Akko (Acco, Aco, Acre, Ako) 51 000 lakosú város Izraelben, Haifától északra a Földközi-tenger partján. 1996 óta Nagykanizsa testvérvárosa.
Akko közel ötezer éves város, az óváros 2002-től a világörökség része, gyakran volt történelmi események színhelye. Nagy Sándor i.e. 333-ban foglalta el, i.e. 261-től a neve Ptolemais volt, a Bibliában is ezen a néven szerepel. A keresztes hadjáratok idején Saint Jean d'Acre néven fontos kikötő, Jeruzsálem eleste után a Jeruzsálemi Királyság fővárosa, keresztes hadak élén II. András magyar király 1217-ben járt itt. Egy évvel később Assisi Szent Ferenc itt alapította meg az első palesztinai kolostort. Napóleon 1799-ben eredménytelenül ostromolta a várost. 1920-tól Palesztinához, 1948-tól Izraelhez tartozik.
Akko gazdag műemlékekben és múzeumokban. A keleties hangulatú, főként arabok lakta, várfallal övezett óvárosban a citadella alatt a keresztesek által a XIII. században épített hatalmas gótikus termek vannak. Szintén az óvárosban van Izrael egyik legnagyobb mecsetje az Al-Jassar nagymecset, és itt látható a nagyszámú turista által látogatott két fedett piac, az ún. a fehér és fekete szuk valamint a három karavánszeráj.
A város gazdaságában legfontosabb tényező az idegenforgalom, de emellett jelentős a kereskedelem, a vegyi-, élelmiszer-, kerámia- és acélipar, valamint a halászat.
Egyedülálló kulturális esemény a minden évben ősszel, a sátoros ünnep idején megrendezésre kerülő avantgard színházi fesztivál, melyre nem csak Izraelből, hanem külföldről is jönnek látogatók, főként fiatalok. Az egyhetes rendezvénysorozaton nagyszámú helyszínen - az óváros föld alatti gótikus termeiben is - folynak egyidejűleg a hivatalos programba felvett előadások, emellett amatőr társulatok és mutatványosok tucatjai szórakoztatják a járókelőket az óváros utcáin és a várfalakon.
Akko lakosságának 30 %-a arab, a városban hagyományos a zsidók és arabok közötti jó viszony. A két nép közötti példaszerű együttélést az országos hírű, köztiszteletben álló személyiségekből álló Jó Izrael Társaság 1996-ban "Tolerancia-díjjal" ismerte el.
Honlap: http://www.akko.org.il

Bihács a Bosznia-Hercegovinai Föderáció nyugati kantonja központja, a horvát határ mellett, Bosznia-Hercegovina északnyugati részén fekszik. A város közigazgatási, oktatási és kulturális központ, hetvenezer lakosa van. A délszláv háborút követően 1995-től Bihács az Una-Suna kanton központja lett. A várost az Una folyó szeli ketté, a térség gazdag
növény és állatvilággal rendelkezik, jellemzőek a karsztos kőzetek, jelentősek a kantonban az idegenforgalmi lehetőségek.
A város első írásos említése � akárcsak Nagykanizsáé � egy IV. Béla által kibocsátott dokumentumban olvasható: 1260-ban mint a horvátországi Topusko templomának birtokát említik. 1262-ben szabad királyi városi rangot nyert. Bihácson ebben az időszakban többször ülésezett a horvát rendi gyűlés (szábor) is. Privilégiumait aztán 1412-ben elvesztette, amikor az ott tartózkodó Luxemburgi Zsigmond a várost átadta a Frangepánoknak. A törökellenes harcok idején, a 16. században aztán ismét királyi uralom alá került. Az azonos nevű régióban fekvő Bihács egészen a boszniai szandzsák 1592-es elestéig visszaverte az oszmán támadásokat.
