 211-212. p.

BŐSZE KÁLMÁN (Vásárosmiske, 1900. febr. 17. - Nagykanizsa, 1969. szept. 22.)
mérnök Tanulmányait a soproni Bányászati és Erdészeti Főiskolán végezte; erdőmérnöki képesítést szerzett. Egy soproni mérnöki irodában

DULGYOVAY LÁSZLÓ (Lovászi, 1924. júl. 10. - Nagykanizsa, 1990. szept. 6.)
atléta, sportvezető

Első sikerét Lentiben 1936. június 21-én rendezett sportünnepélyen érte el, később a Kőszegi Tanítóképző növendékeként gyűjtötte az érmeket. 1946-ban már mint a nagykanizsai olajosok versenyzője magasugrásban országos bajnokságot nyert, és 110 méteres gáton is a válogatott keret tagja lett. 1948-ban mint magasugró a londoni olimpiai keret tagja volt, de lábsérülése miatt nem utazhatott ki. 1949-ben mint decatlon versenyző elindult a Főiskolai Világbajnokságon, sérülése ellenére a hetedik helyet szerezte meg. Sportsikereit később mint edző gyarapította, számtalan versenyzőt indított el rangos versenyen. Irányításával több válogatott, nemzetközi hírű atléta nevelkedett, mint pl. Sasvári Gizella a Római Olimpia résztvevője, aki 800 méteren a hetedik helyezett lett. Kiemelkedő sporttevékenységéért megkapta a Magyar Népköztársaság Sportérdemérem ezüst fokozatát.

Irod.
A Zalai Sport. Zalaegerszeg, 1960.; Zala Sportjának 25 éve. Zalaegerszeg, 1970

ELŐD ISTVÁN (Nagykanizsa, 1912. ápr. 17. - Budapest, 1990. aug. 16.)
teológiai író

1940-46 között a veszprémi piarista gimnázium tanára, később Budapesten a Piarista Hittudományi és Tanárképző Főiskola igazgatója. Teológiai és pszichológiai írásai katolikus folyóiratokban jelentek meg.

F.m.
Alkatlélektani kérdések és a katolikus erkölcstan. Pécs, 1939.; A nagydiák lelki fejlődése. Veszprém, 1943.; Katolikus dogmatika. Bp. 1978.; Vallás és egyház katolikus szemmel. Bp. 1981.; Deum docuit. Schütz Antal, a hittudós. Bp. 1982.

Irod.
Gulyás.

ERDŐSSY EUGÉNIA (BIBA) (Nagykanizsa, 1855. - Berlin, Németország, 1886. szept. 9.)
énekesnő

Berlini tanulmányok és operai tagság után 1879-80-ban Pesten a Népszínházban énekelt, a Kamargó (Lecocq) hármas címszerepében mutatkozott be. Több bemutató primadonnája volt. 1882-ben Bécsbe a Karl Theaterhez szerződött, később Hamburgban játszott. 1884-ben a berlini Walhalla színházhoz hívták meg. 1886. szept. 9-én halt meg, öngyilkos lett. Nagykanizsán temették el 1886. szept. 17-én.

F.sz.
Székely Katalin (Erkel E.)

Irod.
MSZL. 191. p.; SZL 1. 439. p.

FARKAS JÓZSEF (Nemesvid, 1844. márc. 1. - Nagykanizsa, 1925. máj. 12.)
tanár, irodalomtörténész

A gimnázium négy alsó osztályát Nagykanizsán, a felsőket Kecskeméten és Kolozsvárott végezte. A piarista rendbe lépett. 1871-73-ban Nagykanizsán volt tanár, később Budapesten, Kecskeméten, Kolozsváron, Vácon tanított, 1894-tol a nagykanizsai gimnázium igazgatója, majd Budapesten rendjében különböző vezető tisztségeket viselt. 1915-tol nyugdíjas éveit újra Nagykanizsán töltötte, itt halt meg. Kisebb irodalomtörténeti tanulmányokat adott közre, főleg az ókori irodalom tárgyköréből.

Irod.
Szinnyei; Gulyás.

FASSEL HIRSCH (Boskovitz (ma: Boskovice, Csehország), 1802. aug. 21. - Nagykanizsa, 1883. dec. 27.)
rabbi

A pozsonyi jesiván tanult, majd 1836-ban Prossnitzban rabbi lett. 1851-ben elfogadta a kanizsai hitközség meghívását, s haláláig Kanizsán volt főrabbi. Számos német nyelvű publikációjával a talmudi jog világhírű szakértője volt. Ugyancsak jelentősek német nyelv hitszónoklatai, etikai munkái is. Ezek Bécsben, Prágában, Lipcsében és Nagykanizsán jelentek meg. (Összesen 15 műve, némelyik több kiadásban is.)

F.m.
Das mosaisch-rabbinische Civilrecht. I-II. Gross-Kanizsa. 1852-54.; Das mosaisch-rabbinische Gerichtsverfahren in civilrechtlichen Sachen. Gross-Kanischa. 1859.; Das mosaisch-rabbinische Strafrecht und strafrechtliche Gerichtsverfahren. Gross-Kanizsa. 1870.

Irod.
Szinnyei; ZSL. 262. p.

FISCHEL LAJOS (Nagykanizsa, 1871. máj. 10. - ? )
könyvkereskedő, lapkiadó

Fischel Fülöp könyvkereskedő, nyomdatulajdonos és Markbreiter Friderika fia. Szülővárosában 6 gimnáziumi osztályt és 2 osztályos kereskedelmi tanfolyamot végzett. 1905. július 13-tól Fischel Fülöp Fia jelzéssel ő adta ki a Zala c. politikai napilapot, melynek 1913-14-ben felelős szerkesztője is volt. 1905 és 1917 között politikai és közgazdasági cikkeket írt e lapba.

Irod.
Gulyás.

GEYER-GEYERSBERG REZSŐ (Nagykanizsa, 1879. jan. 11. - ?)
színész

Szülei szerény anyagi viszonyaik miatt nem tudták taníttatni. Csak elemi iskolába járt. A polgári iskolát nem fejezte be, egy osztályt végzett, majd lakatosinas volt Bécsben. Mint segéd, még színészetet is tanult az Ottó-féle színiiskolában. Színészi pályáját Ausztriában és Németországban kezdte. 1904-ben alapította meg a "Friedrich-Schiller-Theater" gyakorló színpadot Bécsben. 1937-ig volt az igazgatója. 1905-ben megalapította a Thalia című színházi lapot. Szerkesztőként dolgozott a D. Umschau című irodalmi lapnál 1930-ban. Színészi és írói álnevet használt: Angely-Geyer Rudolf.

F.m.
Gefundener Hafen (1905); Unsere Kinder (1907); Vitulus (1920); Für d. Katz (1932).

Irod.
Gulyás.

GODA LIPÓT (Nagykanizsa, 1866 - ? )
orvos

Középiskoláit szülőhelyén, egyetemi tanulmányait Bécsben végezte. Orvosi diplomáját 1890-ben kapta meg, kezdetben a bécsi klinikákon dolgozott. Az 1890-es években telepedett le Nagykanizsán, ahol 1900-ban városi tisztiorvossá választották. Az I. világháború idején mint a járványkórház orvosa tevékenykedett. Több szakmai jellegű egyesület és szervezet munkájában részt vett, 1927-tol ügyvezető tisztiorvosként működött. Emellett az izraelita hitközség elöljárójaként, az iskolaszék elnökeként, valamint különböző kulturális egyesületek tagjaként a helyi közéletben is aktív szerepet vállalt.

Irod.
Barbarits; Z.vm.ism. 3. rész 72. p.; Békássy 250. p.

Arck.
Barbarits 92. p.; Békássy 250. p.

