ESEMÉNYNAPTÁR

FELHÍVÁSOK
Munkahely pályázat
2010-09-01
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Jegyzője pályázatot hirdet a Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési Osztályán beruházási ügyintéző munkakör betöltésére
 
Képviselői fogadóóra
2010-09-01
Dr. Károlyi Attila a 6. sz. választókerület önkormányzati képviselője fogadóórát tart.
 
Képviselői fogadóóra
2010-09-01
Halász Gyula önkormányzati képviselő fogadóórát tart.
 
Képviselői fogadóóra
2010-09-01
Tóth Nándor, a 14. sz. választókerület önkormányzati képviselője fogadóórát tart.
 
Képviselői fogadóóra
2010-09-01
Bene Csaba, a 2. Sz. választókerület önkormányzati képviselője fogadóórát tart.
 
Képviselői fogadóóra
2010-09-01
Dr. Csákai Iván önkormányzati képviselő 2010. szeptember 6-án 18,00 órától fogadóórát tart.
 
Választókerületek és szavazókörök területi beosztásának változása
2010-09-01
Felhívjuk a választópolgárok figyelmét arra, hogy a jogszabályváltozások következtében Nagykanizsán a választókerületek és ennek következtében a szavazókörök területi beosztása is jelentősen átalakult.
 
Nyilvános versenytárgyalás
2010-09-01
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános versenytárgyaláson értékesíti az alábbi ingatlanait:
 
Munkahely pályázat
2010-09-01
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Jegyzője pályázatot hirdet a Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési Osztályán beruházási ügyintéző munkakör betöltésére
 
Kollégiumi férőhely-pályázat
2010-08-31
Pályázati felhívás kollégiumi férőhelyek elnyerésére
 
Munkahely pályázat
2010-08-23
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Jegyzője pályázatot hirdet a Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési Osztályán beruházási ügyintéző munkakör betöltésére
 
Munkahely pályázat
2010-08-23
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Jegyzője pályázatot hirdet a Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési Osztályán beruházási ügyintéző munkakör betöltésére.
 
Ingatlan értékesítés versenytárgyalás
2010-08-23
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános versenytárgyaláson értékesíti az alábbi ingatlanait:
 
Képviselők fogadóórái
2010-08-23
Polai József a 15. sz. választókerület önkormányzati képviselőjének fogadóórája augusztus hónapban elmarad. Ezen időszakban Polai József önkormányzati képviselő...
 
Felhívás választókörzetek területi besorolása
2010-08-23
Felhívjuk a választópolgárok figyelmét arra, hogy a jogszabályváltozások következtében Nagykanizsán a választókerületek és ennek következtében a szavazókörök területi beosztása is jelentősen átalakult.
 
Képviselői fogadóóra
2010-08-18
Halász Gyula önkormányzati képviselő fogadóórát tart minden szombaton 10-11 óráig a Városkapu köruti autóbuszállomásnál található Stílus Bútorházban. Telefon: 06-30/470-03-12; e-mail: halaszgyula1@gmail.com
 
Tájékoztató
2010-08-16
Ezúton tájékoztatjuk Nagykanizsa város lakosságát a Szent István napi rendezvény által érintett helyi járatok jelzéseiről, indulási időpontjairól, illetve a terelő útvonalairól
 
Szavazókörök területi beosztásának változása
2010-08-16
Felhívjuk a választópolgárok figyelmét arra, hogy a jogszabályváltozások következtében Nagykanizsán a választókerületek és ennek következtében a szavazókörök területi beosztása is jelentősen átalakult.
 
Ünnepi programok Nagykanizsán
2010-08-16
2010. augusztus 19-20.
 
Képviselői fogadóóra
2010-08-16
Halász Gyula önkormányzati képviselő fogadóórát tart minden szombaton 10-11 óráig a Városkapu köruti autóbuszállomásnál található Stílus Bútorházban. Telefon: 06-30/470-03-12; e-mail: halaszgyula1@gmail.com
 
Képviselői fogadóóra
2010-08-16
Ezúton tájékoztatjuk a választópolgárokat, hogy Szőlősi Márta önkormányzati képviselő fogadóórája augusztus hónapban elmarad. Ezen időszakban a 06-30/301-81-85-ös telefonszámon illetve a szolosi.marta@fidesz.hu; szmarta25@hotmail.com e-mail címen áll rendelkezésükre.
 
Ingatlan értékesítés
2010-08-16
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános versenytárgyaláson értékesíti az alábbi ingatlanait:
 
Képviselői fogadóóra
2010-08-02
Ezúton tájékoztatjuk a választópolgárokat, hogy Szőlősi Márta önkormányzati képviselő fogadóórája augusztus hónapban elmarad.
 
Ingatlan értékesítés
2010-08-02
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános versenytárgyaláson értékesíti az alábbi ingatlanát:
 
Bor- és Dödölle Fesztivál - FELHÍVÁS
2010-08-02
A Kanizsai Kulturális Központ valamint a Kanizsa és Környéke Gasztronómiai Egyesület ismét megrendezi a Bor- és Dödölle Fesztivált, amelynek keretében főzőcsapatok, dödöllekirályok és bordalnokok vetélkedésére résztvevőket várunk.
 
Pótfelvételi hirdetmény
2010-07-30
Nem sikerült a felvételi, de szeretnél továbbtanulni egy biztos jövőt megalapozó képzésen? MÉG NEM KÉSŐ!!!
 
Hirdetmény
2010-07-27
Nagykanizsa kerületi hatósági főállatorvosa 2010. Július 13-tól a mézelő méhek bejelentési kötelezettség alá tartozó nyúlós költésrothadásának megállapítása miatt Nagykanizsa Megyei Jogú Város közigazgatási területén lévő méhészetekre – Kisfakos és Nagyfakos városrész területén – részleges községi zárlatot rendelt el.
 
PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY
2010-07-27
a Nagykanizsa Kodály Z. u. 10. számú Nyugdíjasházban megüresedett 1 db lakás bérleti jogának elnyerésére
 
PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY
2010-07-27
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének Szociális és Egészségügyi Bizottsága a 32/2001. (VI. 27.) számú, a Garzonházakról szóló helyi rendelt alapján - 35. életévét be nem töltött fiatal házasok és élettársak részére, lakáscélú előtakarékosság fizetési kötelezettség vállalásával - pályázatot hirdet az alábbi üres, önkormányzati bérlakások bérleti jogának elnyerésére:
 
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
2010-07-27
Nagykanizsa Megyei jogú Város Közgyűlésének Szociális és Egészségügyi Bizottsága pályázatot hirdet a 2010. évi Szociális Alap támogatásának elnyerésére.
 
PARLAGFŰ GYŰJTÉSI AKCIÓ
2010-07-27
A Nagykanizsa M.J.V. Közgyűlésének Szociális és Egészségügyi Bizottsága, az Egészségügyi Alapellátási Intézmény, a Park Szolgáltató Kft., a Saubermacher-Pannonia Hulladékgyűjtő Kft., és a Közterület Felügyelet közös szervezésével és támogatásával
 
Nyári ügyelet az oktatási-nevelési intézményekben
2010-07-27
Ezúton tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy Nagykanizsa város önkormányzati fenntartású oktatási és nevelési intézményei a nyári zárva tartás időtartama alatt
 
Képviselői fogadóórák
2010-07-27
Ezúton tájékoztatjuk a választópolgárokat, hogy Balogh László, Bene Csaba, Bicsák Miklós, Dr. Károlyi Attila, Horváth István, Karádi Ferenc önkormányzati képviselők fogadóórája július-augusztus hónapban elmarad. Ezen időszakban
 
Huszti tár forgalomkorlátozás
2010-07-16
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzatának beruházásában a Huszti téri jelenleg jelzőlámpás forgalomirányítással működő közlekedési csomópont átépítésre kerül körforgalmú rendszerűvé. A szükséges építési munkák számbavételét követően 3 ütemű forgalomterelést került kialakításra.
 
Kollégiumi férőhely-pályázat
2010-07-16
Pályázati felhívás kollégiumi férőhelyek elnyerésére Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata a 43/2008 (X.09.) számú helyi rendelet értelmében az alábbi pályázati felhívást teszi közzé:
 
Ingatlan értékesítés
2010-07-16
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános versenytárgyaláson értékesíti az alábbi ingatlanát:
 
KÉpviselő fogadóórák
2010-07-16
Ezúton tájékoztatjuk a választópolgárokat, hogy Balogh László, Bene Csaba, Dr. Károlyi Attila, Horváth István, Karádi Ferenc önkormányzati képviselők fogadóórája július-augusztus hónapban elmarad. Ezen időszakban Balogh László, a 3. sz. választókerület önkormányzati képviselője a balogh.laszlo61@chello.hu email címen vagy a 30/204-0865-ös telefonszámon, Bene Csaba, a 2. sz. választókerület önkormányzati képviselője a bcsaba@nagykanizsa.hu email címen, vagy a 20/3888-259-es telefonszámon áll rendelkezésükre.
 
Idősügyi tanács
2010-07-16
Értesítjük a város idős lakóit, hogy az Idősügyi Tanács fogadóórája július-augusztus hónapban elmarad. Megértésüket köszönjük!
 
HŐSÉGRIADÓ
2010-07-15
Az OMSZ és ÁNTSZ által bevezetésre került III: fokozatos HŐSÉGRIADÓ káros hatásainak csökkentésére igénybevehető létesítményekről és szolgáltatásokról. Nagykanizsa MJV. Közigazgatási területén
 
Kollégiumi férőhely-pályázat
2010-07-13
Pályázati felhívás kollégiumi férőhelyek elnyerésére Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata a 43/2008 (X.09.) számú helyi rendelet értelmében az alábbi pályázati felhívást teszi közzé:
 
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
2010-07-10
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének Szociális és Egészségügyi Bizottsága pályázatot hirdet a 2010. évi Egészségvédelmi Alap támogatásának elnyerésére.
 
Képviselői fogadóórák
2010-07-10
Ezúton tájékoztatjuk a választópolgárokat, hogy Balogh László, Bene Csaba, Dr. Károlyi Attila, Horváth István, Karádi Ferenc önkormányzati képviselők fogadóórája július-augusztus hónapban elmarad. Ezen időszakban Balogh László, a 3. sz. választókerület önkormányzati képviselője a balogh.laszlo61@chello.hu email címen vagy a 30/204-0865-ös telefonszámon, Bene Csaba, a 2. sz. választókerület önkormányzati képviselője a bcsaba@nagykanizsa.hu email címen, vagy a 20/3888-259-es telefonszámon áll rendelkezésükre.
 
Ingatlan értékesítés
2010-07-10
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános versenytárgyaláson értékesíti az alábbi ingatlanát
 
Kollégiumi férőhely-pályázat
2010-07-08
Pályázati felhívás kollégiumi férőhelyek elnyerésére
 
Nyári szünet
2010-07-08
Nagykanizsa Megyei Jogú Város oktatási-nevelési intézményeiben a nyári szünet idején – 2010. július 1-től augusztus 20-ig –hétfői napokon 8,00 – 14,00 óráig tartanak ügyfélfogadást.
 