Bihács a legnyugatabbra fekvő európai erőd volt, amelyet az oszmánok valaha meghódítottak. Ennek dicsősége Haszán-pasa Predojevićnek, a vlach származású boszniai vezírnek jutott (Bosznia nagy része már 1463-tól oszmán uralom alatt állt). A várost mindjárt a boszniai pasaluk részét képező bihaći szandzsák központjának nevezték ki. 1699-ben a boszniai szandzsákhoz csatolták, majd 1865-ben újból szandzsákszékhely lett, egészen Bosznia-Hercegovina 1878-as okkupációjáig.
Az osztrák-magyar uralom kezdetén a hatóság szimbolikusan megnyittatta a városkaput. Az időszak csaknem egészét jellemző békeévek alatt, 1888-ban a hatóság lebontatta az óvárost a külvárosoktól elválasztó várfalat.
Számos iskola (köztük gimnázium), és a városi polgárság javát szolgáló egyéb létesítmény épült, valamint kiépült az infrastruktúra-hálózat, és megindult az iparosodás. Az új köz- és lakóépületek europaizálták a város addigi oszmán jellegét. Bihács lakóinak száma is növekedésnek indult: 1910-ben 8370 lakosa volt.
A város a királyi Jugoszlávia időszakában is prosperált, bár az 1930-as évek gazdasági világválsága nyomott hagyott fejlődésén.
A második világháborúban Bihács egy ideig Josip Broz Tito partizánvezér (és későbbi jugoszláv elnök) főhadiszállásául szolgált. Nemcsak a náciellenes harcok központja volt, hanem a Jugoszláv Népfelszabadító Antifasiszta Tanács (AVNOJ) 1942-es ülésének színhelye is. Emiatt a megszálló csapatok célpontjává vált; a németek 1943-ban visszafoglalták, és egészen 1945-ös vereségükig meg is tartották.
Az 1992�1995 között folyó boszniai háborúban a várost a szerb csapatok több mint három évig ostromolták (1992 júniusától kezdődően). Bihács blokádja végül 1995 augusztusának elején, a horvát hadseregnek a boszniai hadsereggel közös Vihar hadműveletének keretén belül végrehajtott akcióját követően szűnt meg.
Honlap: http://lin.bihac.org

Csáktornya Horvátország északi részén fekszik, közel a szlovén és magyar határhoz. A tizenhétezer lakosú város közlekedési és kereskedelmi központ, Észak-Horvátország egyik gazdasági központja. A település a nevét a Csáki Demeter által a XIII. században épített toronyról kapta. A XVI. századtól Zrínyi család birtokába került a vidék, ekkor jelentős gazdasági és kulturális fejlődés kezdődött.A mai kulturális élet centruma a kulturális központ, a könyvtár és a városi múzeum. Csáktornya kedvelt helyszíne a különböző kongresszusoknak és kiállításoknak. A turistákat jól kiépült szolgáltató rendszer fogadja.Csáktornya és környéke kiváló lehetőségeket kínál a horgászoknak és vadászoknak is. Honlap: http://www.cakovec.hr/

Gleisdorf , hatezer lakosú osztrák város, közlekedési csomópont Graztól 25 km-re keletre. Nevét és templomát 1229-ben oklevélben említik először, városi rangot 1920-ban kapott. Ma a kelet-stájer térség kereskedelmi-, ipari- és oktatási központja, a kilencvenes években a napenergia hasznosításának osztrák fővárosává vált. A nyolcvanas évek közepétől több területen kapcsolatot épített ki Nagykanizsával. Rendszeres cserekapcsolatot tartanak az általános iskolák, a két város zeneiskolái évente adnak közös hangversenyt. Gleisdorf zeneiskolája a legjobbak között van Ausztriában. Honlap: http:// www.gleisdorf.at

Kazanlak , hetvenezer lakosú város, közlekedési csomópont Bulgária középső részén, a Balkán-hegység déli lábánál, a Sipka-szoros közelében. Nagykanizsa testvérvárosa. A város területe már az i.e. VI. századtól lakott volt, az i.e. IV-III. században Szevtopolisz volt a neve, 1370 körül fél évezredre török uralom alá került. A XVIII. században a rózsaolaj termelés és kereskedelem központja, büszkén viseli a "Rózsák völgyének fővárosa" címet: világhírű az itt előállított rózsaolaj. A kora nyári rózsaszüret színpompás látványosság, ekkor különösen sok turista látogat ide. A rózsasziromból lepárlóüzemekben állítják elő a nagyon értékes illatszer alapanyagot, a rózsaolajat.