GÜRTLER ISTVÁN (Nagykanizsa, 1884. márc. 23. - Debrecen, 1937. aug. ?)
újságíró, színházi titkár

A nagykanizsai főgimnáziumban érettségizett 1902-ben. A budapesti egyetemen jogot végzett, és újságírással kezdett foglalkozni. 1909-ben a kanizsai Zala helyettes, 1913-ban felelős szerkesztője lett 1914-ben a zalaegerszegi Zalamegye-Zalavármegyei Hírlap, 1915-től egyidejűleg a kanizsai Zalai Hírlap szerkesztője. 1919-től budapesti lapoknál dolgozott. 1924-ben a Belvárosi Színház, később a Magyar Színház titkáraként tevékenykedett. Újságírói munkásságából hangverseny- és színikritikái jelentősek.

Irod.
Gulyás; Horváth 100., 110., 128. p

HALIS ISTVÁN (Nagykanizsa, 1855. aug. 21. - Nagykanizsa, 1927. febr. 23.)
helytörténész, író

Szülei Halis Ferenc földbirtokos és Andri Julianna. Nagykanizsán és Pécsett járt gimnáziumba, a jogi egyetemet Budapesten végezte. Tanulmányait befejezve visszatért szülővárosába. Különböző városi tisztségeket töltött be: 1890-ben árvaszéki ülnöknek választották, hosszú ideig városi tanácsos, később polgármesterhelyettes. Utóbbi hivataláról 1914 októberében mondott le. 1913-ban a városi könyvtár és múzeum megalapításakor kinevezték könyvtárosnak és múzeumőrnek. A város történetének lelkes kutatójaként régi okiratokat gyűjtött és régészettel is foglalkozott. Írt történeti munkákat, elbeszéléseket, romantikus regényes műveket és különféle vegyes cikkeket országos lapokba és folyóiratokba.

F.m.
Színes mozaik Nagykanizsa történetéből. Nagykanizsa, 1893.; ZÉM. Hoffmann Mórral közösen szerkesztette és szerzőként is közreműködött benne.); A Ferenc-rend kanizsai zárdája. Nagykanizsa, 1899.; Zalai krónika I-V. Nagykanizsa, 1915-1917.; Hajnal van. Elbeszélések. Nagykanizsa, 1902.; Ellenség kezében (színmű). Nagykanizsa, 1913.; Karbunkulus (regény). Nagykanizsa, 1913.; Krónika a Babócsai családról. Nagykanizsa, 1923.

Irod.
Barbarits; Gulyás; Szinnyei; MÉL 1. 633. p.; ZÉM.

Arck.
Barbarits 366. p.; Czobor. 1912. 187. p.

HALVAX JÓZSEF (Zalaegerszeg, 1815. márc. 18. - Nagykanizsa, 1877. ápr. 5.)
polgármester

Apja Halvax János, anyja Wolff Rosina. Mint német nemzetiségű cipészmester 1836-ban került Nagykanizsára. Főként az iparososztály bizalmát élvezte, elsősorban nekik köszönhette, hogy 1868. február 18-án megválasztották polgármesternek. Polgármestersége idején megtörtént a város közigazgatásának korszerűsítése, létrejött a hivatali ügykörök szerinti specializálódás. Ekkor zajlott Nagykanizsa és Kiskanizsa egymástól való szétválása, az ennek lebonyolítására felállított ún. közösügyi bizottmány munkálatait maga a polgármester irányította. Nevéhez fűződik a gimnázium főgimnáziummá fejlesztése és a polgári fiúiskola létrehozása. Működése alatt Nagykanizsa városiasodása jelentős mértékben előrehaladt, különös gondot fordított a város külső képének szebbé tételére, az utcák rendezésére és csinosítására. Az 1872. évi tisztújításon sikerrel léptették fel ellene Belus József patikust, így Halvax Józsefnek meg kellett válnia tisztségétől. Még ebben az évben Grazba költözött, ahol cipészműhelyt nyitott és tovább folytatta mesterségét. 1874-ben visszajött Kanizsára, de mindenfajta nyilvános szerepléstől tartózkodott.

Irod.
Barbarits; Villányi Henrik: Utcarendezés hajdanában. Zalai Közlöny, 1927. szept. 16-17.

Arck.
Barbarits 82. p .

HAMBURGER JENŐ (Zalaudvarnok, 1883. máj. 31. - Moszkva, 1936. dec. 14.)
orvos, politikus

Elemi iskoláit Zalaszentgróton, középiskoláit Keszthelyen végezte. Ezután orvosi egyetemre járt Budapesten. Itt lett tagja az MSZDP-nek. Tanulmányai befejezése után Berlinben sebész-asszisztensként dolgozott, s közben a Népszava c. lap külföldi tudósítója volt. 1910-ben hazatért. Zalaszentgróton lett községi és körorvos. 1914-ben behívták katonának, s mint a hadikórház orvosa Nagykanizsán teljesített szolgálatot. Rövidesen a nagykanizsai Szociáldemokrata Párt elnöke lett. Számos háborúellenes mozgalom szervezője, vezetője volt. 1917-ben éhségtüntetést vezetett, 1918 januárjában megszervezte az első vidéki munkástanácsot. Vasutassztrájkra való buzdításért 1918 februárjában letartóztatták, s hosszú vizsgálati fogság után szeptemberben másfél évi börtönre ítélték. Az őszirózsás forradalom következtében kiszabadult, s mint országosan ismert munkásvezér a Szociáldemokrata Párt egyik országos vezetője lett. Kormánybiztosként a dunántúli földfoglalások egyik kezdeményezője volt. 1919 márciusában az Egyesült Párt egyik titkára, s egyben a Tanácsköztársaság földművelésügyi népbiztosa. Később hadtestparancsnokként a fronton harcolt. 1919. július 31-én is a harc folytatása mellett foglalt állást. A Tanácsköztársaság megdöntése után Ausztriába, majd Olaszországba emigrált. Olaszországból ott végzett mozgalmi tevékenysége miatt visszatoloncolták Ausztriába. Bádenben nyitott orvosi rendelőt, de rövidesen politikai magatartása miatt kiutasították az országból. 1923 márciusában a Szovjetunióban telepedett le. Moszkvába került, ahol először kórházban dolgozott, majd a Röntgenológiai Intézet aligazgatójaként tevékenykedett haláláig. Hamvait a Kreml falába temették. 1945 után a zalaszentgrótiak kérésére földi maradványait hazaszállították és a zalaszentgróti temetőbe helyezték el, családtagjai mellé. Szobra 1956-1993 között Zalaegerszegen állt.

F.m.
Latinka ballada (vers).

Irod.
MÉL 1. 668-669. p.; Rázsó Pál-Székelyhidi Vilmos: H. J. az orvos és forradalmár. Zalaegerszeg, 1956.; Élni emberül. 160-166. p.; Deák Ferenc Megyei Könyvtár Helytörténeti Gyűjteménye.

Arck.
MÉL 1. 669. p.; Élni emberül. 160. p.

HARKÁNYI EDE (Nagykanizsa, 1879. jan. 21. - Budapest, 1909. okt. 31.)
ügyvéd, közíró

Vagyonos nagykanizsai polgárcsaládból származott. 1897-ben a helybeli katolikus főgimnáziumban érettségizett. Az érettségi után jogi tanulmányokat folytatott Lipcsében, majd Lausanne-ban. Lipcsében doktori, majd ügyvédi oklevelet szerzett. Hazatérése után bekapcsolódott a hazai radikális polgárság küzdelmeibe. Alapítótagja volt a Társadalomtudományi Társaságnak, cikkeit az 1900-ban megindított Huszadik Században publikálta. Titkára volt a Társadalomtudományi Társaságnak és az 1906-ban újjászervezett Társadalomtudományi Társaság Szabad Iskolájának. Ez utóbbinak egyben tanára is volt. 1908-ban Harkányi Ede, Jászi Oszkár, Zigány Zoltán, dr. Gönczi Jenő, Marschan Géza, Rácz Gyula, Szende Pál, Székely Imre megalakították a Martinovics páholyt. A később megalakult Galilei Kör egyik hivatalos patrónusa a Martinovics páholy részéről Harkányi Ede lett. A Galilei Kör könyvsorozatának első darabjaként jelent meg Harkányi Ede: Tudomány és katholicizmus című műve 1909-ben. A korán szerzett súlyos betegség, a hihetetlen munkatempó tragikus gyorsasággal végzett vele.