Ingatlan értékesítés
2010-07-01
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános versenytárgyaláson értékesíti az alábbi ingatlanát
 
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
2010-07-01
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének Szociális és Egészségügyi Bizottsága pályázatot hirdet a 2010. évi Egészségvédelmi Alap támogatásának elnyerésére.
 
KÉpviselői fogadóórák
2010-07-01
Ezúton tájékoztatjuk a választópolgárokat, hogy Balogh László, Bene Csaba, Dr. Károlyi Attila, Horváth István, Karádi Ferenc önkormányzati képviselők fogadóórája július-
 
Jelentős változások a közlekedésigazgatási eljárásban
2010-07-01
a járművek tulajdonjogában, illetve üzembentartói jogában bekövetkezett változások bejelentésére vonatkozó új szabályok
 
Jelentős változások a közlekedésigazgatási eljárásban
2010-06-29
Jelentős változások a közlekedésigazgatási eljárásban: a járművek tulajdonjogában, illetve üzembentartói jogában bekövetkezett változások bejelentésére vonatkozó új szabályok
 
Köztisztviselők napja
2010-06-29
Felhívjuk Tisztelt Ügyfeleink figyelmét, hogy 2010. július 1-jén (csütörtökön) a köztisztviselők napja miatt Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala zárva tart; ezen a napon az ügyfélfogadás szünetel!
 
Felhívás az edelényi árvízkárosultak megsegítésére!
2010-06-23
Az elmúlt időszak szélsőséges időjárása és annak következményeként keletkező árvíz sok embert tett tönkre. Leginkább hazánk legszegényebb települései kerültek nehéz helyzetbe, akiknek se biztosításuk, se tartalékaik nincsenek, hogy helyreállítsák a károkat.
 
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
2010-06-23
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének Szociális és Egészségügyi Bizottsága pályázatot hirdet a 2010. évi Egészségvédelmi Alap támogatásának elnyerésére.
 
H I R D E T M É N Y
2010-06-23
Nagykanizsa kerületi hatósági főállatorvosa 2010. június 14-től a mézelő méhek bejelentési kötelezettség alá tartozó nyúlós költésrothadásának megállapítása miatt Nagykanizsa Megyei Jogú Város közigazgatási területén lévő méhészetekre – Bajcsa, Palin, Korpavár városrész területének kivételével – részleges községi zárlatot rendelt el.
 
Ingatlan értékesítés
2010-06-23
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános versenytárgyaláson értékesíti az alábbi ingatlanát:
 
Egészségház kialakítása Nagykanizsa-kiskanizsai városrészben
2010-06-18
A Nyugat Dunántúli Operatív Program keretén belül került kiírásra az Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése-kistérségi járóbeteg szakellátó központok fejlesztése, alap, járóbeteg szakellátás korszerűsítése (NYDOP—2007-5.2.1/A,B) című pályázati felhívás.
 
Felhívás az edelényi árvízkárosultak megsegítésére!
2010-06-18
Az elmúlt időszak szélsőséges időjárása és annak következményeként keletkező árvíz sok embert tett tönkre. Leginkább hazánk legszegényebb települései kerültek nehéz helyzetbe, akiknek se biztosításuk, se tartalékaik nincsenek, hogy helyreállítsák a károkat.
 
Képviselői fogadóórák
2010-06-18
Balogh László a nagykanizsai 3. számú választókerület önkormányzati képviselője...
 
Ingatlan értékesítés
2010-06-18
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános versenytárgyaláson értékesíti az alábbi ingatlanát
 
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
2010-06-18
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének Szociális és Egészségügyi Bizottsága pályázatot hirdet a 2010. évi Egészségvédelmi Alap támogatásának elnyerésére.
 
Ingatlan értékesítés
2010-06-07
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános versenytárgyaláson értékesíti az alábbi ingatlanát...
 
Felhívás az edelényi árvízkárosultak megsegítésére!
2010-06-07
Az elmúlt időszak szélsőséges időjárása és annak következményeként keletkező árvíz sok embert tett tönkre. Leginkább hazánk legszegényebb települései kerültek nehéz helyzetbe, akiknek se biztosításuk, se tartalékaik nincsenek, hogy helyreállítsák a károkat.
 
Képviselő fogadóórák
2010-06-07
Horváth István a 8. sz. választókerület önkormányzati képviselője fogadóórát tart 2010. június 2-án (szerdán) 18,00 órától a Hevesi Sándor Általános Iskolában.....
 
Tisztelt Választópolgárok!
2010-06-07
Azon választópolgároknak, akik a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvényben meghatározott (bolgár, cigány, görög, horvát, lengyel, német, örmény, román, ruszin, szerb, szlovák, szlovén, ukrán) kisebbséghez tartoznak, 2010. őszén ismét lehetősége lesz részt venni a helyi önkormányzati választásokkal azonos napon megtartásra kerülő települési kisebbségi önkormányzati választáson.
 
Ingatlan értékesítés
2010-06-07
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános versenytárgyaláson értékesíti az alábbi ingatlanát:
 
Köztisztviselői állások pályázat
2010-06-07
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Jegyzője pályázatot hirdet a Polgármesteri Hivatalban az alábbi köztisztviselői állások betöltésére.
 
Állás pályázat Polgármesteri Hivatal
2010-06-03
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Jegyzője pályázatot hirdet a Polgármesteri Hivatalban az alábbi köztisztviselői állások betöltésére...
 
Köztisztviselői állás pályázat
2010-05-28
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Jegyzője pályázatot hirdet a Polgármesteri Hivatalban az alábbi köztisztviselői állások betöltésére
 
Képviselői fogadóórák
2010-05-28
Horváth István a 8. sz. választókerület önkormányzati képviselője fogadóórát tart 2010. június 2-án (szerdán) 18,00 órától a Hevesi Sándor Általános Iskolában. ...
 
Felhívás az edelényi árvízkárosultak megsegítésére!
2010-05-28
Az elmúlt időszak szélsőséges időjárása és annak következményeként keletkező árvíz sok embert tett tönkre. Leginkább hazánk legszegényebb települései kerültek nehéz helyzetbe, akiknek se biztosításuk, se tartalékaik nincsenek, hogy helyreállítsák a károkat.
 
Ingatlan értékesítés
2010-05-28
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános versenytárgyaláson értékesíti az alábbi ingatlanát:
 
HIRDETMÉNY- Gerencsér János növényvédelmi ügye
2010-05-28
A Nagykanizsa, Ráckert utcában fekvő 6257 hrsz-ú ingatlanon tapasztalt gyomnövény-fertőzés ügyében - növényvédelmi hatáskörben - eljárást folytattam le 7/3360/2010. és 7/448/2010. számon. Az eljárás során 7/3360-5/2009. és 7/448/2010. számon döntést hoztam, azonban azok kézbesítése meghiúsult.
 
Pályázati felhívás
2010-05-18
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése pályázatot ír ki az épített és természeti környezet értékeinek helyi védelméről szóló 52/2003. (X. 1.) sz. önkormányzati rendelet szerinti támogatás elnyerésére. A támogatásra rendelkezésre álló keretösszeg 2010. évben 5 millió Ft.
 
Pályázati felhívás
2010-05-11

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottsága pályázatot ír ki falfirkák eltüntetésének támogatásáról szóló 81/2007. (XII. 21.) sz. önkormányzati rendelet szerinti önkormányzatit támogatás elnyerésére.
 
Felhívás
2010-05-07
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala eladásra kínálja az alábbi gépkocsit:
 
Felhívás visszavonása
2010-05-06
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala által 2010. Április 5-én közzétett - a tulajdonában álló TOYOTA RAV 2.0 D4-D 4WD Sol típusú gépkocsi értékesítésére vonatkozó - felhívást ezúton visszavonom.
 
III. VINALIA CANISA
2010-05-05
2010. május 21. péntek, 10 óra Kisbirtokosok Országos Borversenye 2010. május 21. péntek, 18 óra „A bor színe alatt” – Hapák József fényképész, és Filakovszky György grafikus kiállításának megnyitója (Magyar Plakátház). 2010. május 22. szombat, 9 óra Parasztegyetem – Kisbirtokos szőlő-, és bortermelők továbbképzése.
 
Vinalia Canisa
2010-05-05
4. KISBIRTOKOK – KISPINCÉSZETEK ORSZÁGOS BORVERSENYE
 
Fogadóórát tart az Idősügyi Tanács
2010-05-05
Értesítjük a város idős lakóit, hogy május 10-én, hétfőn 10 órától 12 óráig a Családsegítő Központ irodájában (Zrínyi M. u. 51.) fogadóórát tartunk. Hívjuk mindazokat, akik információkat kérnek, tanácsot, segítséget várnak.
 
Pályázati felhívás a Civil Alap 2010. évi pályázati támogatásának elnyerésére
2010-05-05
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportbizottsága (OKISB) „Civil Alap - 2010” címmel pályázatot ír ki civil szervezetek 2010. évi támogatására.
 
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS „SZLOGEN ÉS LOGÓ A VÁROSREHABILITÁCIÓNAK
2010-05-05
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata nyílt ötlet-pályázatot hirdet a Városrehabilitációs programhoz kapcsolódó logó és szlogen elkészítésére
 
Képviseői fogadóórák
2010-05-05
Dr. Károlyi Attila a 6. sz. választókerület önkormányzati képviselője fogadóórát tart minden hónap második szerdáján 17 órától a Kőrösi Cs. Sándor Általános Iskolában. Karádi Ferenc a 13. sz. választókerület önkormányzati képviselője fogadóóráját - a megszokottól eltérően – 2010. május 11-e helyett 2010. május 18-án tartja 18 órától a miklósfai Mindenki Házában, ugyanazon a napon 16 órától a ligetvárosi óvodában.
 
Ingatlanok hasznosítás
2010-04-14
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata kedvező feltételekkel kínál hasznosításra (eladás, bérlet) zártkerti valamint külterületi ingatlanokat
 
Képviselői fogadóórák
2010-04-14
Dr. Károlyi Attila a 6. sz. választókerület önkormányzati képviselője fogadóóráját - a szokottól eltérően - április 14-e helyett április 21-én tartja 17 órától a Kőrösi Cs. Sándor Általános Iskolában.
 
Ingatlan versenytárgyalás
2010-04-14
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános versenytárgyaláson értékesíti az alábbi ingatlanait:
 
FORGALMI REND VÁLTOZÁS
2010-04-14
A Város Napi programok miatt az alábbi útlezárások és forgalomkorlátozások várhatók az Erzsébet tér és környékén.
 
Veszettség elleni védekezés
2010-04-14
A veszettség gyógyíthatatlan, embernél, állatnál egyaránt halálos kimenetelű betegség...
 
PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY
2010-04-14
A Nagykanizsa Kodály Z. u. 10. számú Nyugdíjasházban megüresedett 1 db lakás bérleti jogának elnyerésére Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének Szociális és Egészségügyi Bizottsága a nyugdíjasok elhelyezésére épült bérlakások bérletéről szóló 36/1997. (XI.44.) számú helyi rendelet alapján pályázatot hirdet a:Nagykanizsa, Kodály Z. u. 10/B. fsz. 5. szám alatt található Nyugdíjasházban lévő bérlakás bérleti jogának elnyerésére.
 