Kazanlakban fejlett a textil- és élelmiszeripar, de a város iparának ismert reprezentánsa a fegyvergyár és a hangszergyár is. Jelentősek a kulturális és oktatási hagyományok, a város nagyszámú művészt adott az országnak. Híres a második világháború idején felfedezett, i.e. IV. századból való, freskókkal díszített trák fejedelmi sírbolt. A trákok a vidék őslakosai voltak. Honlap: http://www.kazanlak.bg

Kovászna (Covasna), tizenháromezer lakosú város Romániában, a Keleti-Kárpátok lábánál, Brassótól 65 km-re északkeletre. 1990-től tart kapcsolatot Nagykanizsával, 1993-tól Nagykanizsa testvérvárosa. Első ismert írásos említése 1548-ból való, a lakosság száma a 19. század közepén háromezer volt, városi rangot 1952-ben kapott. 1992-ben a 12500 lakos kétharmada magyar, egyharmada román nemzetiségű volt. A város két részből áll, a nagyobb, alacsonyabban fekvő városrészben van az utóbbi évtizedekben épült városközpont, a magasabban fekvő rész Vajnafalva, itt többségében román nemzetiségű lakosság él.
Az 550-650 m magasan, szép természeti környezetben fekvő város már a múlt század végén kedvelt gyógyfürdő és üdülőhely volt, közelében több turisztikai látványosság található. Hírnevét a kiváló klimatikus viszonyok mellett a különféle gyógyvizeknek és a több szállodában és üdülőben is kiépített mofettáknak köszönheti. A mofetták posztvulkanikus eredetű, radioaktív nemesgázokat is tartalmazó természetes széndioxid gázfeltöréses helyek, lépcsőzettel kiépített különböző mélységű gödrök, melyekben orvosi felügyelet mellett naponta egy szer vagy kétszer negyedórányi időt töltenek a gyógykúrára érkezők. A város különböző részein elhelyezkedő, a természeti tényezők g yógyhatásaira épülő gyógyintézetek sokféle betegségcsoportokra nyújtanak terápiát: szív- és érrendszeri betegségek, gyomor és bélrendszeri betegségek, a belső elválasztású mirigyek betegségei, mozgásszervi betegségek, anyagcsere betegségek, nőgyógyászati-, férfi nemi szervi és vesebetegségek, valamint idegrendszeri betegségekben szenvedők jönnek gyógyulni Kovásznára. A híres szívkórház 910 ágyas, a szállodákban több mint kettőezer vendéget tudnak fogadni, a kemping 450 férőhelyes, ezek mellett olcsó fizetővendégszobák is a turisták rendelkezésére álnak. Érdekes látványosság a város központjában található "Pokolsár", egy ma is fortyogó, kiépített iszapvulkán. A városhoz kapcsolódó kirándulóhely a Tündérvölgy, melynek végén található a ma is működő "Sikló", egy több mint százéves, egyedülálló ipari emlék, mely egy ellensúly elven működő, sínre épített, drótkötéllel vontatott szállítóeszköz, mellyel a kitermelt fát hozzák le a hegyről.