F.m.
A holnap férfiai. Bp. 1904.; A holnap asszonyai. Bp. 1905.; A gondolkodás délibábjai. Bp. 1906.; A nőfelszabadítás eszközeiről. Bp. 1906.; A babonák ellen. Bp. 1907.

Irod.
MÉL 1. 676. p.; Élni emberül 167-168. p.; H. E. Huszadik Század, 1909. 2. 446-452. p.; Kunfi Zsigmond: H. E. emlékezete. Huszadik Század, 1912. 1. 297-317. p.; Horváth Zoltán: Magyar századforduló. Bp. 1974.; Kende Zsigmond: A Galilei Kör megalakulása. Bp. 1974.

HERCZEG GÉZA (Nagykanizsa, 1888. márc. l. - Róma, 1954. febr. 19.)
író, újságíró

Jogi tanulmányokat végzett, újságíró lett, a háborúban haditudósító, 1918-ban a Károlyi kormány sajtófőnöke. 1919 őszétől Bécsben élt, 1934-tol az USÁ-ban. Több újság munkatársa, kiadója, főszerkesztőjeként dolgozott. Színműveket, filmszövegeket is írt, rendezett. 1917-ig magyar és német nyelven, emigrációja után németül és angolul publikált.

F.m.
Sarajevotól Lodzig. Bp. 1915.; Végig Szerbián. Bp. 1916.; Avanti ... Képek az olasz harctérről. Bp. 1916.; "U". Háborús képek a haditengerészetről. Bp. 1917.; Kun Béla. Bp. 1929.; Hoellriegel: Szent-Ilona. Napóleon utolsó szerelme. Ford. Bp. 1934.

Irod.
Gulyás; MÉL 1. 708. p.; SZL 2. 241. p.; ZSL 358. p.; MEIL 2. 46. p.

HEVESI SÁNDOR (Nagykanizsa, 1873. máj. 3. - Budapest, 1939. szept. 8.)
rendező, színházigazgató, író, műfordító

Hoffmann Mór fia. Budapesti bölcsészeti és jogi tanulmányai után színikritikákat és színházelméleti cikkeket írt a fővárosi folyóiratokban és lapokban. 1892-1906 között a Magyar Szemle belső munkatársa volt. 1901-ben Beöthy László rendezőnek szerződtette a Nemzeti Színházhoz, 1904-1908 között részt vett a Thália Társaság művészeti irányításában. 1907-től 1908-ig a Népszínház-vígopera főrendezője volt. Ezután ismét a Nemzeti Színházban dolgozott, 1912-ben az Operaház főrendezője lett, majd 1914-ben visszaszerződött a Nemzeti Színházba, amelynek 1922-1932-ig az igazgatója volt. 1933-tól haláláig a Magyar Színházban rendezett. 1927-1932 között a SZAK-on színpadi rendezést tanított. Több drámát írt, és regényt dramatizált. Tanulmányai és könyvei a színésznevelés, a dramaturgia, a dráma és színháztörténet, a színházelmélet, a színház gazdasági és szervezeti kérdéseit tárgyalták.

F.m.
Rendezései:
Madách I.; Az ember tragédiája; Shakespeare: Hamlet; Mozart: A varázsfuvola; Katona J.: Bánk bán; Móricz Zs.: Nem élhetek muzsikaszó nélkül; Heltai J.: A néma levente. Drámái: Apja fia. 1912.; A madonna rózsája. 1915.; A hadifogoly. 1917.; Görögtűz. 1918.; Császár és komédiás. 1919.; 1514. 1923.
Könyvei: Dráma és színpad. Bp. 1896.; Az igazi Shakespeare és egyéb kérdések. Bp. 1919.; Színház. Bp. 1937.; A drámaírás iskolája. Bp. 1961.; Amit Shakespeare álmodott. Bp. 1964.; Az előadás, a színjátszás, a rendezés művészete. Bp. 1965.

Irod.
Gulyás; MÉL 1. 718-719. p.; SZL 2. 249-251. p.; MSZL 302. p.; László A.: H.S. Bp. 1973.; Kun E.: Die Theaterarbeit von S.H. 1978.

Arck.
MÉL 1. 719. p.; SZL 2.; MSZL 302. p.; Nevezetes zalaiak 35. p.

HORVÁTH GYÖRGY (Keszthely, 1858. jan. 27. - Nagykanizsa, 1919. okt. 21.)
kegyesrendi tanár

Tanulmányait Keszthelyen, Nagykanizsán és Kecskeméten végezte. 1875-ben lépett be a rendbe. Teológiát Nyitrán és Budapesten tanult. Görög-latin szakos diplomát szerzett, s 1881. július 16-án áldozópappá szentelték. Tanári pályáját Szegeden, Budapesten és 1887-tol Kecskeméten folytatta. Később a nagykanizsai gimnázium igazgatója lett. 19 évig, 1900-tól 1919 augusztusáig állt az intézmény élén. Élénk társadalmi és közművelődési tevékenységet folytatott. Elnöke volt az irodalmi és művészeti körnek.

F.m.
Lukis Laras. Történeti elbeszélés Bikelas Dömötör után. Bp. 1892.; Az új-görög nyelv. Bp. 1894.

Irod.
Szinnyei; Gulyás; Sziklay 472. p.; Nagykanizsai Katolikus Gimnázium évkönyvei 1900-1919.

HŰVÖS JÓZSEF (Nagykanizsa, 1848. aug. 5. - Budapest, 1914. dec. 18.)
jogász, közlekedési szakember

Eredeti neve: Hirschel. A budapesti egyetemen jogi tanulmányokat folytatott, 1872-ben ügyvédi oklevelet szerzett. 1879 óta tagja volt Budapest törvényhatósági bizottságának. Szorgalmazta a főváros tömegközlekedésének korszerűsítését, sokat tett a Józsefváros fejlesztése érdekében. Balázs Mórral együtt ő alapította meg a Budapesti Városi Villamosvasutat, 1897-tol a vállalat vezérigazgatója, 1907-tol pedig elnöke lett. Vezetője a Ferenc József Földalatti Vasútnak és a budapest-szentlőrinci helyiérdekű vasútnak is. 1897-ben "Botfai" előnévvel nemességet kapott (Botfán volt birtoka), 1904-ben udvari tanácsosi címmel tüntették ki.

INKEY KÁZMÉR (Palin, 1818. febr. 22. - Nagykanizsa, 1882. nov. 30.)
honvédőrnagy

Jogot végzett, majd 1840-ben a kapornaki járás szolgabírájává választották. Egyike volt a zalai liberálisok kortes vezéreinek. 1844-ben lemondott hivataláról, és birtokán gazdálkodott. 1848 szeptemberében lett a Zala megyei önkéntes nemzetőrzászlóalj, majd az ebből alakuló 47. honvédzászlóalj századosa. A szabadságharcot ezzel a zalai zászlóaljjal harcolta végig. 1849 áprilisától -őrnagyként- annak parancsnoka volt. A császáriak büntetésül közlegénynek sorozták be, de váltságdíj ellenében hamarosan leszerelték. A kiegyezésig birtokán gazdálkodott. 1868-ban ismét őrnagyként vették fel az újjászervezett m. kir. honvédséghez. 1872-ben alezredessé léptették elő, és 1876-ban vonult nyugállományba.

Irod.
Bona 17. p.