Pályázati hírdetmény
2010-04-14
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének Szociális és Egészségügyi Bizottsága a 32/2001. (VI. 27.) számú, a Garzonházakról szóló helyi rendelt alapján - 35. életévét be nem töltött fiatal házasok és élettársak részére, lakáscélú előtakarékosság fizetési kötelezettség vállalásával - pályázatot hirdet az alábbi üres, önkormányzati bérlakások bérleti jogának elnyerésére:
 
Önkormányzati képviselők fogadóórái
2010-04-12
Papp Nándor a 12. sz. választókerület önkormányzati képviselője fogadóórát tart 2010. április 13-án, kedden 17 órakor a Vécsey Zsigmond Általános Iskolában, 18 órától a Zárda utcai kollégiumban. Dr. Károlyi Attila a 6. sz. választókerület önkormányzati képviselője fogadóóráját - a szokottól eltérően - április 14-e helyett április 21-én tartja 17 órától a Kőrösi Cs. Sándor Általános Iskolában.
 
Fogadóórát tart az Idősügyi Tanács
2010-04-06
Értesítjük a város idős lakóit, hogy április 12-én, hétfőn 10 órától 12 óráig a Családsegítő Központ irodájában (Zrínyi M. u. 51.) fogadóórát tartunk. Hívjuk mindazokat, akik információkat kérnek, tanácsot, segítséget várnak. .
 
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános versenytárgyaláson értékesíti az alábbi ingatlanait:
2010-04-06
 
Pályázati felhívás a Civil Alap 2010. évi pályázati támogatásának elnyerésére
2010-04-06
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportbizottsága (OKISB) „Civil Alap - 2010” címmel pályázatot ír ki civil szervezetek 2010. évi támogatására. A pályázaton részt vehetnek Nagykanizsa megyei jogú város közigazgatási területén működő, cégbíróságon bejegyzett nagykanizsai székhelyű civil szervezetek. A pályázaton nem indulhatnak pártok, egyházak, vallási felekezetek.
 
P Á L Y Á Z A T
2010-04-06
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot ír ki Nagykanizsán és kistérségében állandó lakhellyel rendelkezők, valamint a városból elszármazottak részére a Kanizsai Antológia 11. számában való megjelenésére.
 
Ingatlanok hasznosításra
2010-04-06
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata kedvező feltételekkel kínál hasznosításra (eladás, bérlet) zártkerti valamint külterületi ingatlanokat a Cserfői-, Szentgyörgyvári-, Mórichelyi-, valamint a Förhénci hegy és azok vonzáskörzetében. Érdeklődni: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Vagyongazdálkodási Iroda (Nk, Erzsébet tér 7. II. emelet. 6. ajtó) címen és a 93/500-724 telefonszámon lehet.
 
KONCESSZIÓS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
2010-04-06
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Társult települések (Szepetnek és Nagyrécse) a tulajdonukban lévő hulladéklerakó telepen képződő hulladéklerakó-gáz kitermelésére, hasznosítására irányuló időleges jog megszerzésére koncessziós szerződés megkötésére nyilvános pályázatot hirdetnek, a koncesszióról szóló 1991. évi XVI. törvény 4. §. (1) bekezdése alapján.
 
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS (Kódszám: LFP-2009-LA-7)
2010-04-06
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése pályázatot ír ki az egycsatornás gyűjtőkémények (termofor kémények) felújításának támogatására Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2/2010. (III.02.) számú rendelete alapján a következők szerint
 
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
2010-04-06
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottsága pályázatot ír ki falfirkák eltüntetésének támogatásáról szóló 81/2007. (XII. 21.) sz. önkormányzati rendelet szerinti önkormányzatit támogatás elnyerésére
 
Képviselői fogadóórák
2010-04-06
Balogh László a nagykanizsai 3. számú választókerület önkormányzati képviselője, OKISB-elnök fogadóórát tart minden szerdán 16.00 órától 17.00 óráig a Batthyány Lajos Gimnáziumban (Nagykanizsa, Rozgonyi utca 23.): 30/2040865, balogh.laszlo61@chello.hu Dr. Károlyi Attila a 6. sz. választókerület önkormányzati képviselője fogadóórát tart minden hónap második szerdáján 17 órától a Kőrösi Cs. Sándor Általános Iskolában. Karádi Ferenc a 13. sz. választókerület önkormányzati képviselője fogadóórát tart minden hónap második keddjén 18 órától a miklósfai Mindenki Házában, ugyanazon a napon 16 órától a ligetvárosi óvodában
 
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Jegyzője pályázatot hirdet a Polgármesteri Hivatalban az alábbi köztisztviselői állások betöltésére
2010-04-06
• Gazdálkodási Osztályon pénzügyi osztályvezető-helyettes • Gazdálkodási Osztályon gazdálkodási ügyintéző (határozott időre) • Szociális Osztályon szociális ügyintéző • Művelődési és Sport Osztályon oktatási ügyintéző • Pályázati Irodában (2 fő)
 
Polgármesteri fogadónap
2010-03-29
Marton István polgármester fogadóóráját -- a szokottól eltérően - 2010. április 7-e (szerda) helyett április 6-án (kedden) 9,00 órától tartja a Polgármesteri Hivatal Eötvös téri épületében.
 
Képviselői fogadóórák
2010-03-29
 
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
2010-03-29
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata „Testvérvárosi Pályázat” 2010. évi támogatásának elnyerésére
 
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
2010-03-29
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének Pénzügyi Bizottsága a vállalkozások támogatásáról szóló többször módosított 20/2005.(V.9.) számú önkormányzati rendelet alapján 2010. évre vonatkozóan pályázatot hirdet munkahelyteremtés támogatására.
 
PÁLYÁZAT
2010-03-29
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot ír ki Nagykanizsán és kistérségében állandó lakhellyel rendelkezők, valamint a városból elszármazottak részére a Kanizsai Antológia 11. számában való megjelenésére.
 
Pályázati felhívás a Civil Alap 2010. évi pályázati támogatásának elnyerésére
2010-03-29
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportbizottsága (OKISB) „Civil Alap - 2010” címmel pályázatot ír ki civil szervezetek 2010. évi támogatására.
 
Kanizsai Vasember Kupa
2010-03-24
Szeretettel meghívjuk, a Polgármesteri Hivatal Művelődési és Sportosztálya és a Városi Diákönkormányzat által szervezett hagyományos 24 órás vetélkedőre, a Vasember Kupára, ahol a nagykanizsai középiskolák és a Pannon Egyetem tanulói mérik össze tudásukat.
 
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
2010-03-22
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének Pénzügyi Bizottsága a vállalkozások támogatásáról szóló többször módosított 20/2005.(V.9.) számú önkormányzati rendelet alapján 2010. évre vonatkozóan pályázatot hirdet munkahelyteremtés támogatására.
 
FELHÍVÁS
2010-03-16
A Kormány az üzletszerű társasház-kezelői és ingatlankezelői tevékenység tekintetében ingatlanvállalkozás-felügyeleti hatóságként a körzetközponti feladatokat ellátó települési önkormányzat jegyzőjét jelölte ki.
 
Ingatlanok hasznosításra
2010-03-16
 
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános versenytárgyaláson értékesíti az alábbi ingatlanát
2010-03-16
 
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános versenytárgyaláson értékesíti az alábbi ingatlanait:
2010-03-16
 
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala pályázatot hirdet jogi ügyintéző munkakör betöltésére
2010-03-16
Ellátandó feladat: A Városfejlesztési Osztály Vagyongazdálkodási Iroda szervezeti egységben jogi és vagyongazdálkodási feladatok ellátása, különösen • a Közgyűlési és bizottsági előterjesztések jogi megalapozottságának biztosítása, • az önkormányzati és hivatali szerződések szakszerű előkészítése, elkészítése, véleményezése, az ÜJKB ülésére való előkészítése,
 
Balogh László a nagykanizsai 3. számú választókerület önkormányzati képviselője, OKISB-elnök fogadóórát tart
2010-03-10
 
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános versenytárgyaláson értékesíti az alábbi ingatlanait
2010-03-10
 
KONCESSZIÓS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
2010-03-10
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Társult települések (Szepetnek és Nagyrécse) a tulajdonukban lévő hulladéklerakó telepen képződő hulladéklerakó-gáz kitermelésére, hasznosítására irányuló időleges jog megszerzésére koncessziós szerződés megkötésére nyilvános pályázatot hirdetnek, a koncesszióról szóló 1991. évi XVI. törvény 4. §. (1) bekezdése alapján.
 
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános versenytárgyaláson értékesíti az alábbi ingatlanát
2010-03-10
Az ingatlan főbb jellemzői: 1969-ben épített, előregyártott és helyben öntött vasbeton váz-és födémszerkezetű, blokktégla kitöltőfalas tízemeletes, eredetileg 48. lakásos lakóépület, mellette lévő földszintes épületben 2. db. orvosi rendelő van kialakítva. A lakóépületben jelenleg 36 db. 1 szoba komfortos, egyenként kb.30. m2 alapterületű garzonlakás, 10. db. 41 m2 alapterületű másfélszobás lakás, 1 db. 67 m2 alapterületű 2,5 szobás lakás, és egy 29 m2 alapterületű –lakásból átalakított- raktár található.
 
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS (Kódszám: LFP-2009-LA-7)
2010-03-10
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése pályázatot ír ki az egycsatornás gyűjtőkémények (termofor kémények) felújításának támogatására Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2/2010. (III.02.) számú rendelete alapján a következők szerint.
 
Tájékoztató fogadóórák cseréjéről
2010-03-08
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a megszokottól eltérően március 10-én (a hónap második szerdáján) Dr. Tuboly Marianna jegyző, március 17-én (a hónap harmadik szerdáján) Cseresnyés Péter alpolgármester tart fogadóórát a Polgármesteri Hivatal Eötvös téri épületében.
 
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános versenytárgyaláson értékesíti az alábbi ingatlanait:
2010-03-04
„Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános versenytárgyaláson értékesíti az alábbi ingatlanait:
 
Értesítés közmeghallgatás időpontjáról
2010-03-04
Hirdetmény A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 63. § (2) bekezdése alapján értesítem az érintetteket, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Építéshatósági Osztályára építésügyi hatósági engedély iránti kérelem érkezett, amelynek tárgya Nagykanizsa, Csányi L. u. 10. sz. alatti, 2194. hrsz-ú ingatlanon lévő lakóépület udvari épületrészének bontására vonatkozó engedély iránti kérelem.
 