A város iparát elsősorban a fafeldolgozás, a bútorgyár, a textil- és gyapjúfonoda, a lemezgyár és kekszgyár jelenti, a lakosság jelentős része háztáji jelleggel vagy főfoglalkozásban mezőgazdasággal foglalkozik. A vajnafalvi lak os ság körében ma is fontos szerepet játszik a ju htartás. A posztógyár a háziipari hagyományok folytatója.
A városban kettő általános iskola és egy, a középiskolás korosztály oktatását szolgáló líceum működik. Kovászna jelentős kulturális eseménye az évente tavasszal megrendezésre kerülő "Kőrösi Csoma Sándor Napok", melyre több magyarországi városból is hívnak kultúrcsoportokat. Ekkor rendezik meg a Kovászna melletti Csomakőrösön született orientalista emlékét ápoló nemzetközi konferenciát is. Szintén évente, augusztus első vasárnapján a festői szépségű Tündérvölgyben kerül sor a nagyszabású, román népszokást bemutató ünnepségre, a vajnafalvi lakodalmas- és pásztorhagyományok seregszemléjére, a látványos "pásztorlakodalom"-ra, melyről Orbán Balázs is nagy szeretettel emlékezik meg. Honlap:  http://www.kovaszna.ro/

Magyarkanizsa 27 500 lakosú város a szerbiai Vajdaságban, a Tisza jobb partján, közel a magyar határhoz - 1997 októbere óta Nagykanizsa testvérvárosa. A lakosság 89 %-a magyar.
Magyarkanizsa "község" (a járásnak megfelelő méretű közigazgatási egység) 1960-ban jött létre, 13 településből áll, területükön már a bronzkorban is éltek emberek. A vidék a magyar honfoglalás után fejedelmi birtok volt, majd a pannonhalmi apátság tulajdonába került. A török uralom viszontagságait követően 1686. október 20-án szabadította fel a területet az Ausztria vezette keresztény szövetség, ezért Kanizsa október 20-án ünnepli a község napját.
A társadalmi rétegeződés nemzeti, faji és vallási sokszínűséget eredményezett. Az első iskola 1700-ban létesült, 1840-ben színtársulat működött, 1863-ban könyvtár létesült, 1867-ben pedig kisdedóvó. A kiegyezés után a fejlődés felgyorsult, a település 1908-ban megkapta a korábban egyszer már elnyert városi címert. Ekkor építették a ma is használatos városházát (1911) és a Szent Pál templomot (1912). A város határában gyógyvizet találtak, 1913-ban a Népkertben felépítették a mára már gyógy-és rekreációs központtá fejlesztett fürdőt. A lendületes városiasodás a világháború alatt elakadt, a város a trianoni békével országot váltott: Jugoszláviába került.
A jugoszláv földreform és településpolitika nemzeti érdekeinek megfelelően a fel nem tört közlegelőkre szláv lakosságot telepített, így jött létre Velebit és Vojvoda Zimonjic település.
A második világháború idején a bécsi döntés alapján a Magyar Királysághoz visszacsatolt Kanizsáról a szláv telepeseket kitelepítették, településeikre bukovinai székelyeket hoztak. Őket a három év múlva visszatért délszláv állam telepítette ki.
A második világháborút követően a hatvanas évektől fokozatos gazdasági fellendülés kezdődött a mezőgazdaságban, a feldolgozó és szolgáltatóiparban. Jelentős változást hozott a kőolajtermelés megkezdése, az utak korszerűsítése és a tiszai híd megnyitása. Jelentős fejlődés történt az építőiparban és építőanyag-gyártásban, új iparágak is megjelentek. A nyolcvanas években a szocialista rendszer válságba került, a gazdasági fejlődés elakadt. A szocialista Jugoszlávia 1992-ben széthullott, a rendszerváltás lassan haladt.