KAÁN KÁROLY (Nagykanizsa, 1867. júl. 12. - Budapest, 1940. jan. 28.)
erdőmérnök

Elemi és középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte, a selmecbányai erdészeti főiskolán szerzett oklevelet 1888-ban. Külföldi tapasztalatokat is gyűjtve erdőhivataloknál dolgozott, 1908-tól a Földművelődésügyi Minisztériumban szolgált. 1919-ben h. államtitkár és kormánybiztos, majd c. államtitkár. Kezdeményező szerepe volt az Alföld fásításának megindításában. Jelentős érdemeket szerzett az állami erdőigazgatás újjászervezésében, a természetvédelmi törvény megalkotásában. Tudományos eredményeiért az MTA levelező tagjává választotta. Alapító tagja és elnöke volt az Országos Természetvédelmi Tanácsnak és az Országos Erdészeti Egyesületnek. Nagykanizsán, a Batthyány Gimnázium falán tábla őrzi emlékét.

F.m.
Természetvédelem és természeti emlékek. Bp. 1931.; Alföldi kérdések. Bp. 1939.

Irod.
Gulyás; Szelei László: K. K. (1867-1940). Tudomány és Mezőgazdaság, 1972. 6. 101-104. p.; MÉL. 1. 831. p.

Arck.
Szelei László i.m. 101. p.

KANIZSAI DOROTTYA ( ? - 1531 )

Először Geréb Péter nádor feleségeként tűnik fel, majd ennek halála után 1504-ben Perényi Imre felesége lett. Második férjének 1519. évi halála után köztiszteletben állva nevelte mostohafiait. 1526-ban Perényi Ferenc váradi püspöknek, nevelt fiának holttestét keresve eltemettette a mohácsi csatatér halottait. Utána már csak családja érdekeinek következetes védelmezőjeként tűnik fel az oklevelekben.

Irod.
MÉL 1. 850. p.; Takáts S.: Régi magyar nagyasszonyok. Bp.1982. 33-73. p.

KANIZSAI ISTVÁN (1330 előtt - 1375-76 fordulóján)
püspök

A Kanizsai család egyik legjelentősebb egyénisége, sokat tett a család felemelkedéséért. Pályafutását mint bácsi olvasókanonok kezdte, majd 1347-57 között óbudai prépost, egyúttal királyi káplán. Részt vett a nápolyi hadjáratban. Nagy Lajos diplomatája, 1356-ban a pápához vezette a magyar küldöttséget, ettől az évtől zágrábi püspök. 1366-68 között a szlavón bánságot kormányozta helytartói címmel. Kont Miklós nádor rágalmai miatt kegyvesztett lett. 1369-ben újra visszanyerte tisztségét, 1370-ben a király Katalin nevű lányának keresztapja. A következő években a pápai és a francia udvarban tevékenykedett a francia és a magyar dinasztia házassági kapcsolata érdekében. A Zágrábban dühöngő járvány áldozata lett.

Irod.
MÉL 1. 850. p.; KL 2. 484-485. p.; Pór Antal: Az Osl nemzetség története a XIII. és XIV. században. Turul 8. 1890. 153-200. p.; Pór Antal: K. I. zágrábi püspök, 1330-1376. Katholikus Szemle, 1891. 37-41. p.

KANIZSAI JÁNOS (1350 körül - 1418)
főpap

Gilétfi Miklós nádor leányának és Kanizsai Jánosnak a fia. Egyházi pályára lépett, 1369 végén zágrábi kanonok, ezenkívül volt egri és esztergomi kanonok. Pályafutása csúcsát 1387-ben érte el az esztergomi érsekséggel és az ezzel járó királyi főkancellársággal. A pápa kinevezte a római szentszék követének, majd Magyarország hercegprímásának. 1392-ben pedig megkapta Esztergom vármegye örökös főispánjának a címét. Testvéreivel, Miklóssal és Istvánnal kezdetben Zsigmond hűséges hívei voltak, a király minden hadjáratában részt vettek. 1401-ben az uralmát megőrizni nem képes király ellen fellázadt bárók élére állt. Ez után mégis sikerült visszanyerni a király kegyeit és 1418-ban, amíg Zsigmond külföldön tartózkodott, őt bízta meg Magyarország, Dalmácia és Horvátország kormányzásával.

Irod.
Reiszig 22-31. p.

KANIZSAI LŐRINC (1308 - 1330)
főispán

Osl nemzetbeli. Csornai Imre fia. A család megalapítója Csornai Lőrinc, 1321-ben Károly Róberttől adományként kapott Kanizsa váráról nevezi ezentúl magát. 1321-23-ban Zala megye főispánja volt. Öt fiát említik az oklevelek. Az oláhok ellen vezetett hadjáratban esett el 1330-ban.

Irod.
Reiszig.

KANIZSAI MIKLÓS (1367 - 1405)
főispán

Kanizsai János fia, a magas egyházi méltóságokat viselt János testvére. Szolgálatát udvari vitézként kezdte, 1385-ben Magyaróvár várnagya volt. 1387-ben Vas és Sopron megyének, 1388-ban Zala megyének volt főispánja. Ugyanebben az évben betöltötte a tárnokmesteri méltóságot is. 1390 és 1393 között ismét tárnokmester és zalai főispán. Ebben a tisztségben látjuk viszont 1399-ben és 1400-ban is. 1401-ben szót emelt Zsigmond kiszabadítása érdekében. A király ezért a Kanizsai testvéreket bízta meg a Habsburg Vilmos által fenyegetett nyugati országrész védelmével. 1403-ban Nápolyi László pártjához csatlakozott. Ő alapította Zalában az örményesi pálosrendi monostort.

Irod.
MÉL 1. 851. p.; Reiszig

KANIZSAI ORSOLYA (1523 - 1571)

Kanizsai László és Drágffy Anna leánya. Apja halála után Szapolyai János 1532-ben fiúsította. Óriási vagyon örököseként vette feleségül 1535-ben Nádasdy Tamás, a későbbi nádor. Férje hivatali távollétei miatt sárvári várukból maga igazgatta birtokaikat, amiben gyakori betegségei sem akadályozták meg. Korának egyik legműveltebb asszonya volt, kiterjedt levelezést folytatott ismerőseivel. Zala sok családjához fűzte familiárisi vagy rokoni kapcsolat. Ismert kertész hírében állott. Házasságukból későn (1555) született egyetlen fiúk, a "fekete bég" néven ismert Ferenc.

Irod.
MÉL 1. 851. p.; Vida T.: "Szerelmes Orsikám..."-A Nádasdyak és Szegedi Körös Gáspár levelezése. Magyar Levelestár. Bp. 1988.

KANIZSAI PÁLFI JÁNOS (Kanizsa, XVI. szd. vége - Pápa, 1641. ápr. 9.)
református püspök, énekszerző

1602-1607 között Fertőszentmiklóson, Csepregen, Kőszegen és Komáromban tanult, majd rektor volt Somorján. 1609-ben a heidelbergi egyetemre iratkozott be. Hazatérve előbb Somorján, majd Komáromban rektor, 1612-1626 között Pápán lelkész. 1626-tól Németújváron volt prédikátor, 1629-ben a dunántúli reformátusok püspökükké választották. 1633-ban Németújvár ura, Batthyány Ádám áttért a katolikus hitre, Pálfit elűzte, aki a következő évtől Kiskomáromban telepedett le. 1639 elején beteg lett, Pápán halt meg. Leveleskönyve a korszak, különösen a dunántúli reformátusok történetének igen jelentős forrása. Verseinek modern kiadása: Régi magyar költők tára. XVII. század. 8. Bp. 1976. 182-187. p. Ugyane kötet jegyzeteiben (528-533. p.) a MÉL-nél pontosabb életrajzi adatai is.

F.m.
Arany temjénező. Pápa, 1632.

Irod.
Szinnyei; MÉL 1. 851. p.; MIL 1. 579. p.; UMIL 2. 954. p.; Makár János: K. P. J. élete és munkássága. New Brunswick, 1961.