Pályázat címe: Ipartelepítés – DAOP- 2010 - 1.1.1./D, DDOP- 2010 - 1.1.1./E, ÉAOP- 2010 - 1.1.1./E, ÉMOP- 2010 - 1.1.1./B, KMOP- 2010 - 1.5.3./B, NYDOP- 2010 - 1.3.1./E - TERVEZET
2010-03-03
Pályázat célja: · a régió területén többletkapacitás kiépítése, új munkahelyek teremtése · a munkahelyteremtést, a működő tőke beáramlását elősegítő, magas szintű infrastruktúrával és magas színvonalú szolgáltatásokkal rendelkező területek kialakítása · a régióban működő, illetve letelepülni kívánó, elsősorban gyártó valamint szolgáltató vállalkozások korszerű telephelyi feltételeinek megteremtése · a gazdasági társaságok működési helyszínéül szolgáló infrastruktúra fejlesztésével a vállalkozások üzleti környezetének, s ezáltal közvetve a régiók foglalkoztatási helyzetének a javítása.
 
Pályázat címe: Telephelyfejlesztés - DAOP-2010-1.1.1./E, DDOP-2010-1.1.1./D, ÉAOP-2010 -1.1.1./D, ÉMOP-2010-1.1.1./F, KDOP-2010-1.1.1./C, KMOP-2010-1.5.3./C, NYDOP-2010- 1.3.1./D - TERVEZET
2010-03-03
Pályázat célja: · a mikro, kis- és középvállalkozások működési helyszínéül szolgáló infrastruktúra fejlesztésével a vállalkozások üzleti környezetének, s ez által közvetve a régiók foglalkoztatási helyzetének a javítása, · a KKV-k tevékenységének erősítése, a régiós kis- és középvállalkozások tőkeellátottságának növelése, továbbá annak előmozdítása, hogy a telephelyfejlesztéssel járó beruházások hozzájáruljanak a régió foglalkoztatottsági szintjének megtartásához, növeléséhez.
 
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
2010-03-01
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportbizottsága pályázatot hirdet
 
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése pályázatot hirdet három általános iskola és három középiskola magasabb vezetői álláshelyére.
2010-03-01
Megpályázható intézmények magasabb vezetői álláshelye:
 
HIRDETMÉNY
2010-03-01
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének Az épített és természeti környezet értékeinek helyi védelméről szóló 52/2003. (X. 1.) rendelete módosítása
 
Fogadóórát tart az Idősügyi Tanács
2010-03-01
Értesítjük a város idős lakóit, hogy március 8-án, hétfőn 10 órától 12 óráig a Családsegítő Központ irodájában (Zrínyi M. u. 51.) fogadóórát tartunk. Hívjuk mindazokat, akik információkat kérnek, tanácsot, segítséget várnak.
 
TÁJÉKOZTATÓ
2010-03-01
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata által meghirdetett, Városrehabilitációs program II. üteméhez kapcsolódó „Vállalkozások a belvárosrehabilitációban” című pályázati felhívás beadási határideje és módja az alábbiak szerint módosul:
 
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
2010-03-01
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata „Testvérvárosi Pályázat” 2010. évi támogatásának elnyerésére A pályázat célja: Nagykanizsa Megyei Jogú Város testvérvárosaihoz fűződő kapcsolatok fejlesztése, a lakosság és civil szervezetek, valamint intézmények ez irányú működésének támogatása, a szervezetek biztonságos tervezésének elősegítése.
 
Bogár Ferenc önkormányzati képviselő fogadóóra
2010-02-23
 
KÖTELEZŐ FELVEVŐ KÖRZET 2010/2011 ÁLTALÁNOS ISKOLÁK
2010-02-22
 
KÖTELEZŐ FELVEVŐ KÖRZETEK 2010/2011 ÓVODÁK
2010-02-22
 
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportbizottsága pályázatot hirdet a 2010. évi kulturális alap támogatás elnyerésére
2010-02-22
A pályázat célja: Nagykanizsa Megyei Jogú Város kulturális életének támogatása. Pályázat tárgya: • Nagykanizsán megrendezésre kerülő kulturális rendezvények támogatása. • A nagykanizsai művészeti csoportok, együttesek, magyarországi és külföldi fesztiválon való részvételének, valamint a cégbíróság által bejegyzett civil szervezetek működésének támogatása. • Kulturális szolgáltatások és kiadványok támogatása.
 
„Hazavárunk” ösztöndíj folyósítása
2010-02-22
Emlékeztetjük azon nagykanizsai egyetemi és főiskolai hallgatókat, akik 2009. őszén pályázatot nyújtottak be a „Hazavárunk” ösztöndíjra, hogy a 2009/2010-as tanév második félévére vonatkozó hallgatói jogviszony igazolásuk eredeti példányát legkésőbb 2010. március 30-ig juttassák el a Művelődési és Sportosztályra (8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.).
 
Dr Csákai istván fogadóóra
2010-02-22
Dr. Csákai Iván az 5. sz. választókerület önkormányzati képviselője fogadónapot tart 2010. március 1-jén 18,00 órakor a Péterfi Sándor Általános Iskolában. Meghívott vendég: Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő, Nagykanizsa MJV alpolgármestere
 
TÁJÉKOZTATÁS BÖLCSŐDEI BEIRATÁSRÓL
2010-02-22
Tájékoztatom a Tisztelt Szülőket, hogy a Nagykanizsai Egyesített Bölcsődében a 2010/2011. nevelési évre 2010. március 1-jén és 2-án 8-17 óráig beiratkozást tartanak az Egyesített Bölcsőde székhelyén, a Rózsa Bölcsődében (Nagykanizsa, Rózsa u. 7/A.).
 
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének Az épített és természeti környezet értékeinek helyi védelméről szóló 52/2003. (X. 1.) rendelete módosítása
2010-02-22
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének Városfejlesztési Bizottsága a 154/2009. (IX. 28.) számú, majd az ezt kiegészítő 198/2009. (XI. 23.) valamint a 10/2010. (I. 28.) sz. határozataival döntött Az épített és természeti környezet értékeinek helyi védelméről szóló 52/2003. (X. 1.) sz. rendelet 1. sz. mellékletében szereplő, helyi védelem alatt álló objektumok listájának felülvizsgálatáról, melyben javaslatot tett az indokolatlanul szereplő tételek törlésére, illetve számos további épület, szobor, emléktábla, síremlék, kereszt és egyéb köztéri alkotás helyi védelem alá helyezésére.
 
Jerausek István lakossági fórum
2010-02-22
Jerausek István a 10. sz. választókerület önkormányzati képviselő lakossági fórumot tart 2010. február 23-án 18,30 órakor. Helyszín: Kisfakosi Kultúrház Meghívott: Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő, Nagykanizsa MJV alpolgármestere
 
Ingatlanok hasznosítása
2010-02-22
 
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános versenytárgyaláson értékesíti az alábbi ingatlanait
2010-02-22
 
Értesítés döntéshozatalról, a Nagykanizsa Király u. 25. sz. alatti ingatlant érintő építéshatósági ügyben
2010-02-17
A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 80. § (3) bekezdése alapján értesítem az érintetteket, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Jegyzője a 6/606-2/2010. számú határozatában a Nagykanizsa, Király u. 25. szám alatti 41. hrsz-ú ingatlanon létesítendő vegyes rendeltetésű épületek és 9 beállásos garázs elhelyezése ismételt építéshatósági ügyében a benyújtott építési engedély kérelmet elbírálta és döntését meghozta.
 
Óvodai és általános iskolai jelentkezések a 2010/2011. tanévre
2010-02-16
Nagykanizsa Megyei Jogú Város alsó fokú oktatási-nevelési intézményeiben az óvodai és általános iskolai felvételre történő jelentkezéseket az intézmények 2010. március 3-4-én fogadják – mindkét napon 8-17 óráig.
 
Pályázat a 2010. évi kulturális alap támogatás elnyerésére
2010-02-16
A pályázat célja: Nagykanizsa Megyei Jogú Város kulturális életének támogatása.
 
Álláshely pályázat
2010-02-16
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése pályázatot hirdet három általános iskola és három középiskola magasabb vezetői álláshelyére.
 
TÁJÉKOZTATÓ
2010-02-16
Értesítjük a lakosságot, hogy a Központi Statisztikai Hivatal Debreceni Igazgatósága Nagykanizsa területén a KSH elnöke által 2010. évre engedélyezett önkéntes adatszolgáltatáson alapuló lakossági adatfelvételt végez.
 
Értesítés az eljárás megszüntetéséről
2010-02-16
A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 80. § (3) bekezdése alapján értesítem az érintetteket, hogy a Nagykanizsa Megyei Jogú Város Jegyzője 6/264/2010. számú - Nagykanizsa, 02054. hrsz. alatti ingatlanon a tehenészeti telep bővítésének engedélyezésére irányuló - építéshatósági ügyben az eljárást megszüntette.
 
Értesítés döntéshozatalról a Nagykanizsa Városkapu krt. 1. sz alatti építéshatósági ügyben
2010-02-16
A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 80. § (3) bekezdése alapján értesítem az érintetteket, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Jegyzője a 6/159-13/2009. számú Nagykanizsa, Kanizsai Városkapu krt. 1. szám alatti ingatlanon bővített társasházi lakás ideiglenes fennmaradási egyben használatbavételi engedélyének véglegesítéséről döntését meghozta.
 
„Hazavárunk” ösztöndíj folyósítása
2010-02-16
Emlékeztetjük azon nagykanizsai egyetemi és főiskolai hallgatókat, akik 2009. őszén pályázatot nyújtottak be a „Hazavárunk” ösztöndíjra, hogy a 2009/2010-as tanév második félévére vonatkozó...
 
KITÜNTETÉSEK ADOMÁNYOZÁSA
2010-02-05
Tájékoztatjuk a lakosságot és a társadalmi szervezeteket, hogy városunk közgyűlése 2010-ben is adományoz kitüntető címeket és díjakat. Önkormányzatunk ilyen módon is kifejezi a város megbecsülését azok iránt, akik
 
PEDAGÓGUS DÍSZOKLEVELEK
2010-02-05
Városunkban nemes hagyomány, hogy a pályán eltöltött évek, a kiemelkedő munka elismeréseként ünnepi keretek között köszöntjük a Díszoklevélben részesülő pedagógusokat
 
Óvodai és általános iskolai jelentkezések a 2010/2011. tanévre
2010-02-05
Nagykanizsa Megyei Jogú Város alsó fokú oktatási-nevelési intézményeiben az óvodai és általános iskolai felvételre történő jelentkezéseket az intézmények 2010. március 3-4-én fogadják – mindkét napon 8-17 óráig.
 
KÖTELEZŐ FELVEVŐ KÖRZETEK
2010-02-05
Kötelező felvevő körzetek óvodák és iskolák
 
Kanizsai Dorottya Kórház gazdasági igazgatói munkakör álláshirdetés
2010-02-01
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármestere pályázatot hirdet a Kanizsai Dorottya Kórház gazdasági igazgatói munkakörének betöltésére.
 
FELHÍVÁS
2010-02-01
Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a 9-es és 10-es számú Gyermek Háziorvosi Szolgálatok, valamint a 8-as, 17-es, 19-es, 20-as Védőnői Szolgálatok visszaköltöznek eredeti helyükre a Nagykanizsa, Hevesi u. 6. szám alá.
 