A mai Magyarkanizsa fejlődő kulturális élettel és jelentős idegenforgalmi kínálattal büszkélkedhet. A kanizsai "Írótábor" külföldön is ismert kulturális esemény, a nemzetközi jazz fesztivál szintén elismert rendezvény. A Tisza jelentős idegenforgalmi vonzerővel bír, melyet jól egészítenek ki Magyarkanizsa turisztikai szolgáltatásai.
Honlap: http://www.kanjiza.co.yu/

Puchheim , húszezer lakosú bajor település Münchentől 20 km-re nyu gatra. 1991-t ől Nagykanizsa testvérvárosa. A település első írásos említése a X. század közepéről származik.
A múlt század első felében tőzegfejtő munkások települtek az akkor még lápos területre, majd 1869-ben az első vasútvon al megépítése után megindult a gazdasági fejlődés. 1910-ben itt épült meg Bajorország első repülőtere, melyen az első világháború után több ezer fős hadifogolytábort alakítottak ki. Ide szállították München város háztartási hulladékát, itt működött 1949-ig a háztartási hulladékot válogató és újrahasznosító vállalat. A második világháború után kedvező fekvése és a jó közlekedési lehetőségek miatt - húsz perc alatt elérhető München belvárosa - kedvelt lakóhely lett Puchheim. A hatvanas években gazdag zöldövezettel új településrészeket építettek, a lakosság nagyszámú betelepülővel gyarapodott. Puchheim két, különálló településrészből áll: a régebbi, a ma is falusias jellegű Puchheim Ort, a nagyobb a vasútállomás körül felépült, mai városközpontot magába foglaló, korszerű várostervezési szempontok alapján tervezett Puchhem-Bahnhof. Puchheimben három környezetbarát ipartelep van, a több mint 1500 ipari vállalkozó és 130 kisipari üzem mellett jelentős filmgyár is működik. Az infrastruktúra mintaszerű: 6 óvoda, 2 napközi otthon, 3 alsó- és egy felső tagozatos általános iskola, reáliskola, gimnázium és zeneiskola mellett számos kitűnő sportlétesítmény, ifjúsági centrum és idősek otthona áll a lakosság rendelkezésére. Az egészségügyet 28 orvos, 6 gyógyszertár képviseli, a vendéglátást 2 szálloda, 3 panzió és 17 vendéglő. A félszáz civil szervezet egy része főállású alkalmazottat is tart. A szociális mintalakótelep szövetségi szinten is példaértékű. A két katolikus templom és az evangélikus templom ad otthont az elismerésre méltóan ökumenikus egyházi működésnek. Puchheim rendszeresen részt vesz a frankfurti könyvvásáron, ahol a Németország szerte ismert, háromévenként megrendezésre kerülő irodalmi napokat népszerűsíti. Honlap: http://www.puchheim.de

Salo 55000 lakosú város Finnország déli részén, Helsinkitől 110 km-re nyugatra. 1996-tól Nagykanizsa testvérvárosa. A település III. Sándor orosz cár engedélyével 1877-ben lett önálló község, várossá 1960-ban nyilvánították, amikor 55 év után először engedélyezték új városok avatását.
Salo gyorsan fejlődő ipari-, kereskedelmi- é s kulturális központ, 1997-ben a települések összehasonlításakor a vállalkozók legjobb finnországi központjaként értékelték. A város legnagyobb termelő üzeme a Nokia gyár, mely az ötvenes években még kicsi rádió üzem volt, ma már kereskedelmi volumene alapján az első Európában, világviszonylatban pedig a második, 5600 fő dolgozik itt. Több mint százéves a Leino acélipari konszern, nemzetközileg ismertek a Fiskars gyár szerszámai, a Horsma gyár mezőgazdasági és faipari gépei, de jelentős az iskola- és irodabútor gyártás is. Salo vidéke jó feltételeket biztosít a cukorrépa és gabonatermesztéshez, itt működik a legrégebbi finn cukorgyár. A saloi üzletek 60-100 ezer fős vonzáskörzet ellátására rendezkedtek be, az infrastruktúra minden területen teljes, a kórházat a környező településekkel közösen tartják fenn. Az oktatás kiemelt szereplője a kereskedelmi iskola, a felnőttoktatási központ és a turkui egyetem kihelyezett részlege.