KENDE JAKAB (JACQUES) SAMU (Nagykanizsa, 1865. jún. 10. - ? )
festő

Münchenben K. Pilotynál és F.A. Kaulbachnél, majd Párizsban tanult, ahol a barbizoni iskola művészete hatott rá. Az 1890-es években Angliában és Amerikában táj- és arcképeket festett. 1900-tól Párizsban, majd Brüsszelben élt, 1918-ban Berlinben telepedett le. Két műve a londoni Westminster Palacéban van.

Irod.
ML 2. 597. p.; Seregélyi 303. p.

KERECSENY JÁNOS (Nagykanizsa, 1894. okt. 18. - Cleveland, USA, 1970. márc. 3.)
író, történész, költő

Neve eredetileg Schubert. A középiskolát a nagykanizsai piarista gimnáziumban végezte. Kolozsváron szerzett jogi doktorátust. 1945. óta külföldön élt, 1951-ben az USA-ban telepedett le. Főleg az amerikai magyar nyelvű sajtóban publikált. Regényei, költeményei 1922-től jelentek meg, előbb Budapesten, 1954-ben Clevelandben, 1959-ben Kölnben.

Irod.
Gulyás; MEIL 2. 124. p.

KISS LÁSZLÓ (Nagykanizsa, 1822 - Budapest, 1866. máj. 27.)
diplomata

Kezdetben a zágrábi teológiai szeminárium növendéke, majd azt elhagyva a trieszti tengerészeti iskolába iratkozott be. Később Konstantinápolyba költözött, ahonnan az 1848-as szabadságharc kitörésekor tért vissza Magyarországra. Kossuth Lajos 1849-ben kinevezte konstantinápolyi magyar követségi titkárnak Andrássy Gyula gróf mellé. A szabadságharc bukása után Párizsban, majd Londonban élt és kapcsolatokat tartott a magyar emigrációval. 1861-ben álnéven Kossuth megbízottjaként Magyarországra jött. Miután amnesztiát kapott, Pesten ügyvédi vizsgát tett. 1864-ben Mexikóban a császári kabinetiroda fordítójaként tevékenykedett. Miksa császár bukása után az Egyesült Államokban különböző megélhetési forrásokból próbálta magát fönntartani. Volt aranyásó, törvényszéki tolmács, kocsmáros, nyelvmester, színész és prédikátor. Végül viszatért Magyarországra. Konstantinápolyi tartózkodásáról naplót vezetett, amit Reiner Bertalan dolgozott fel a Neue Freie Presse 1890-es évfolyamában a "Graf Julius Andrássy als Diplomat der Revolution" c. tárcasorozatban.

Irod.
Révai

KOLLER KÁROLY PIUS (Nagykanizsa, 1904. ápr. 15. - Brushwood, 1979. jún. 29.)
orvos, biológus

Tanulmányait a budapesti orvostudományi egyetemen, a Korányi-klinikán, valamint Nagy-Britanniában Cambridge-ben és Edinburgh-ban végezte. Hazatérése után a tihanyi Biológiai Kutatóintézet kutatóasszisztense lett. 1936-37-ben a kaliforniai Pasadenában a Rockefeller-alapítvány ösztöndíjasa. 1938-44-ben az edinburghi egyetemen tanított. 1944-től a londoni egyetem rákkutató intézetének munkatársa, majd 1952-től professzora és igazgatója volt. Közben 1940-tol 1952-ig a Chester Beauty kutatóintézet munkatársa, majd az örökléstani osztály igazgatója volt. 1946-tól 1969-ig a Harvard Medicine School professzora. 1970-től a Nemzetközi Atomenergia ügynökség szakértője volt. Kutatásainak központjában az öröklődés, valamint az örökítőanyagok és a rák kapcsolata állt.

F.m.

LÁNG FÜLÖP (Nagykanizsa, 1838 - 1900. máj. 19.)
operaénekes

Pályáját Lembergben kezdte. Életének nagyobb részét külföldi színházaknál töltötte (Würzburg, Hannover, Berlin, Rotterdam, Amsterdam, Brüsszel, Nürnberg). 1869-79 között a pesti Nemzeti Színház tagja, 1883-1892-ig, nyugalomba vonulásáig a Budapesti Operaház magánénekese volt. Hangversenyénekesként és énekpedagógusként is kiemelkedő elismerést szerzett.

F.sz.
Lord Asthon (Donizetti: Lammermoori Lucia); Don Carlos (Verdi: Ernani); Beckmesser (Wagner: A nürnbergi mesterdalnokok); Rigoletto (Verdi)

Irod.
MSZL. 442. p.; SZL 3. 84. p.

MÁRFFY-MANTUANO REZSŐ (Nagykanizsa, 1869. ápr. 23. - Budapest, 1940. febr. 10.)
jogász, jogi szakíró

Jogi tanulmányait a budapesti egyetemen folytatta. 1892-ben a Kereskedelmi Minisztérium szolgálatába lépett. 1898-tól a Keleti Kereskedelmi Akadémián a jogi enciklopédiát adta elő. 1900-tól 1911-ig szaktudósító előbb Bukarestben, majd Rómában. Tudományos munkássága a közjog és a nemzetközi jog területére esik. 1911-ben a budapesti tudományegyetem magántanára. A két világháború között több éven át képviselte Magyarországot a genfi nemzetközi munkaügyi kongresszuson. Mint követségi tanácsos, a római quirinali követséghez, majd követi címmel a külügyminisztériumban kapott beosztást. 1926-ban követté és meghatalmazott miniszterré nevezték ki. 1928-tól a budapesti tudományegyetemen a nemzetközi jog tanára volt.

F.m.
A magyar törvényhozás. Bp. 1900.; A miniszteri felelősség intézménye. Bp. 1905.; Ködkép és valóság a Balkánon. Bp. 1906.; Horvát-Szlovén és Dalmátország autonómiája s a magyar államiság. Bp. 1914.; Bevezető részek a nemzetközi jogban. Bp. 1934.

Irod.
Szinnyei; MÉL 2. 140-141. p.; MPL 275. p.

MARKBREITER JAKAB (Nagykanizsa, 1819 - ? )
nyomdász

Nyomdája működtetésére 1850-ben kapott iparengedélyt. Különböző könyveket bocsájtott ki, ezenkívül itt készültek az első zalai újságok. Fennállásának egész ideje alatt (1861-1863) Markbreiter nyomtatta ki a Dunántúli Társadalmi Közlöny és Közhasznú Ismeretek Tára c. lapot, valamint rövid ideig a "Balaton-Füredi Napló"-t is. Emellett más nyomdatermékek előállítására is kiterjesztette tevékenységét. Ezt bizonyítják az ő neve által jegyzett korabeli színházi plakátok, hivatali brosúrák és egyéb aprónyomtatványok. Gondolkodásmódjáról, politikai magatartásáról sokat elárul az, hogy 1861-ben, a megyei autonómia egyéves fennállásának utolsó napjaiban vállalta Bibók Lajos: Nemzeti szikrák c. röpiratának elkészítését, amit a provizórium bevezetésével forradalminak tituláltak. Emiatt házkutatást is tartottak nála. Műhelye 1865-ben Fischel Fülöp tulajdonába került, aki Markbreiter Jakab leányát vette feleségül. Markbreiter ezután Grazba költözött, ahol megalapította a lóvasutat, de időnként fel-feltűnt Nagykanizsán is. Eszéken pedig malmot működtetett. Nyomdája átadását követően feltehetően ezekből a vállalkozásokból tartotta fenn magát.

Irod.
Fejtő Ferenc: Budapesttől Párizsig. Budapest, 1990.; Foki Ibolya: Adatok a zalai nyomdászat történetéhez 1860-1900. Zalai Gyűjtemény 31. Zalaegerszeg, 1990. 281-302. p.