HATÁRTALAN SEGÍTSÉG
2010-02-01
jótékonysági gálaest a haiti földrengés túlélőinek megsegítésére
 
Képviselői fogadóórák
2010-01-25
Papp Ferenc önkormányzati képviselő fogadóórát tart 2010. január 22-én (pénteken) 16,00 órától az MSZDP irodában. (Nk., Rozgonyi u. 1. I. em.). Bizzer András a 4.vk. önkormányzati képviselője ...
 
Szálláshely-szolgáltatók figyelmébe
2010-01-25
A szálláshely-szolgáltatási tevékenység folytatásának feltételeiről szóló jogszabályváltozás következtében az alábbi tájékoztatót ajánljuk figyelmükbe.
 
FELHÍVÁS A NAGYKANIZSAI LAKÁSBÉRLŐK RÉSZÉRE
2010-01-25
A Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. értesíti az önkormányzati bérlakások bérlőit, hogy 2010. január 15-én hatályba lép az önkormányzati bérlakások elidegenítéséről szóló 48/2009. számú önkormányzati rendelet.
 
Kanizsai Dorottya Kórház gazdasági igazgatói munkakör pályázat
2010-01-25
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármestere pályázatot hirdet a Kanizsai Dorottya Kórház gazdasági igazgatói munkakörének betöltésére.
 
PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY
2010-01-25
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének Szociális és Egészségügyi Bizottsága a 42/2007. (IX.25.) számú, az önkormányzati bérlakásokról szóló helyi rendelt alapján pályázatot hirdet az alábbi üres, felújított önkormányzati bérlakások bérleti jogának elnyerésére
 
PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY
2010-01-25
a Nagykanizsa Kodály Z. u. 10. számú Nyugdíjasházban megüresedett 2 db lakás bérleti jogának elnyerésére Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének Szociális és Egészségügyi Bizottsága a nyugdíjasok elhelyezésére épült bérlakások bérletéről szóló 36/1997. (XI.44.) számú helyi rendelet alapján pályázatot hirdet
 
FELHÍVÁS A NAGYKANIZSAI LAKÁSBÉRLŐK RÉSZÉRE!
2010-01-08
A Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. értesíti az önkormányzati bérlakások bérlőit, hogy 2010. január 15-én hatályba lép az önkormányzati bérlakások elidegenítéséről szóló 48/2009. számú önkormányzati rendelet.
 
Képviselői fogadóórák
2010-01-05
 
Videomixer értékesítés
2010-01-05
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános versenytárgyaláson értékesíti a Kanizsa TV Kft üzemeltetésében lévő PANASONIC VIDEOMIXER készülékét.
 
Ingatlan értékesítés versenytárgyalás
2010-01-05
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános versenytárgyaláson értékesíti az alábbi ingatlanait.
 
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármestere pályázatot hirdet a Kanizsai Dorottya Kórház gazdasági igazgatói munkakörének betöltésére
2010-01-05
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármestere pályázatot hirdet a Kanizsai Dorottya Kórház gazdasági igazgatói munkakörének betöltésére.
 
Kanizsa Tv - videomixer versenytárgyalás
2009-12-23
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános versenytárgyaláson értékesíti a Kanizsa TV Kft üzemeltetésében lévő PANASONIC VIDEOMIXER készülékét.
 
Ingatlan értékesítés versenytárgyalás
2009-12-23
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános versenytárgyaláson értékesíti az alábbi ingatlanait
 
Nagykanizsa MJV Önkormányzata Nagykanizsa, 4386/34 hrsz-ú ingatlan telekmegosztási engedély ügyében döntés közzététele
2009-11-30
Zalakaros Város Jegyzője a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 80. § (3) bekezdés értelmében felhívom az érintettek figyelmét, hogy az építési hatóság döntést hozott
 
MEGHÍVÓ
2009-11-27
Szeretettel várjuk az általános iskolák 4. osztályosait és kedves szüleiket a Batthyány Lajos Gimnázium két rendezvényére.
 
Képviselői fogadóórák
2009-11-25
Bicsák Miklós az I. számú választókerület (Garai, Űrhajós, Hársfa, Ifjúság utca lakói) önkormányzati képviselője 2009. december 2-án, szerdán 16 órától 17.30 óráig fogadóórát tart a Kinizsi utca 97. szám alatti bélyegzőgyártó irodában.
 
Ingatlan értékesítés versenytárgyalás
2009-11-25
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános versenytárgyaláson értékesíti az alábbi ingatlanát:
 
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Szabályozási Terve és Helyi Építési Szabályzata
2009-11-25
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2009. év folyamán döntött arról, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Szabályozási Terve és Helyi Építési Szabályzatát módosítja az alábbi pontokban:
 
Értesítés döntéshozatalról a Nagykanizsa, 02011/6. hrsz-ú ingatlan telekalakítása ügyében
2009-11-25
A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 80. § (3) bekezdése alapján értesítem az érintetteket, hogy a Nagykanizsa Megyei Jogú Város Jegyzője 6/2524-10/2009. számú, Nagykanizsa, 02011/6. hrsz. alatti ingatlan telekalakítására vonatkozó építéshatósági ügyben, döntését meghozta.
 
Értesítés döntéshozatalról a Nagykanizsa,Csengery u. 3776/1. hrsz. alatti ingatlanon építmények építése ügyében
2009-11-25
A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 80. § (3) bekezdése alapján értesítem az érintetteket, hogy a Nagykanizsa Megyei Jogú Város Jegyzője 6/2468-26/2009. számú, Nagykanizsa, Csengery u. 3776/1. hrsz. alatti ingatlanon ipari-logisztikai központ építésére vonatkozó építéshatósági ügyben, döntését meghozta.
 
Értesítés döntéshozatalról a Nagykanizsa, Sugár u. 14. sz. alatti társasház kötelezése ügyében
2009-11-17
A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 80. § (3) bekezdése alapján értesítem az érintetteket, hogy a Nyugat-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal Zalaegerszegi Kirendeltsége a Keszthely Város Jegyzője 3/20.801/4/2009. számú Nagykanizsa, Sugár utca 14. szám alatti társasház jókarbantartása ügyben hozott határozata ellen benyújtott fellebbezést elbírálta, az első fokú építésügyi hatóság fenti számú határozatát megsemmisítette és az ügyben új eljárás lefolytatását rendelte el.
 
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Szabályozási Terve és Helyi Építési Szabályzata
2009-11-17
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2009. év folyamán döntött arról, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Szabályozási Terve és Helyi Építési Szabályzatát módosítja az alábbi pontokban:
 
Ingatlan értékesítés versenytárgyalás
2009-11-17
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános versenytárgyaláson értékesíti az alábbi ingatlanát:
 
Képviselői fogadóórák
2009-11-17
Papp Ferenc önkormányzati képviselő fogadóórát tart 2009. november 20-án (pénteken) 16 órától az MSZDP irodában. /Nk., Rozgonyi u. 1. I. em./
 
Tisztelt Kanizsai Polgárok!
2009-11-16
Amennyiben Önök egyetértenek Nagykanizsa Megyei Jogú Város polgármesterének azon javaslatával, hogy a jövő évi -- a 2010-es -- víz- és csatornadíjak 10 %-kal kerüljenek csökkentésre ...
 
Fogadóórát tart az Idősügyi Tanács
2009-11-10
Értesítjük a város idős lakóit, hogy november 16-án, hétfőn 10 órától 12 óráig a Családsegítő Központ irodájában (Zrínyi M. u. 51.) fogadóórát tartunk. Hívjuk mindazokat, akik információkat kérnek, tanácsot, segítséget várnak.
 
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Szabályozási Terve és Helyi Építési Szabályzata - módosítás
2009-11-06
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2009. év folyamán döntött arról, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Szabályozási Terve és Helyi Építési Szabályzatát módosítja az alábbi pontokban:
 
Képviselői fogadóórák
2009-11-03
Balogh László a nagykanizsai 3. számú választókerület önkormányzati képviselője, OKISB-elnök fogadóórát ...
 
Értesítés döntéshozatalról a Nagykanizsa, Sugár u. 3. sz. alatti építéshatósági ügyben
2009-11-03
A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 80. § (3) bekezdése alapján értesítem az érintetteket, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Jegyzője a 6/2470/2009. számú Nagykanizsa, Sugár u. 3. szám alatti 1197. hrsz-ú ingatlanon meglévő épület nyugati homlokzatán információs táblák elhelyezésére vonatkozó építéshatósági ügyben a benyújtott építés-bejelentés engedély kérelmet elbírálta és döntését meghozta.
 
Értesítés döntéshozatalról a Nagykanizsa, Arany J. u. 11. sz alatti építéshatósági ügyben
2009-11-03
A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 80. § (3) bekezdése alapján értesítem az érintetteket, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Jegyzője a 6/1404-14/2009. számú Nagykanizsa, Arany J. u. 11. szám alatti ingatlanon épített társasház használatbavételi engedélyéről döntését meghozta.
 
Értesítés döntéshozatalról a Nagykanizsa, Lazsnak u. 10/4. sz. alatti építéshatósági ügyben
2009-11-03
A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 80. § (3) bekezdése alapján értesítem az érintetteket, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Jegyzője a 6/1058-11/2009. számú Nagykanizsa Lazsnak u. 10/4. szám alatti 4365/84/A/7. hrsz-ú ingatlanon lakóegység garázs bővítésére és gépkocsibeálló kialakítására vonatkozó építéshatósági engedélyezésének ügyében, a benyújtott kérelmet elbírálta és döntését meghozta.
 
Pályázat
2009-10-30
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot ír ki Nagykanizsán és kistérségében állandó lakhellyel rendelkezők, valamint a városból elszármazottak részére a Kanizsai Antológia 10. számában való megjelenésére.
 
Ingatlan értékesítés versenytárgyalás
2009-10-30
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános versenytárgyaláson értékesíti az alábbi ingatlanát:
 
Szociális és egészségügyi bizottság pályázati hirdetmény
2009-10-30
Pályázati hirdetmény a Nagykanizsa Kodály Z. u. 10. számú Nyugdíjasházban megüresedett 2 db lakás bérleti jogának elnyerésére.
 
Pályázati hirdetmény
2009-10-30
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének Szociális és Egészségügyi Bizottsága a 32/2001. (VI. 27.) számú, a Garzonházakról szóló helyi rendelt alapján pályázatot hirdet az alábbi üres, önkormányzati bérlakások bérleti jogának elnyerésére:
 
Pályázati hirdetmény
2009-10-30
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének Szociális és Egészségügyi Bizottsága a 42/2007. (IX.25.) számú, az önkormányzati bérlakásokról szóló helyi rendelt alapján pályázatot hirdet az alábbi üres, felújított önkormányzati bérlakások bérleti jogának elnyerésére
 
Varga és Társa Bt. Nagykanizsa, Bartók B. u. 6. szám, 3051/21/A/1 hrsz. alatti meglévő üzlet átalakítás
2009-10-30
Varga és Társa Bt. Nagykanizsa, Bartók B. u. 6. szám, 3051/21/A/1 hrsz. alatti meglévő üzlet átalakítás és rendeltetés megváltoztatás építési engedély ügyében eljárás megindításának közzététele
 
Nagykanizsa, Bartók B. utcai gyalogjárda építési engedélyezése
2009-10-30
Értesítjük az érintetteket, hogy Gelse, Gelsesziget, Kilimán Községek Körjegyzősége a Nagykanizsa, Bartók B. utcai gyalogjárda építési engedélyezése ügyében meghozta a döntését.
 