Salo közelében található az ország l egnagyobb kiránduló körzete a 3 000 hektár területű Teijo, mely sziklák, hangafüves erdők, süppedékes vadon, tavak és mocsarak mozaikja. A finn nyelvben a "salo" erdős szigetet jelent, a város k özpontja a tengerről csónakkal elérhető. A városközponthoz közel 100 hektár nagyságú sportpark van, ahol többek között jégcsarnok, atlétikai- és labdajáték pályák, lovasiskola és manézs, fedett- és szabadtéri teniszpályák találhatók. A szolgáltatások kiegészítője a 18 lyukú golfpálya és az uszoda. A rádióamatőrök klubja nemzetközileg is ismert, a tizenhárom sportklubnak ötezer tagja van. 1998-ban három jelentős szabadidős létesítmény készült el: a 3000 fős nézőterű többfunkciós sportcsarnok, a szépművészeti múzeum és a tengerparti turistavasút. A kultúra iránti igényt jelzi, hogy a szépművészeti múzeumnak 15-20 ezer látogatója van évente. Salo büszkesége a Városi Könyvtár, mely a város fejlődésének szimbóluma: évek óta országos csúcstartó a könyvkölcsönzések számát illetően. Különösen az ismeretterjesztő és szakkönyvek kölcsönzése haladja meg az országos átlagot. Jelentős kulturális esemény a hagyományosan június elején megrendezésre kerülő nemzetközi gyermekdal-fesztivál. Az amatőr művészeti csoportok között több felnőtt kórus is működik. A lakosság többsége evangélikus vallású. Honlap: http://www.salo.fi/

Shijiazhuang kínai város, a Pekinget körülvevő Hebei tartomány székhelye. Belvárosának lakossága 2004-ben 2,1 millió fő, közigazgatási területének népessége 9,1 millió fő volt.
A település korábbi neve Shímén, 1939 óta város, mai nevét 1947-ben kapta. Jelentős fejlődésnek a hetvenes években indult, amikor tartományi székhely lett. Azóta a fiatal ipari város félmilliós lakosságszáma megnégyszerződött. A város közlekedési csomópont, nemzetközi repülőtere jelentős forgalmat bonyolít le. A Pekingbe vezető 270 km hosszú autópályát 1986 és 1993 között építették, ez volt az egyik első kínai autópálya-projekt a múlt század végén.
Jelentős az ipari termelés, kiemelkedő a textil, a vegy- és gyógyszeripar. A világ antibiotikum és C-vitamin termelésének jelentős hányadát itt állítják elő. A város high-tech ipari fejlesztési zónáját 1991-ben alapították, azóta lendületesen fejlődik. Az export 20 %-a a külföldi befektetésekből származik.
A vidék gazdag ásványkincsekben � kőszén, gáz, vas, mangán, króm, vanádium, réz és melegvíz egyaránt található a térségben. Jelentős a mezőgazdasági termelés, a zöldség, gyümölcs és állattenyésztés egyaránt.
Shijiazhuangban 15 egyetem, 49 technikum, és mintegy 100 kórház működik. A város turisztikai vonzereje nagy, jelentős a turistaforgalom. Több népszerű idegenforgalmi látványosság is található a városban és környékén: a Longxing Kolostor Zhending-ben, az 1400 éves Zhaozhou-híd, a Bailin templom, a Cangyan, Toulian, a Tiangui és Qinliang hegyek.
Shijiazhuang és Nagykanizsa polgármestere 2007-ben együttműködési megállapodást írt alá.
Egy érdekesség: 2007-ben shijiazhuangi születésű lány lett a világszépe.
Honlap: http://www.sjz.gov.cn/