MARVALITS KÁLMÁN (Nagykanizsa, 1901. júl. 29. - Siófok, 1982. jan. 1.)
atléta, vámtiszt

1919-1921-ig a Nagykanizsai Torna Egylet (NTE), 1922-ben az MTK, 1923-24-ben ismét a NTE, 1925-tol 1930-ig a Budapesti Torna Club atlétája, diszkoszvető, súlylökő. 1924-ben a párizsi, 1928-ban az amszterdami olimpia résztvevője volt. 1926-tól 1930-ig diszkoszvetésben ötszörös magyar bajnok, 1927-ben angol bajnok, 1924-1930-ig tíz alkalommal magyar válogatott volt.

Irod.
MÉL 4. 602. p.

MEZŐ FERENC (Pölöskefő, 1885. márc. 13. - Budapest, 1961. nov. 21.)
tanár, irodalomtörténész, sporttörténész

Eredeti családi neve Grünfeld. Hat éven át a nagykanizsai gimnázium diákja volt, majd Zalaegerszegen Pais Dezső osztálytársaként érettségizett. Az ókor klasszikusait tanulmányozva jegyezte el magát egy életre a sporttal, s a latin nyelvvel. Érettségi után a budapesti Tudományegyetemre került, ahol latin-görög szakos tanári oklevelet szerzett. Doktori értekezését Tibullus a magyar irodalomban címmel írta. Tanári működését Rákospalotán kezdte, majd 1913-tól kinevezték a zalaszentgróti polgári fiúiskola igazgatójának. (Nevéhez fűződik a zalaszentgróti sportegyesület megalakítása.) Az első világháborút végigharcolta, leszerelése után Nagykanizsán volt tanár. 1918-ban Budapestre költözött, majd 1934-ig a budai Mátyás Gimnáziumban tanított. ekkoriban már rendszeresen jelentek meg sporttárgyú írásai. Legnagyobb sikerét 1928-ban érte el, amikor "Az olimpiai játékok története" című munkáját az amszterdami olimpián aranyéremmel jutalmazták. Ő maga Esztergomban értesült olimpiai győzelméről. Bár tanári állását nem adta fel, ettől kezdve a sporttörténetírásnak szentelte életét. Műve 1929-ben jelent meg először magyar nyelven, majd fordításban a világ számos országában. Az első művet több mint hetven követte. Sporttárgyú könyveit sok nyelvre lefordították. Elismert nemzetközi szaktekintély volt a sporttörténet területén. 1945 és 1948 között minisztériumi főosztályvezetőként a sportügyek intézésével foglalkozott. 1948-tól haláláig tagja volt a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak, a Magyar Olimpiai Bizottságnak pedig főtitkára volt. Munkáját számos magas kitűntetéssel honorálták. Szülőfalujában emléktábla, Nagykanizsán középiskola viseli az első zalai olimpiai bajnok nevét.

F.m.
Tibullus a magyar irodalomban. Bp. 1908.; Napsugaras görög földön. Bp. 1930.; Az olimpiai játékok története. Bp. 1929.; Az újkori olimpia Athéntől Rómáig. Bp. 1959.; Háromezer éves ifjúság. Bp. 1961.

Irod.
MÉL 2. 200. p.; MIL 2. 226. p.; SL 2. 598. p.; A sport krónikája. Bp. 1992.

Arck.
MÉL 2. 201. p.; MIL 2. 226. p.; SL 2. 598. p.

NAMÉNYI ERNŐ (Nagykanizsa, 1888. máj. 9. - Párizs, 1957. nov. 21.)
közgazdász, művészettörténész

Apja Neumann Ede rabbi, történész, szerkesztő, tankönyvíró volt. Hazai és külföldi egyetemi tanulmányok után az Országos Iparegyesület igazgatója, a Kereskedelmi Akadémia tanára, a budapesti Zsidó Múzeum igazgatója. Közgazdasági és művészettörténeti tanulmányai jelentősek, utolsó kötetét (A zsidó művészet szelleme) Párizsban, francia és angol nyelven adta ki. 1944-ben a munkaszolgálatból sikerült megszöknie, utolsó éveit Párizsban töltötte.

Irod.
MÉL 2. 282. p.; ZSL 639. p.

Arck.
Nevezetes zalaiak. 49. p.

NASZLUHÁCZ LAJOS (Nagykanizsa, 1815 - Székesfehérvár, 1877. nov. 15.)
mérnök

Mérnöki oklevelét 1845-ben kapta meg a pesti Mérnöki Intézetben. Birtokrendezéssel foglalkozott; vizsgálta a föld minőségét is. Olyan számításokat dolgozott ki, mellyel igazságosabbá lehetett tenni a föld elosztását. Ezeket a számítási eljárásokat még ma is alkalmazzák. 1858-tól vasúti mérnökként dolgozott. Később az Alföld-Fiumei vasút igazgatója volt.

F.m.
A becsleges földosztásról értekezik Naszluhácz Lajos magyarhoni hites mérnök. Graz, 1856.; Földosztó táblák. Nagykanizsa, 1857.

Irod.
Szinnyei; MÉL 2. 283. p.; Bendefy László: Emlékezés N. L.-ra. Geodézia és Kartográfia, Bp. 1967.

NEUMANN EDE (Budapest, 1859. okt. 26. - Nagykanizsa, 1919. dec. 12.)
rabbi, fordító, történész

A budapesti Rabbiképző növendéke volt 1877-1882. között, 1882-ben bölcsészdoktorrá, a következő évben rabbivá avatták. Ettől kezdődően haláláig Nagykanizsán főrabbi volt. Az Országos Rabbiegyesület elnöke, szerkesztette a Magyar Izráelt, számos önálló könyve, tankönyve is megjelent. Az ő fia volt Naményi Ernő.

F.m.
A mohamedán József-monda eredete és fejlődése. Bp. 1881.; Hitszónoklatok és beszédek. Nagykanizsa, 1886.; Zsidó vallástörténet. 1-2. Bp. 1894-1897.; Az Egyetemes Irodalomtörténetben (Szerk. Heinrich Gusztáv): A héber irodalom története.

Irod.
Szinnyei; ZSL 651. p.; Barbarits 259-260. p.

Arck.
Barbarits 259. p.

ORBÁN NÁNDOR (Kecskemét, 1910. febr. 10. - Budapest, 1981. febr. 10.)
öttusázó, az 1956-os forradalom nagykanizsai városparancsnoka

Pedagógus családból származott. A kecskeméti gimnáziumban érettségizett. Városi ösztöndíjjal jutott be a Ludovika Akadémiára és tüzértiszt lett. Korán kezdett sportolni, öttusázó lett. 1932-től rendszeresen versenyzett. 1934-ben már a legjobb magyar sportoló volt versenyszámában. 1935-ben az Európa bajnokságnak hirdetett budapesti versenyen bronzérmes lett. Legnagyobb sikerét az 1936-os berlini olimpián érte el, ahol nagykanizsai katonatisztként az összetettben 5. lett. Az ezt követő nemzetközi versenyek közül Stockholmban 3., Budapesten 1. helyezést ért el. 1941-ig versenyzett, majd katonatisztként végigharcolta a II. világháborút. 1946 őszéig szolgálat a hadseregben, amíg a régieket el nem bocsátották. Fuvaros kocsis lett Nagykanizsán, később ügynökösködött, majd a balatonfenyvesi kisvasútnál krampácsolt. 1955-ben felvették idomárnak a somogysárdi ügető ménesbe. Ugrólovakkal dolgozott, egyik lova megnyerte a pardubicei nagydíjat. Hajdani nagykanizsai katonái 1956 októberében - távollétében - az alakuló nemzetőrség városi parancsnokává választották Nagykanizsán. Városparancsnokként a városban példás rendet tartott. A forradalom leverése után hazatért somogyfajszi lakásába. Letartóztatták, 10 évi börtönbüntetést kapott. 1963 áprilisában szabadult. Somogysárdon, majd Győrben dolgozott. A balatonboglári állami gazdaság szőlőmunkásaként ment nyugdíjba. 1978-ban Budapestre költözött.