"Idősekért Nagykanizsán" Ünnepi hét
2009-10-14
Tisztelettel meghívom Nagykanizsa város idős állampolgárait a 2009. október 15-17-e között megrendezésre kerülő „Idősekért Nagykanizsán” Ünnepi hét rendezvényeire.
 
Pályázati hírdetmény
2009-10-14
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének Szociális és Egészségügyi Bizottsága a 42/2007. (IX.25.) számú, az önkormányzati bérlakásokról szóló helyi rendelt alapján pályázatot hirdet az alábbi üres, felújított önkormányzati bérlakások bérleti jogának elnyerésére
 
Pályázati hírdetmény
2009-10-14
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének Szociális és Egészségügyi Bizottsága a 32/2001. (VI. 27.) számú, a Garzonházakról szóló helyi rendelt alapján pályázatot hirdet az alábbi üres, önkormányzati bérlakások bérleti jogának elnyerésére:
 
PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY
2009-10-14
a Nagykanizsa Kodály Z. u. 10. számú Nyugdíjasházban megüresedett 2 db lakás bérleti jogának elnyerésére
 
Értesítés építéshatósági eljárás megindításáról és helyszíni szemle időpontjáról
2009-10-14
A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 29. § (6) alapján értesítem az érintetteket, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Építéshatósági Osztályára építésügyi hatósági engedély iránti kérelem érkezett
 
Ingatlan eladás versenytárgyalás
2009-10-14
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános versenytárgyaláson értékesíti az alábbi ingatlanát:
 
Pályázat
2009-10-14
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot ír ki Nagykanizsán és kistérségében állandó lakhellyel rendelkezők, valamint a városból elszármazottak részére a Kanizsai Antológia 10. számában való megjelenésére.
 
Értesítés építéshatósági ellenőrzés időpontjáról
2009-10-13
A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 49. §-a alapján értesítem az érintetteket, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Építéshatósági Osztálya az E.ON Közép-dunántúli Gázszolgáltató Zrt. megkeresésére a zrt. munkatársainak bevonásával helyszíni ellenőrzést tart a Nagykanizsa, Király u. 9-11. számú épületben.
 
Képviselők fogadóórája
2009-10-13
Bicsák Miklós az I. számú választókerület (Garai, Űrhajós, Hársfa, Ifjúság utca lakói) önkormányzati képviselője - a megszokottól eltérően - 2009. október 14-én, szerdán 16 órától 17.30 óráig fogadóórát tart a Kinizsi utca 97. szám alatti bélyegzőgyártó irodában.
 
Bursa "B" típusú kiírás
2009-09-25
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata az Oktatási Minisztériummal együttműködve ezennel kiírja a 2010. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot felsőoktatási tanulmányokat kezdeni kívánó fiatalok számára
 
Bursa "A" típusú kiírás
2009-09-25
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata az Oktatási és Kulturális Minisztériummal együttműködve ezennel kiírja a 2010. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot felsőoktatási hallgatók számára a 2009/2010. tanév második és a 2010/2011. tanév első félévére vonatkozóan
 
3,53 milliárd forint üzleti infrastruktúra fejlesztésre a Nyugat-Dunántúli régióban
2009-09-23
A Nemzeti Fejlesztési ügynökség kiírta a "Az üzleti infrastruktúra és a befektetési környezet fejlesztése, ipari parkok, iparterületek és inkubátorházak támogatása" című, NYDOP-2009-1.3. 1/A/B/C jelű pályázati konstrukciót.
 
"Hazavárunk" ösztöndíj pályázat
2009-09-22
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata 2008-ban megújította a „Hazavárunk” ösztöndíj szabályairól szóló 29/2007.(VI.11.) számú rendeletét.
 
Gyermek Háziorvosi Szolgálatok költözés
2009-09-22
Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a 9-es és 10-es számú Gyermek Háziorvosi Szolgálatok, valamint a 8-as, 17-es, 19-es, 20-as Védőnői Szolgálatok átalakítás, felújítás idejére a Nagykanizsa, Hevesi u. 6. szám alól átköltöznek: Nagykanizsa, Szekeres J. u. 2-8. szám alatti Központi Ügyelet telephelyére
 
Hirdetmény
2009-09-22
A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 80. § (3) bekezdése alapján értesítem az érintetteket, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Jegyzője a 6/699/2009. számú Nagykanizsa, Sugár u. 3. szám alatti 1197. hrsz-ú ingatlanon meglévő épületben pince és tároló helyiségek átalakítása, rendezvény és kiállítóterem kialakítása építéshatósági ügyében a benyújtott használatbavételi engedély iránti kérelmet elbírálta és döntését meghozta.
 
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
2009-09-22
Nagykanizsa Megyei jogú Város Közgyűlésének Szociális és Egészségügyi Bizottsága pályázatot hirdet a 2009. évi Szociális Alap támogatásának elnyerésére.
 
KONCESSZIÓS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
2009-09-22
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Társult települések (Szepetnek és Nagyrécse) a tulajdonukban lévő hulladéklerakó telepen képződő hulladéklerakó-gáz kitermelésére, hasznosítására irányuló időleges jog megszerzésére koncessziós szerződés megkötésére nyilvános pályázatot hirdetnek, a koncesszióról szóló 1991. évi XVI. törvény 4. §. (1) bekezdése alapján.
 
Képviselő fogadóórák
2009-09-22
Polai József a 15. sz. választókerület önkormányzati képviselője fogadóórát tart minden páratlan hónap utolsó péntekén 18 órától 19 óráig a kiskanizsai kirendeltség épületében. Balogh László a nagykanizsai 3. számú választókerület önkormányzati képviselője, OKISB-elnök fogadóórát tart minden szerdán 16.00 órától 17.00 óráig a Batthyány Lajos Gimnáziumban (Nagykanizsa, Rozgonyi utca 23.): 30/2040865, balogh.laszlo61@chello.hu
 
Dr. Csákai Iván fogadóóra
2009-09-16
Dr. Csákai Iván a 5.sz. választókerület önkormányzati képviselője 2009. szeptember 21-én (hétfőn) 18,00 órától fogadóórát tart a Péterfy Sándor Általános Iskolában.
 
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
2009-09-14
Nagykanizsa Megyei jogú Város Közgyűlésének Szociális és Egészségügyi Bizottsága pályázatot hirdet a 2009. évi Szociális Alap támogatásának elnyerésére.
 
Dödölle fesztivál forgalmi rend változás
2009-09-04
Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy 2009. szeptember 4-5-én megrendezésre kerülő 6. Kanizsai Bor- és Dödölle Fesztivál miatt forgalomelterelések lesznek.
 
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Szabályozási Terve és Helyi Építési Szabályzata
2009-09-04
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2009. év folyamán döntött arról, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Szabályozási Terve és Helyi Építési Szabályzatát módosítja az alábbi pontokban.
 
Háziorvosi szolgálat igénybevételének érvényességi ideje
2009-09-04
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata Egészségügyi Alapellátási Intézménye tájékoztatja a Tisztelt Lakosságot, hogy a 43/1999.(III.3.) Korm. rendelet értelmében a háziorvosi szolgálat biztosított általi igénybevételének érvényességi ideje korosztályonként került megállapításra:
 
Képviselői fogadóórák
2009-09-04
Papp Nándor a 12. sz. választókerület önkormányzati képviselője fogadóórát tart 2009. szeptember 8-án, kedden 17 órakor a Vécsey Zsigmond Általános Iskolában, 18 órától a Zárda utcai kollégiumban.
 
"Hazavárunk" ösztöndíj pályázati felhívása
2009-09-04
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata 2008-ban megújította a „Hazavárunk” ösztöndíj szabályairól szóló 29/2007.(VI.11.) számú rendeletét.
 
Autóbuszmegálló korszerűsítése
2009-08-26
Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzatának beruházásában, pályázati forrásból 2009. augusztus – szeptember – október hónapokban 23 autóbuszmegálló korszerűsítése folyik.
 
Háziorvosi szolgálat biztosított általi igénybevétele
2009-08-26
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata Egészségügyi Alapellátási Intézménye tájékoztatja a Tisztelt Lakosságot, hogy a 43/1999.(III.3.) Korm. rendelet értelmében a háziorvosi szolgálat biztosított általi igénybevételének érvényességi ideje korosztályonként került megállapításra
 
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Szabályozási Terve és Helyi Építési Szabályzata
2009-08-26
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2009. év folyamán döntött arról, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Szabályozási Terve és Helyi Építési Szabályzatát módosítja az alábbi pontokban:
 
Egészségvédelmi Alap támogatás pályázat
2009-08-26
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének Szociális és Egészségügyi Bizottsága pályázatot hirdet a 2009. évi Egészségvédelmi Alap támogatásának elnyerésére.
 
Képviselői fogadóórák
2009-08-26
Balogh László a nagykanizsai 3. számú választókerület önkormányzati képviselője, OKISB-elnök fogadóórát tart minden szerdán 16.00 órától 17.00 óráig a Batthyány Lajos Gimn...
 
Nagykanizsa Erzsébet tér ( 1 hrsz.) Városközpont fejlesztés és forgalom csillapítás
2009-08-24
A Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata( 8800 Nagykanizsa Erzsébet tér 7.) kérelmezőnek örökségvédelmi hatósági engedélyt adok arra, hogy a Nagykanizsa Erzsébet tér (Hrsz.:1) fejlesztését és forgalomcsillapítását el-végeztesse a Landa Táj és Környezettervezési Műterem. ( 1051 Budapest Sas u. 17.) enge-délyezésre benyújtott dokumentációjának megfelelően.
 
Gyenesdiás, Széchenyi u. 13. sz. (1082/3 hrsz.) lakóépület átalakítása - használatba vétel
2009-08-24
A Gyenesdiás, Széchenyi u. 13. sz. (1082/3 hrsz.) alatt lakóépület átalakítása - használatba vétele ügyében érkezett megkeresés felülvizsgálata és a helyszín ismerete alapján – a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalról szóló 308/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 1. § (2) bekezdés b) pontja szerint– az engedély kiadásához feltételként előírt örökségvédelmi szakhatósági hozzájárulást megadom.
 
