– A Bor- és Dödölle Fesztivál számunka évről évre visszatérő ünnep, olyan esemény, amely újra és újra összehozza a város polgárait. Közösségi színtér, közösségkovácsoló erő, és persze jó mulatság is egyben – kezdte ünnepélyes megnyitóját Cseresnyés Péter polgármester. Mint mondta, van okunk az ünneplésre, hiszen ünnepelhetjük a fejlődő Nagykanizsát, munkánk gyümölcsét és eredményét, közösségünket és családunkat. Hozzátette, óriási verseny folyik a települések között egyrészt a pályázati pénzek megszerzéséért, másrészt pedig a hagyományok ápolása vagy megteremtése terén. Azonban szerencsénkre Nagykanizsa történelme rendkívül gazdag, így nekünk nem kell jeles napok után kutatnunk. Kiemelte, városunkban az év minden szakában rendeznek olyan programokat, melyek Kanizsa határain kívül is ismertek. A dödölle mellett, mely régen a szegények ételeként szolgált, a bor ünnepe is volt a hétvége, hiszen a szőlő és a bor a kanizsaiak mindennapjaihoz tartozik. A fesztiválra Novák Ferenc Zalakaros polgármestere és Halmi Béla Letenye első embere is ellátogatott.
(További képek a galériában.)
Az önkormányzat, a Kanizsai Kulturális Központ és a Kanizsa és Környéke Gasztronómiai Egyesület közös rendezvényén ezt követően indultak a programok, a Vásári játékok – mesejáték, a tavalyi év bordalnokának, Horváth Zoltánnak, a Zalagyöngye Táncegyüttes és Bellák Tibor harmonikás műsora. Majd az utcabált megelőzően megválasztották a fesztivál fehér- és vörösborát, a fesztivál fehérbora Bezerics Borház 2011-es Cserszegi fűszerese, a fesztivál vörösbora 2011 –es Cézár Vinery Sylah lett. Este a Borra-Való Zenekar és a Mystery Gang zenélt.
A kísérő programok közt idén először szerepelt a Dödölle Kuckó, ahol az érdeklődők betekinthettek a dödölle készítésének rejtelmeibe és kérdéseket is feltehettek a szakácsoknak. Már az első napon is vásárolhattak kerekrépás fagylaltkülönlegességet, többek között egészségügyi szaktanácsadáson és a rendőrség munkatársainak köszönhetően drogprevenciós előadáson vehettek részt, valamint felülhettek a városnéző kisbuszra vagy a népi körhintára.
V.M.
Felvonulás, főzőverseny, tűzijáték
Hagyományosan, szüreti felvonulással vette kezdetét a 9. Kanizsai Bor- és Dödölle Fesztivál második napja. Az Erzsébet térről induló menet a kisbíró vezetésével érkezett az Eötvös térre, a fesztivál helyszínére.
A kisbíró mögött a Nagykanizsai Fúvószenekar, a SWANS mazsorettek, a Hölgyklub, a Thúry Baranta Közösség, a Nagykanizsai Gólyalábasok, a Baki Pántlika Táncegyüttes, a MAMIK Dalkör, a Tüttő János Nótaklub, az Árvácska Dalkör, a Gyertyánosi Népdalkör, Dödike, és a Kiskanizsai Óvoda néptáncosai vonultak. A sort szüreti lovasfogatok felvonulása zárta.
A főzőversenyt Cseresnyés Péter polgármester, országgyűlési képviselő és Várhelyi Miklós, Venesz-díjas és aranysapkás mesterszakács nyitotta meg, miközben a sátraknál javában készült a dödölle, a vadpörkölt, a pacal és sok más ínycsiklandó étek, az asztalokat gyümölcs, és finom sütemények díszítették.
Cseresnyés Péter polgármester köszöntőjében a dödöllével kapcsolatos személyes élményét is megemlítette. Hogy sokan megismerték a dödölle nevét az országban – hangsúlyozta, annak is köszönhető, hogy kilenc évvel ezelőtt néhányan kitalálták ennek a hagyományos zalai-vasi ételnek a fesztiválját, és a kezdeményezők a dödölle fővárosává tették Nagykanizsát. Büszkén mondhatjuk, hogy városunkból indult el az ismeretterjesztés a dödölléről. Végül megköszönte a versenyzők és a zsűri munkáját, az érdeklődőknek pedig jó szórakozást kívánt a programokhoz, amiben volt is része egészen az éjszakába nyúlóan a városlakóknak.
Miután a 2012. évi főzőversenyt jelképző szalagot a polgármester felkötötte a főzőverseny fakanalára, Prikryl József, a Kanizsa és Környéke Gasztronómiai Egyesület elnöke, a főzőverseny főszervezője szólt a versenyzőkhöz.
Megnyitó beszédében a zsűri elnöke, Várhelyi Miklós elmondta, nagy örömmel tett eleget a meghívásnak, hiszen a Kárpát-medence fantasztikus gasztronómiai értékei közül egyik gyöngyszem a dödölle, és boldogan jött le körülnézni városunkba. Tudta, hogy valami csodában lesz része, de őt is meglepte az ételeket készítő versenyzők igyekezete, boldog arca, továbbá büszkék lehetünk arra is, hogy kis országunknak ennyire színesek és szépek a népi eredetű ételei.
A főzőverseny eredményei: Dödölle kategória: 1. Régimozi Ördögei – Nagykanizsa. Tájjelleg kategória: 1. Őszirózsa Dalkör – Eszteregnye. Legszebb megjelenés a főzőversenyen: Bölcsődei menyecskék – Nagykanizsa Rózsa úti Bölcsőde.
Kanizsa Bordalnoka 2012. vetélkedő eredménye: 1. Vejer Béla; 2. Marton Magdolna; 3. Kiss Tiborné.