Irod.
Orbán György tájékoztatása. Zala Megyei Levéltár Letétek gyűjt.; Benedek Ferenc: Gyújtogattam?! Az öttusa tüzét csiholtam. A magyar öttusasport 65 éves, 1927-1992. Bp. 1992.

Arck.
Benedek Ferenc: uo. 30-32. p.; Pluhár: Az 1936. évi berlini olimpia. Bp. 1936.

 

NAMÉNYI ERNŐ (Nagykanizsa, 1888. máj. 9. - Párizs, 1957. nov. 21.)
közgazdász, művészettörténész

Apja Neumann Ede rabbi, történész, szerkesztő, tankönyvíró volt. Hazai és külföldi egyetemi tanulmányok után az Országos Iparegyesület igazgatója, a Kereskedelmi Akadémia tanára, a budapesti Zsidó Múzeum igazgatója. Közgazdasági és művészettörténeti tanulmányai jelentősek, utolsó kötetét (A zsidó művészet szelleme) Párizsban, francia és angol nyelven adta ki. 1944-ben a munkaszolgálatból sikerült megszöknie, utolsó éveit Párizsban töltötte.

Irod.
MÉL 2. 282. p.; ZSL 639. p.

Arck.
Nevezetes zalaiak. 49. p.

NASZLUHÁCZ LAJOS (Nagykanizsa, 1815 - Székesfehérvár, 1877. nov. 15.)
mérnök

Mérnöki oklevelét 1845-ben kapta meg a pesti Mérnöki Intézetben. Birtokrendezéssel foglalkozott; vizsgálta a föld minőségét is. Olyan számításokat dolgozott ki, mellyel igazságosabbá lehetett tenni a föld elosztását. Ezeket a számítási eljárásokat még ma is alkalmazzák. 1858-tól vasúti mérnökként dolgozott. Később az Alföld-Fiumei vasút igazgatója volt.

F.m.
A becsleges földosztásról értekezik Naszluhácz Lajos magyarhoni hites mérnök. Graz, 1856.; Földosztó táblák. Nagykanizsa, 1857.

Irod.
Szinnyei; MÉL 2. 283. p.; Bendefy László: Emlékezés N. L.-ra. Geodézia és Kartográfia, Bp. 1967.

NEUMANN EDE (Budapest, 1859. okt. 26. - Nagykanizsa, 1919. dec. 12.)
rabbi, fordító, történész

A budapesti Rabbiképző növendéke volt 1877-1882. között, 1882-ben bölcsészdoktorrá, a következő évben rabbivá avatták. Ettől kezdődően haláláig Nagykanizsán főrabbi volt. Az Országos Rabbiegyesület elnöke, szerkesztette a Magyar Izráelt, számos önálló könyve, tankönyve is megjelent. Az ő fia volt Naményi Ernő.

F.m.
A mohamedán József-monda eredete és fejlődése. Bp. 1881.; Hitszónoklatok és beszédek. Nagykanizsa, 1886.; Zsidó vallástörténet. 1-2. Bp. 1894-1897.; Az Egyetemes Irodalomtörténetben (Szerk. Heinrich Gusztáv): A héber irodalom története.

Irod.
Szinnyei; ZSL 651. p.; Barbarits 259-260. p.

Arck.
Barbarits 259. p.

ORBÁN NÁNDOR (Kecskemét, 1910. febr. 10. - Budapest, 1981. febr. 10.)
öttusázó, az 1956-os forradalom nagykanizsai városparancsnoka

Pedagógus családból származott. A kecskeméti gimnáziumban érettségizett. Városi ösztöndíjjal jutott be a Ludovika Akadémiára és tüzértiszt lett. Korán kezdett sportolni, öttusázó lett. 1932-től rendszeresen versenyzett. 1934-ben már a legjobb magyar sportoló volt versenyszámában. 1935-ben az Európa bajnokságnak hirdetett budapesti versenyen bronzérmes lett. Legnagyobb sikerét az 1936-os berlini olimpián érte el, ahol nagykanizsai katonatisztként az összetettben 5. lett. Az ezt követő nemzetközi versenyek közül Stockholmban 3., Budapesten 1. helyezést ért el. 1941-ig versenyzett, majd katonatisztként végigharcolta a II. világháborút. 1946 őszéig szolgálat a hadseregben, amíg a régieket el nem bocsátották. Fuvaros kocsis lett Nagykanizsán, később ügynökösködött, majd a balatonfenyvesi kisvasútnál krampácsolt. 1955-ben felvették idomárnak a somogysárdi ügető ménesbe. Ugrólovakkal dolgozott, egyik lova megnyerte a pardubicei nagydíjat. Hajdani nagykanizsai katonái 1956 októberében - távollétében - az alakuló nemzetőrség városi parancsnokává választották Nagykanizsán. Városparancsnokként a városban példás rendet tartott. A forradalom leverése után hazatért somogyfajszi lakásába. Letartóztatták, 10 évi börtönbüntetést kapott. 1963 áprilisában szabadult. Somogysárdon, majd Győrben dolgozott. A balatonboglári állami gazdaság szőlőmunkásaként ment nyugdíjba. 1978-ban Budapestre költözött.

Irod.
Orbán György tájékoztatása. Zala Megyei Levéltár Letétek gyűjt.; Benedek Ferenc: Gyújtogattam?! Az öttusa tüzét csiholtam. A magyar öttusasport 65 éves, 1927-1992. Bp. 1992.

Arck.
Benedek Ferenc: uo. 30-32. p.; Pluhár: Az 1936. évi berlini olimpia. Bp. 1936.

ŐSZE ANDRÁS (EŐSZE ANDRÁS) (Nagykanizsa, 1909. jan. 14. - Verobeach, Florida, USA, 1995. jún. 16.)
szobrász

Gimnáziumi tanulmányait a Nagykanizsai és Csurgói Gimnáziumban végezte. 1930-tól a Budapesti Iparművészeti Főiskolán Lux Elek növendéke volt. 1937-től több kollektív kiállításon vett részt, 1943-ban Szobotka Imrével közösen. 1946-ban római ösztöndíjat kapott, főleg a Római Magyar Akadémián tanult és működött. 1948-ban Brazília nemzeti emlékművére meghirdetett pályázaton műve sikert aratott, mely ma a Brazil Állami Múzeumban látható. 1949-ben Brazíliában telepedett le, 1959-től az Egyesült Államokban, 1962-64 között Peruban élt, itt tanár és igazgató volt a limai Académia del Musseo de Arte-ban és a katolikus egyetemen. 1964-ben visszatért az USA-ba és New Yorkban telepedett le. Rendkívül gazdag és sikeres pályafutása során a világ számos országában állított ki. Mintegy 85 műve került a legjelentősebb közgyűjteményekbe. 1975-ben Nagykanizsán rendezett kiállítást követően száznál több alkotását ajándékozta szülővárosának. Életművéből 1997-ben Ciprus fővárosában Nicosiában rendeztek kiállítást. ăTeljes örömÓ c. alkotása Nagykanizsán a Hevesi Sándor Művelődési Központ melletti téren látható.

Irod.
Jelenkor, 1977. 9. sz. 820-827. p.

SABJÁN GYULA (Nagykanizsa, 1875. szept. 24. - ? )
polgármester

Anyja Huszár Alojzia, apja Sabján János csizmadia. Szülővárosában járt gimnáziumba, majd Budapesten ügyvédi oklevelet szerzett. Nagykanizsai ügyvédi irodáját 1907-ben nyitotta meg. 1910 októberében Nagykanizsa város képviselőtestülete megbízta a főjegyzői teendők ellátásával. Vécsey Zsigmond halála után 1913 novemberében polgármesterré választották. Működőképes városi tisztikart hozott létre, új szabályrendeleteket alkotott. A háború után minden igyekezetét arra fordította, hogy a meginduló nagyarányú középítkezésekhez kölcsönt szerezzen. A Sugár úti volt honvédlaktanyában székelő gimnázium számára megfelelő körülményeket biztosított az épület átalakításával. Polgármestersége alatt 1926-ban új városi bérház épült, tető alá került a kiskanizsai elemi iskola és megtörtént a közkórház részleges renoválása. Ugyancsak ebben az évben felépült az új színház. 1928-ra befejeződött a vízvezetékrendszer kibővítése, a csatornázás kiépítése. Új iskolák felállítását szorgalmazta, megteremtette a Stefánia Anya-és Csecsemővédő Intézetet és sokat tett a város egészségügyi ellátásának fejlesztése érdekében. Működése folytán beruházások egész sora indult el és valósult meg. Nagykanizsa a városi infrastruktúra új elemeivel gyarapodott. Hivatalát 1930. február 10-ig töltötte be, utána újból megnyitotta ügyvédi irodáját.