6. Kanizsai Bor- és Dödölle Fesztivál
2009-08-17
A 6. Kanizsai Bor- és Dödölle Fesztivál keretében a Kanizsai Kulturális Központ és a Kanizsa és Környéke Gasztronómiai Egyesület az alábbi programokra vár jelentkezőket
 
Nagykanizsa, Széchenyi tér, 2436 hrsz-ú közterületen Kovásznai kopjafa – emlékmű felállítás építés bejelentés ügyében döntés közzététele
2009-08-17
Zalakaros Város Jegyzője a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 80. § (3) bekezdés értelmében felhívom az érintettek figyelmét, hogy az építési hatóság döntést hozott
 
Kovásznai kopjafa – emlékmű felállítás építés bejelentés ügyében eljárás megindítás közzététele
2009-08-17
Zalakaros Város Jegyzője a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (továb­biakban Két.) 80 § (3) bekezdése alapján hirdetmény útján értesítem az érintetteket, hogy az építési hatóság­nál engedélyezési eljárás indult
 
Szent István napi rendezvény
2009-08-17
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata nevében tisztelettel meghívom Önt 2009. augusztus 20-án, Szent István napjának ünnepi rendezvényeire: Marton István - Polgármester
 
Az augusztus 20-i ünnep miatti munkarend-változás
2009-08-17
Ezúton tájékoztatom Nagykanizsa város lakosságát, hogy Nagykanizsa Megyei Város Polgármesteri Hivatalában a munkarend az alábbiak szerint alakul
 
Ingatlan értékesítés versenytárgyalás
2009-08-17
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános versenytárgyaláson értékesíti az alábbi ingatlanait
 
Bizzer András fogadóórája
2009-08-17
Bizzer András a 4.vk. önkormányzati képviselője fogadóórát tart 2009. augusztus 28 -án, pénteken 17 órakor a Dr. Mező Ferenc Gimnáziumban.
 
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
2009-08-17
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének Szociális és Egészségügyi Bizottsága pályázatot hirdet a 2009. évi Egészségvédelmi Alap támogatásának elnyerésére.
 
Értesítés építéshatósági eljárás megindításáról és helyszíni szemle időpontjáról
2009-08-17
A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 29. § (6) alapján értesítem az érintetteket, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Építéshatósági Osztályán új eljárás indult, melynek tárgya a Nagykanizsa, Király utca 25. szám alatti, 41. hrsz-ú ingatlanon tervezett 15 és 18 lakásos lakóépület, 11 garázs és 2 üzlet –– építésére vonatkozó építési engedély iránti kérelem.
 
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Szabályozási Terve és Helyi Építési Szabályzata
2009-08-17
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2009. év folyamán döntött arról, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Szabályozási Terve és Helyi Építési Szabályzatát módosítja az alábbi pontokban
 
Értesítés építéshatósági eljárás megindításáról és helyszíni szemle időpontjáról
2009-08-17
A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 29. § (6) alapján értesítem az érintetteket, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Építéshatósági Osztályára építésügyi hatósági engedély iránti kérelem érkezett, melynek tárgya a Nagykanizsa, Csengery u. 8. szám alatti, 1945. hrsz-ú ingatlanon meglévő épület homlokzatfelújításának építési engedély iránti kéreleme
 
Nelson Admirális Kft közterületi vendéglátó terasz építés bejelentés ügyében eljárás megindítás közzététele
2009-08-12
Zalakaros Város Jegyzője a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (továb¬biakban Két.) 80 § (3) bekezdése alapján hirdetmény útján értesítem az érintetteket, hogy az építési hatóság¬nál engedélyezési eljárás indult a Nelson Admirális Kft. (címe: Nagykanizsa, Fő u. 5.) ké¬relmező, Nagykanizsa, 1941/1 hrsz-ú közterületi ingatlanon vendéglátó terasz építés bejelentés ügyében.
 
Ingatlan értékesítés versenytárgyalás
2009-08-11
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános versenytárgyaláson értékesíti az alábbi ingatlanait:
 
Képviselő fogadóórák július-augusztus
2009-08-11
Ezúton tájékoztatjuk a választópolgárokat, hogy Balogh László, Bene Csaba, Bicsák Miklós, Horváth István, Karádi Ferenc, Dr. Károlyi Attila, és Tóth Nándor önkormányzati képviselők fogadóórája július-augusztus hónapban elmarad.
 
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
2009-08-11
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének Szociális és Egészségügyi Bizottsága pályázatot hirdet a 2009. évi Egészségvédelmi Alap támogatásának elnyerésére.
 
Telephelyek nyilvántartása
2009-07-31
A 358/2008. Kormányrendelet alapján a telepekről vezetett nyilvántartás
 
Értesítés döntéshozatalról a Nagykanizsa, Csengery u. 22. sz. alatti építéshatósági ügyben
2009-07-31
A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 80. § (3) bekezdése alapján értesítem az érintetteket, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Jegyzője a 6/2149/2009. számú Nagykanizsa, Csengery u. 22. szám alatti építéshatósági ügyben a benyújtott kérelmet elbírálta és döntését meghozta.
 
Nagykanizsa, Ady E. u. 74/A. szám alatti Cserháti Sándor Szakközépiskola Fiúkollégium 6. emeleti átalakítás és felújítás építési engedély módosítás ügyében döntés közzététele
2009-07-31
Zalakaros Város Jegyzője a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 80. § (3) bekezdés értelmében felhívom az érintettek figyelmét, hogy az építési hatóság döntést hozott...
 
Nagykanizsa, Ady E. u. 74/A. szám alatti Cserháti Sándor Szakközépiskola Fiúkollégium épületében akadálymentes lift építési engedély módosítás ügyében döntés közzététele
2009-07-31
Zalakaros Város Jegyzője a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 80. § (3) bekezdés értelmében felhívom az érintettek figyelmét, hogy az építési hatóság döntést hozott...
 
Nagykanizsa, Ady E. u. 74/A. szám alatti Cserháti Sándor Szakközépiskola Fiúkollégium épületében akadálymentes lift építési engedély módosítás ügyében döntés kiegészítés közzététele
2009-07-31
Zalakaros Város Jegyzője a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 80. § (3) bekezdés értelmében felhívom az érintettek figyelmét, hogy az építési hatóság döntését kiegészíti...
 
Értesítés döntéshozatalról a Nagykanizsa, Erzsébet tér 8. sz. alatti építéshatósági ügyben
2009-07-31
A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 80. § (3) bekezdése alapján értesítem az érintetteket, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Jegyzője a 6/935/2009. számú és Nagykanizsa, Erzsébet tér 8. szám alatti 17/4. hrsz-ú ingatlanon meglévő épületben a korábbi teherfelvonó helyén létesített új, 900 kg hasznos teherbírású, egyedi, hidraulikus üzemű személyfelvonó építéshatósági ügyében a benyújtott használatbavételi engedély kérelmet elbírálta és döntését meghozta.
 
Értesítés döntéshozatalról a Nagykanizsa, Báthory u. 11. sz. alatti építéshatósági ügyben
2009-07-31
A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 80. § (3) bekezdése alapján értesítem az érintetteket, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Jegyzője a 6/2148/2009. számú Nagykanizsa, Báthory u. 11. szám alatti építéshatósági ügyben a benyújtott kérelmet elbírálta és döntését meghozta.
 
6. Kanizsai Bor- és Dödölle Fesztivál
2009-07-31
A 6. Kanizsai Bor- és Dödölle Fesztivál keretében a Kanizsai Kulturális Központ és a Kanizsa és Környéke Gasztronómiai Egyesület az alábbi programokra vár jelentkezőket...
 
Polai József fogadóóra
2009-07-25
Polai József a 15. sz. választókerület önkormányzati képviselője fogadóórát tart minden páratlan hónap utolsó péntekén 18 órától 19 óráig a kiskanizsai kirendeltség épületében.
 
Önkormányzati képviselők fogadóórája július-augusztus
2009-07-25
Ezúton tájékoztatjuk a választópolgárokat, hogy Balogh László, Bene Csaba, Bicsák Miklós, Horváth István, Karádi Ferenc, Dr. Károlyi Attila, és Tóth Nándor önkormányzati képviselők fogadóórája július-augusztus hónapban elmarad. Ezen időszakban Bene Csaba, a 2. sz. választókerület önkormányzati képviselője a bcsaba@nagykanizsa.hu email címen, vagy a 20/3888-259-es telefonszámon áll rendelkezésükre.
 
Nagykanizsa, Kölcsey u 14. szám alatti lakóépület átalakításának és emeletráépítésének építés ügyében eljárás megindítás közzététele
2009-07-25
a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (továb­biakban Két.) 80 § (3) bekezdése alapján hirdetmény útján értesítem az érintetteket, hogy az építési hatóság­nál engedélyezési eljárás indult a Rodek Márton és Rodekné Hederics Erika (címe: Nagykanizsa, Kölcsey u. 14.) ké­relmezők, Nagykanizsa, Kölcsey u. 14. szám, 1215/A/13 hrsz-ú ingatlanon lakóépület átalakításának és emeletráépítésének építés engedély ügyében.
 
Meghívó
2009-07-25
Meghívó a kiskanizsai Szent Flórián tér 17. számú volt óvoda épület hasznosítása tárgyában.
 
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
2009-07-25
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének Szociális és Egészségügyi Bizottsága pályázatot hirdet a 2009. évi Egészségvédelmi Alap támogatásának elnyerésére.
 
Értesítés döntéshozatalról a Nagykanizsa, Zemplén Gy. u. 1/B. sz alatti építéshatósági ügyben
2009-07-25
A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 80. § (3) bekezdése alapján értesítem az érintetteket, hogy Nyugat-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal Zalaegerszegi Kirendeltsége a Nagykanizsa Megyei Jogú Város Jegyzője 6/747/2009. számú Nagykanizsa, Zemplén Gy. u. 1/B. szám alatti építési ügyben hozott határozata ellen benyújtott fellebbezést elbírálta, és döntését meghozta.
 
Értesítés döntéshozatalról a Nagykanizsa, 02054. hrsz. alatti ingatlanon lévő építmény bontása ügyében
2009-07-25
A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 80. § (3) bekezdése alapján értesítem az érintetteket, hogy a Nagykanizsa Megyei Jogú Város Jegyzője 6/382-28/2009. számú - Nagykanizsa, 02054. hrsz. alatti ingatlanon lévő építmény bontása ügyben - döntését meghozta.
 
Ingatlan versenytárgyalás
2009-07-17
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános versenytárgyaláson értékesíti az alábbi ingatlanait
 
Értesítés építéshatósági ellenőrzés időpontjáról
2009-07-17
A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 49. §-a alapján értesítem az érintetteket, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Építéshatósági Osztálya az E.ON Közép-dunántúli Gázszolgáltató Zrt. megkeresésére a zrt. munkatársainak bevonásával helyszíni ellenőrzést tart a Nagykanizsa, Király u. 9-11. számú épületben.
 
Polai József fogadóórát tart
2009-07-17
Polai József a 15. sz. választókerület önkormányzati képviselője fogadóórát tart minden páratlan hónap utolsó péntekén 18 órától 19 óráig a kiskanizsai kirendeltség épületében.
 
Kollégiumi férőhely-pályázat
2009-07-17
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata a 28/1999.(VI.16.) számú helyi rendelet értelmében az alábbi pályázati felhívást teszi közzé: Kollégiumi férőhely-pályázat a Pécsi Tudományegyetem kollégiumába.
 