B.E.
Az eseménnyel a horvát turisztikai honlap, a www.moja-putovanja.com is foglalkozik.
„Űzd ki bár vasvillával a természetet, az mégis rögtön visszatér.” - Cseresnyés Péter polgármester köszöntője
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Ezt a mondatot Horatius vetette papírra, nagyjából kétezer esztendővel ezelőtt. Ő maga derék borissza férfiú volt, aki ebben a mi Berzsenyink társa, és így, szegről-végről nekünk, a bort ünneplőknek is rokonunk.
Nálunk – ahogyan az Pannóniában lenni szokott -, mindazt, ami a szőlővel kapcsolatos, a kelták kezdték el. Ők ültették és kapálták az első szőlőt, és ők itták először a hegy levét. Őket a rómaiak követték, akik egy szörnyű háború után újra kiásták a kutakat, s újra szőlőt termesztettek, bort készítettek.
Horatius idézett mondata a honfoglalás után nyert ismét értelmet. A népvándorlás korának viharos évtizedeit követően eleink újra telepítettek szőlőket, vagyis visszatért a természet, s Magyarország azóta mindig is a jelentős bortermelő nemzetek között foglalt helyet.
A szőlő és a bor pedig, nekünk kanizsaiaknak – öröm és munka, hobbi és elfoglaltság, vagyis a mindennapjaink része. Jogos hát, hogy a dödölle mellett ezen a hétvégén a hegy levét is ünepeljük.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Egy régi bölcsesség szerint az élet ünnepek nélkül olyan, mint egy hosszú út vendégfogadók nélkül. Nem tudom, kinek jutott eszébe, ki írta le először ezt a gondolatot, de abban biztos vagyok: igaza volt.
A Bor- és Dödölle Fesztivál számunka évről évre visszatérő ünnep, olyan esemény, amely újra és újra összehozza a város polgárait. Közösségi színtér, közösségkovácsoló erő, és persze jó mulatság is egyben.
A borról már beszéltem, a dödöllét pedig, azt hiszem, nem kell bemutatni. Ez az egyszerű zalai étel régen a szegények eledele volt, elsősorban azért, mert minden hozzávalót megtermeltek a kertben, így szinte korlátlan mennyiségben készíthették – sokszor kiváltva vele a húsételeket. De része volt az ünnepi fogásoknak is, pörköltek kísérőjeként vagy akár önálló étekként.
Nem túlzás: ez a magyar konyha egyik tájjelegű remeke, amely Zalában és azon belül Nagykanizsa gasztronómiai büszkesége.
Kedves Vendégeink!
Ma óriási verseny folyik a települések között. Egyrészt a pályázati pénzek megszerzéséért, a gazdasági lehetőségekért, másrészt a hagyományok ápolása vagy éppen megteremtése terén. Mindenki igyekszik lefoglalni valamit a magyar gasztronómiából, felkutatni olyan momentumot a múltból, amely segít erősíteni az identitást, összekovácsolni a közösséget.
Szerencsére – és ezt büszkén mondhatjuk -Nagykanizsa múltja, történelme olyan gazdag, hogy nekünk nem kell nagyon kutatni jeles napokat, nem kell ünnepeket kreálnunk; őseink és a hagyományok tisztelete szinte tálcán kínálja a lehetőségeket.
És mi élünk is ezekkel.
Ez a közösség, Nagykanizsa, az elmúlt években levetkőzte az álmosság sztereotípiáját. Hiszen nálunk az év minden szakában történik valami, van olyan program, amelyet a helyiek szeretnek, és most már a város határain kívül is ismert.
Ennek titka pedig az összefogásban rejlik.
Az önkormányzat, az intézmények, a civil közösségek közös munkája nyomán él és virágzik közösségünk, és ennek köszönhetően érünk el komoly eredményeket. Idén például, közös munkánk büszkeségét, a megújult Erzsébet teret ünnepeltük és ünnepeljük, de figyelemre méltó az is, hogy közel 170 millió forintból jelentős informatikai fejlesztések történtek iskoláinkban, megteremtve ezzel a korszerű oktatás-tanulás feltételeit.
Nagykanizsa tehát épül, fejlődik.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A munkában, a mindennapok küzdelmeiben azonban időnként meg kell állnunk. Ki kell ereszteni a gőzt, ahogyan mondani szokták, hogy aztán újult erővel lehessen ismét alkotni, dolgozni – családunk, közösségünk, városunk gyarapodása érdekében.
Ez a hétvége pont ezt a célt szolgálja.
A Széchenyi és az Eötvös tér kitűnő programokkal, ínycsiklandó illatokkal, finom falatokkal hívogat. A 9. Kanizsai Bor- és Dödölle Fesztivál vár mindekit – városhatáron belülről és kívülről egyaránt.
Kedves Vendégeink!
Márai Sándor azt írja a Füves Könyvben:
„Ha az ünnep elérkezik életedben, akkor ünnepelj egészen… Tisztálkodjál belülről és kívülről. Felejts el mindent, ami a köznapok szertartása és feladata.
Az ünnepet nemcsak a naptárban írják piros betűkkel. Nézd a régieket, milyen áhítatosan, milyen feltétlenül, milyen körülményesen, mennyi vad örömmel ünnepeltek! Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás.”
E gondolatok jegyében megnyitom a 9. Kanizsai Bor- és Dödölle Fesztivált, és kívánok mindenkinek mély és varázsos rendhagyást, igazi ünnepet. Hiszen, szerencsére, van mit ünnepelnünk – ünnepelhetjük a fejlődő Nagykanizsát, munkánk gyümölcsét és eredményét, közösségünket és családunkat. Mindenkinek jó szórakozást kívánok!
Forrás: Kanizsa Lokálpatrióta Hetilap