Irod.
Barbarits 87-89. p.; Békássy 228-243., 259-260. p.; Z.vm.ism. 3. rész 75. p.

Arck.
Barbarits 88. p.; Czobor. 1911. 229. p.

SZÁNTÓ REZSŐ (Nagykanizsa, 1892. jan. 4. - Budapest, 1970. aug. 21.)
jogász, politikus

A Szántó család nem sokkal az ő születése előtt költözött Homokkomáromból Nagykanizsára. Itt járt elemibe és a kanizsai gimnáziumba. 1904 nyarán szüleivel Budapestre költözött, 1910-ben érettségizett, 1914 júniusában fejezte be az egyetemi tanulmányait. Az első világháborúban a frontra vitték. Polában 1918-ban a tengerészlázadás idején a katonatanács küldöttének választották. Októberben kinevezték a budapesti Népőrség parancsnokának. A Tanácsköztársaság idején a Budapesti Vörös Őrség egyik parancsnokhelyettesének nevezték ki, a 3. tüzérhadosztály politikai megbízottjaként a cseh fronton vett részt a hadműveletekben. A Tanácsköztársaság megdöntése után letartóztatták. 1920 őszén 15 évi fegyházra ítélték. 1922-ben Szovjet-Oroszország több fogolytársával együtt kicserélte. Moszkvában az Állami Biztosító Társaságnál dolgozott. 1925-ben Londonba küldték, ahol az Angol-Szovjet Tengeri Biztosító Társaság igazgatósági tagjaként dolgozott több mint egy évig. 1927 februárjáig a krasznaja-presznyai kerületi pártbizottság agitációspropaganda osztályán instruktor, majd Párizsba küldték. 1928 őszén visszahívták Moszkvába. 1936 augusztusában Spanyolországba ment Michael Baller (Baller Mihály) kanadai újságíró nevére szóló útlevéllel. A Thälmannról elnevezett 12. nemzetközi brigád tüzérosztag parancsnoka, majd osztályparancsnok. 1938 szeptemberében visszatért a Szovjetunióba. A II. világháború idején a moszkvai Kossuth Rádiónál dolgozott. 1946 decemberében tért haza. 1947 májusában kinevezték a Magyar-Szovjet Baráti Társaság igazgatójának, 1948 őszén pedig az MSZBT kongresszusán főtitkárrá választották. 1949 nyarán kinevezték az Országos Takarékpénztár vezérigazgató-helyettesének. Ezután a Tartós Béke című politikai hetilap budapesti főszerkesztője lett. 1954-tol a Novoje Vremja magyarországi főszerkesztője. A forradalom idején a Szabad Nép székházában próbálta biztosítani a Szabad Nép megjelenését. November 4-e után vidéken, Sopronban és Salgótarjánban szervezte az MSZMP-t. Súlyos betegség után Budapesten hunyt el.

F.m.
Emlékezés a Tanácsköztársaságra. Párttörténeti Közlemények, 1959. 121-144. p.

Irod.
Élni emberül 447-450. p.; A Szocialista Forradalomért. Bp. 1975.; Tanúságtévők. 3/B. Bp. 1978.

Arck
Élni emberül 447. p.

SZEMENYEI FERENC (Dombóvár, 1894. jún. 1. - Nagykanizsa, 1990. aug. 12.)
festő

Eredeti szakmája gyógyszerész. A festészettel magánúton barátkozott meg. A Tanácsköztársaságot követően emigrációs éveit Jugoszláviában és Olaszországban töltötte, ahol eredeti festői tehetségét szabadiskolákban fejlesztette. A 30-as években tért haza és Szegeden élt. 1940-ben Nagykanizsára költözött, az 50-es, 60-as években képzőművészeti szakköröket vezetett. Többször dolgozott a zsennyei alkotótelepen. Egyéni kiállításai voltak: Velence, Zenta, Nagybecskerek, Újvidék, Szeged, Nagykanizsa, illetve Zala megye városaiban. Csoportos kiállításon vett részt Budapesten a Műcsarnokban és számos nagyvárosban. 1973-ban Nagykanizsa Hevesi Sándor éremmel, 1985-ben Zala megye Tanácsa Alkotói-díjjal ismerte el művészi munkásságát.

Irod.
Seregélyi 587. p.; ZH. 1988. nov.19. 5. p.; Zalai Tárlat Katalógusa 1985.

Arck.
ZH. 1988. nov.19. 5. p.

 

TANDOR OTTÓ (Nagykanizsa, 1852. jan. 28. - Balatonfüred, l913. jún. 12.)
építész, egyetemi tanár

Tanulmányait szülővárosában kezdte, a budapesti műegyetemen szerzett építészmérnöki diplomát 1880 - ban. Tervező munkáját Steindl Imre mellett kezdte, így munkatársa volt az országház tervezésében, építésében is, s mestere halála után o vezette a befejezés munkálatait. Sok műemlék restaurálást tervezte, köztük a jáki templomét is. 1895 - tol a budapesti Műegyetemen a középítéstan tanára volt, élete végén a Balaton környékének műemlékei foglalkoztatták, azokról készített felvételeket.

Irod.
Szinnyei; MÉL 2. 819. p.

ÜTŐ ENDRE (Nagykanizsa, 1903. szept. 11. - Budapest, 1978. dec. 13.)
színész, díszlettervező

Budapesti iparművészeti főiskolai tanulmányok után 1925-ben a SZAK-on szerzett oklevelet. Vidéki színházakban volt díszletfestő, majd 1929-ben a kassai színházhoz került. Ettől kezdve több városban (Csehszlovákiában, Romániában) működött, mint színész és tervező. 1945 után Pécsett, 1951-1974-ig a Miskolci Nemzeti Színháznál volt tervező. Megragadó festőiség jellemezte színpadképeit.

F.t.
Szophokles: Antigoné; Gáspár M.: Hamletnek nincs igaza; Gorkij: Éjjeli menedékhely.

Irod.
MSZL. 831. p.; SZL 4. 397-398. p.; MÉL 4. 925. p.

Arck.
MSZL 830. p.

VILLÁNYI HENRIK (Nagykanizsa, 1857. júl. 15. - Nagykanizsa, 1942. aug. 12.)
tanár, iskolaigazgató

Családi neve 1886-ig Weissmayer volt. Szülővárosában végezte középiskoláit. Bécsben és Budapesten járt egyetemre. 1881-ben kapott tanári diplomát. Francia nyelvet tanított a nagykanizsai polgári leányiskolában. A Nagykanizsán megjelenő Zala című újság szerkesztője, és a képviselőtestület tagja. Sokat dolgozott szülővárosa érdekeiért. Publicisztikai, pedagógiai munkássága mellett kutatta az izraelita hitközség múltját. 1916-1927-ig, nyugalomba vonulásáig a felsőkereskedelmi iskola igazgatója volt. Munkásságának elismeréséül a Signum Laudist kapta a kormányzótól.

F.m.
Das sociale Princip der Paedagogik. Leipzig, 1890.; A nagy-kanizsai izraelita hitközség tanintézeteinek története. Nagykanizsa, 1890.

Irod.
Szinnyei; Barbarits 278. p.

Arck.
Barbarits 278. p