Nagykanizsa, Kölcsey u 14. szám alatti lakóépület átalakításának és emeletráépítésének építés ügyében eljárás megindítás közzététele
2009-07-17
Zalakaros Város Jegyzője a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (továb¬biakban Két.) 80 § (3) bekezdése alapján hirdetmény útján értesítem az érintetteket, hogy az építési hatóságnál engedélyezési eljárás indult a Rodek Márton és Rodekné Hederics Erika (címe: Nagykanizsa, Kölcsey u. 14.) ké¬relmezők, Nagykanizsa, Kölcsey u. 14. szám, 1215/A/13 hrsz-ú ingatlanon lakóépület átalakításának és emeletráépítésének építés engedély ügyében.
 
Kollégiumi férőhely-pályázat
2009-07-13
Pályázati felhívás kollégiumi férőhelyek elnyerésére Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata a 28/1999.(VI.16.) számú helyi rendelet értelmében az alábbi pályázati felhívást teszi közzé: Kollégiumi férőhely-pályázat a Pécsi Tudományegyetem kollégiumába.
 
Polgármesteri Hivatal 2009. évi éves összesített Közbeszerzési Terv
2009-06-30
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 2009. évi éves összesített Közbeszerzési Terve
 
Pályázati felhívás
2009-06-30
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottsága pályázatot ír ki falfirkák eltüntetésének támogatásáról szóló 81/2007. (XII. 21.) sz. önkormányzati rendelet szerinti önkormányzatit támogatás elnyerésére.
 
Pályázati felhívás
2009-06-30
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése pályázatot ír ki az épített és természeti környezet értékeinek helyi védelméről szóló 52/2003. (X. 1.) sz. önkormányzati rendelet szerinti támogatás elnyerésére.
 
Önkormányzati képviselők fogadóórája
2009-06-30
Ezúton tájékoztatjuk a választópolgárokat, hogy Balogh László, Bene Csaba, Bicsák Miklós, Horváth István, Karádi Ferenc, Dr. Károlyi Attila, és Tóth Nándor önkormányzati képviselők fogadóórája július-augusztus hónapban elmarad. Ezen időszakban Bene Csaba, a 2. sz. választókerület önkormányzati képviselője a bcsaba@nagykanizsa.hu email címen, vagy a 20/3888-259-es telefonszámon áll rendelkezésükre.
 
Ingatlan értékesítés
2009-06-30
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános versenytárgyaláson értékesíti az alábbi ingatlanait
 
Nagykanizsa, Deák tér, Széchenyi tér, Eötvös tér felújításának és átépítésének építés tudomásulvételi ügye
2009-06-30
Az építési hatóság döntést hozott a Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata (címe: Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.) kérelmező, Nagykanizsa, Deák tér, Széchenyi tér és Eötvös tér, 1939/1, 1939/2. 1939/3, 1940, 2924/1, 2967, 2282, 2436, 2481, 2449/7, 2468/3, 1313, 1193, 1191, 2434 hrsz-ú közterületi ingatlanokon közpark, köztéri játszótér, szobor áthelyezés, díszmedence kialakításának építés tudomásulvételi ügyében.
 
Értesítés építéshatósági eljárás megindításáról és helyszíni szemle időpontjáról
2009-06-30
A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 29. § (6) alapján értesítem az érintetteket, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Építéshatósági Osztályára építésügyi hatósági engedély iránti kérelem érkezett, melynek tárgya a Nagykanizsa, Huszti tér 5. szám alatti, 1371/6. hrsz-ú ingatlanon tervezett meglévő üzlet bővítésére vonatkozó építési engedély iránti kérelem
 
Értesítés építéshatósági eljárás megindításáról és helyszíni szemle időpontjáról
2009-06-30
A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 29. § (6) alapján értesítem az érintetteket, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Építéshatósági Osztályára építésügyi hatósági engedély iránti kérelem érkezett, melynek tárgya a Nagykanizsa, Kölcsey u. 8. szám alatti, 1211. hrsz-ú ingatlanon beépített tetőtér használatbavételére vonatkozó kérelem
 
Értesítés döntéshozatalról a Nagykanizsa Sugár u. 6. sz. alatti építéshatósági ügyben
2009-06-30
A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 80. § (3) bekezdése alapján értesítem az érintetteket, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Jegyzője a 6/1690/2009. számú Nagykanizsa, Sugár u. 6. szám alatti építéshatósági ügyben a benyújtott kérelmet elbírálta és döntését meghozta.
 
Nyári ügyelet az oktatási-nevelési intézményekben
2009-06-30
Ezúton tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy Nagykanizsa város önkormányzati fenntartású oktatási és nevelési intézményei a nyári zárva tartás időtartama alatt
 
Értesítés döntéshozatalról a Nagykanizsa Széchenyi tér 4. sz. alatti építéshatósági ügyben
2009-06-30
A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 80. § (3) bekezdése alapján értesítem az érintetteket, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Jegyzője a 6/1752/2009. számú Nagykanizsa, Széchenyi tér 4. szám alatti 2406. hrsz-ú ingatlanon a 2406/A/11. hrsz-mal jelölt átalakított, bővített lakás építéshatósági ügyében a benyújtott használatbavételi engedély kérelmet elbírálta és döntését meghozta.
 
Tájékoztató növényi hulladék égetésről
2009-06-30
Tájékoztatjuk a T. Lakosságot, hogy a környezetvédelem helyi szabályairól szóló 2/2008. (II.8.) számú rendelet az avar és kerti növényi hulladék égetés rendjéről szóló fejezet 4. §-a 2009. július 1. hatállyal módosult.
 
Nagykanizsa – Gyékényes 20 kV-os közcélú hálózat
2009-06-24
Értesítjük az érintetteket, hogy a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által kiadott, a „Nagykanizsa – Gyékényes 20 kV-os közcélú hálózat” vezetékjogának fennállását megállapító határozatáról szóló hirdetmény a Nagykanizsai Polgármesteri Hivatal (Erzsébet tér 7.) bejárati hirdetőtábláján megtekinthető.
 
2009. július 1-jén Polgármesteri Hivatala zárva tart
2009-06-23
Felhívjuk Tisztelt Ügyfeleink figyelmét, hogy 2009. július 1-jén (szerdán) Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala zárva tart; ezen a napon az ügyfélfogadás szünetel!
 
Menetrendi értesítés
2009-06-23
Értesítjük a T. Utazóközönséget, hogy a fenti időponttól kezdődően az alábbi módosítások lépnek életbe:
 
Képviselői fogadóórák változás
2009-06-23
Polai József a 15. sz. választókerület önkormányzati képviselőjének fogadóórája ebben a hónapban elmarad. Megértésüket köszönjük!
 
Értesítés döntéshozatalról a Nagykanizsa, Király u. 25. sz. alatti építési ügyben
2009-06-23
A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 80. § (3) bekezdése alapján értesítem az érintetteket, hogy a Nyugat-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal Zalaegerszegi Kirendeltsége a Nagykanizsa Megyei Jogú Város Jegyzője 6/59-4/2009. számú Nagykanizsa, Király u. 25. szám alatti építési ügyben hozott határozata ellen benyújtott fellebbezés elbírálása után felügyeleti jogkörében eljárva Nagykanizsa Megyei Jogú Város Jegyzője 6/59-4/2009. számú határozatát megsemmisítette és új eljárás lefolytatását rendelte el.
 
Értesítés döntéshozatalról a Nagykanizsa, 02054. hrsz. alatti ingatlanon végzett természetes terepszint végleges megváltoztatását eredményező tevékenységek végleges fennmaradása
2009-06-23
A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 80. § (3) bekezdése alapján értesítem az érintetteket, hogy a Nagykanizsa Megyei Jogú Város Jegyzője 6/382-24/2009. számú - Nagykanizsa, 02054. hrsz. alatti ingatlanon végzett természetes terepszint végleges megváltoztatását eredményező tevékenységek építéshatósági ügyben, az építésügyi bírság befizetését követő – egyszerűsített határozatát meghozta.
 
Városüzemeltetési bizottság meghívó
2009-06-23
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Városüzemeltetési Bizottságát június 24.-én 15:00 órára összehívom.
 
Bartók B. u. járdaépítés
2009-06-18
Értesítjük az érintetteket, hogy Gelse, Gelsesziget, Kilimán Községek Körjegyzősége Nagykanizsa MJV Önkormányzatának kérelmére építési engedélyezési eljárást indított a Bartók B. u. járdaépítés tárgyában. Az eljárásról kiadott hirdetmény a Polgármesteri Hivatal (Erzsébet tér 7.) bejárati hirdetőtábláján megtekinthető.
 
Engedélyezési eljárás - járdaépítés - Gelse, Gelsesziget, Kilimán
2009-06-18
Értesítjük az érintetteket, hogy Gelse, Gelsesziget, Kilimán Községek Körjegyzősége Nagykanizsa MJV Önkormányzatának kérelmére építési engedélyezési eljárást indított a Bartók B. u. járdaépítés tárgyában. Az eljárásról kiadott hirdetmény a Polgármesteri Hivatal (Erzsébet tér 7.) bejárati hirdetőtábláján megtekinthető.
 
Hirdetmény - járdaépítés
2009-06-18
Hirdetmény - járdaépítés engedélyezési eljárás megindításáról
 
FELHÍVÁS Parlagfű-mentesítés elvégzésére!
2009-06-18
Tájékozatjuk a T. Lakosságot, hogy a növényvédelemről szóló 2000. évi XXXV. törvényt felváltó, az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény értelmében a földhasználó és a termelő továbbra is köteles az adott év június 30. napjáig az ingatlanon a parlagfű virágbimbó kialakulását megakadályozni és ezt az állapotot a vegetációs időszak végéig folyamatosan fenntartani.
 
Értesítés döntéshozatalról a Nagykanizsa, Babóchay u. 37. sz. alatti ingatlanon építmény építése ügyében
2009-06-18
A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 80. § (3) bekezdése alapján értesítem az érintetteket, hogy a Nagykanizsa Megyei Jogú Város Jegyzője 6/1546-4/2009. számú, Nagykanizsa, Babóchay u. 37. hsz. alatti ingatlanon melléképület és fedett terasz építésére vonatkozó építéshatósági ügyben, döntését meghozta.
 
Parlagfű mentesítés
2009-06-01
Tájékozatjuk a T. Lakosságot és ingatlan tulajdonosokat, használókat, hogy az idei évben a gyorsabban beindult vegetációnak köszönhetően a parlagfű, valamint több allergiát keltő növény virágzásnak indult, vagy ahhoz közeli fejlődési szakaszba került.
 
ZALAERDŐ felhívása
2009-06-01
Értesítem az érintetteket, hogy a Részvénytársaságunk által kezelt erdőterületeken az 1996. évi LIV. tv. � Erdőtörvény � 82. § (2) bekezdése szerint az erdőkezelő által megbízottak, illetve a vadászati jogot gyakorlók kivételével csak a mellékelt térképen kijelölt utakon szabad kerékpározni, motorral, illetőleg gépjárművel közlekedni.
 
Vállalkozások támogatása
2009-06-01
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének Pénzügyi Bizottsága a vállalkozások támogatásáról szóló 20/2005.(V.9.) számú önkormányzati rendelet alapján 2009. évre vonatkozóan pályázatot hirdet munkahelyteremtés támogatására.